vissza a főoldalra

 

 

 2014.07.25. 

Újjászületik Budafok-Tétény

A legbiztonságosabb kerületek közé tartozunk

A Fidesz budapesti választmányának döntése szerint Karsay Ferenc, a XXII. kerület alpolgármestere indul az őszi helyhatósági választásokon. A polgármesterjelölt elmondta: már a nyár folyamán látványos beruházások veszik kezdetüket, s a fejlesztéseket a következő évekre is ütemezetten készítették elő.

 Alpolgármester úr milyen területekért felelős jelenleg?

 – A kerület gazdálkodása alapvetően a felügyeletem alatt történik. Ez részben a pénzügyi gazdálkodást, a költségvetés kidolgozását jelenti. Az ingatlangazdálkodás, a kerület vagyonával kapcsolatos döntések előkészítése is hozzám tartozik. Én gondozom az oktatásügyet is, amely – bár az iskolákat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ irányítja – továbbra is fontos önkormányzati színtér maradt. Testnevelőként szívügyem a sport, és hogy a lélekről se feledkezzünk meg, az én feladatom a helyi egyházakkal való kapcsolattartás.

 Ha már a pénzügyi gazdálkodást említette, mi jellemzi Budafok-Tétény költségvetését?

 – A XXII. kerület költségvetése 12 éve kiegyensúlyozott. Az állami konszolidáció számunkra is nagy könnyebbséget jelentett – esetünkben hozzávetőlegesen 3,5 milliárd forint átvállalásáról van szó. Ez az adósság az önkormányzat által kibocsátott kötvény formájában volt jelen. Mi a kötvénykibocsátásból beérkező forrást – sok más önkormányzattal ellentétben – racionálisan, tervszerűen használtunk föl. Így valóban fejlesztésekre és értékteremtésre fordítottuk a bejövő pénzt. Így a gazdasági válság idején sem okozott gondot a visszafizetés, hiszen tervszerű és átlátható gazdálkodást folytattunk. Most az adósságátvállalással sok erőforrás szabadult föl. Így bárki is lesz a következő öt évben a polgármester, nagyon jól jár, mert látványos fejlődés várható a kerületben. 1998 és 2002 között is Szabolcs Attila polgármester úrral együtt dolgoztunk a kerület vezetésében, de hiába készítettünk elő jelentős helyi beruházásokat, 2002-ben mások kaptak bizalmat a választóktól. Így a baloldali városvezetés idejének első hónapjaiban indultak el a komolyabb fejlesztések. Sokan azt hitték, hogy mindez nekik köszönhető. Hiszek benne, hogy idén ősszel mi takaríthatjuk be munkánk gyümölcsét. Visszatérve a jelenre: már a nyár folyamán látványos beruházások veszik kezdetüket, s a fejlesztéseket a következő évekre is ütemezetten készítettük elő.

 Beszéljünk a fejlesztésekről. A „Budafok-Belváros megújul” program keretében pályázatot írtak ki. Mi ennek a pályázatnak a célja?

 – Nemrég zártuk le azt az 1,2 milliárdos uniós pályázatot, amely Nagytétényre – kerületünknek ez a része volt a leghányatottabb sorsú az elmúlt 50 évben – vonatkozott. Így a XXII. kerület déli területén látványos előrelépés történt. A középső rész Budatétény, mely spontán is fejlődő része a kerületnek, de nyilván itt is lesznek feladataink, fontos lesz például a Rózsakiállítás újjáélesztése. A most következő lépés azonban a kerület északi része, Budafok lesz. Nagyon komoly segítséget kaptunk a főváros által meghirdetett Tér-Köz pályázaton, amelyen belül az egyik nagy beruházásunk a budafoki Szomszédok Piaca. Azért adtuk ezt a nevet a piacnak, mert itt forgatták a jól ismert teleregényt, itt vásárolt Etus Józsitól, a zöldségestől. Ezt a projektet azért tartom mintaértékűnek, mert ugyanazok a kereskedők, fizikailag szinte ugyanazon a helyen kapnak korszerű üzleteket, hasonló bérleti díjért, mint régebben – ami a helyi gazdasági élet támogatásán túl azért fontos szempont, hogy a vásárolók számára ne emeljék az árakat. S nem is zárjuk be a piacot; amíg felépül az új, addig működik a régi. Ez is originális megoldás. A régi piac helyén pedig egy szép közösségei teret hozunk létre zöld területekkel, szökőkúttal, szobrokkal, rendezvényekre alkalmas területtel. Ezt támogatja elsősorban a főváros is. Erre 350 millió forintot kaptunk. A Tér-Köz pályázathoz tartozik 60-70 millió forintos értékben a budafoki Kálvária-lépcső megújítása. Mindez a helyi egyházközösségekkel közös projektünk. Nemcsak a Kálvária újul meg, hanem ehhez kapcsolódóan kialakítunk egy bibliai tematikájú, és egy másik játszóteret is. Mindez kulturált közösségi teret eredményez az óvárosi részen. Ezek mellett uniós pályázatból a Káldor Adolf Szakorvosi Rendelőntézet komplett energetikai felújítása is elkezdődött, ami részben a környezetbarát energiaforrásokat, részben a takarékos energiafelhasználást preferálja. Tehát homlokzati szigetelés- és nyílászárócserék lesznek. Helyi sajátosság, hogy az önkormányzat tartja fenn a szakorvosi rendelőt. S ha már a főváros és a kerület kapcsolatáról beszéltem, ki kell emelnem a fonódó villamos lehetőségét. A 47-es villamos külső végállomása jelenleg a Városház téren van, s ahhoz, hogy ez a tér „kinyílhasson”, 2015-ben a főváros arrébb helyezi a végállomást. Ez azért praktikus, mert ily módon a Budafok-Belváros pályaudvarhoz is jelentősen közelebb kerül. Ez a fővárosi fejlesztés teremti meg a lehetőségét annak, hogy forgalomcsillapított főutcánk legyen, hogy pezsgő kulturális és gazdasági élettel teli közösségi teret alakítsunk ki a Kossuth Lajos utcában. Ehhez kapcsolódóan már kezdetét vette a környéken a kisebb parkok felújítása a Magdolna utcánál és Janzer Frigyes borászszobránál.

 A sportnak egészségmegőrző szerepe van. A sportberuházások területén is értek el eredményeket?

 – Amire nagyon büszkék vagyunk, az, hogy a 2012-ben100 éves Budafoki MTE pályájának fejlesztésre körülbelül 700 millió forintos kormányzati forrást nyert el. Az atlétikai pálya korszerű rekortán borítást kapott, s emellett őszre felújítják a Fonyódi Antal sportcsarnokot. Nemrég készült el – a Budapesti Labdarugó Szövetséggel együttműködve – Nagytétényben a műfüves labdarúgó pálya, Budatétényben pedig a már meglevő műfüves labdarúgó pálya felújítása kezdődik hamarosan. Stratégiánk szerint nem az élsportot támogatjuk, hanem azokat a színtereket, ahol az utánpótlás dolgozik, ezért nagyon sok helyi klubbal kötöttünk együttműködési szerződést. A kluboknak azt kell vállalniuk, hogy élettel töltik meg az önkormányzat által létrehozott és fenntartott színtereket. Bérleti díjat a használatért nem kérünk, csak az a kikötésünk, hogy sok gyermek sportoljon, mozogjon ezekben a létesítményekben.

 Ha már a gyermekeket említette, fölvetődik a kérdés: iskolaépületek, óvodák is megújultak az előző években?

 – Természetesen. Kerületünk jelmondata: „Kisváros a nagyvárosban”. Nálunk élnek a kisvárosi hagyományok. Ehhez alapvető az iskola és a templom magas színvonalú működése. Iskoláinkat, óvodáinkat, bölcsődéinket nem csak kívülről újítottuk meg, hanem megtettünk mindent annak érdekében, hogy az ott dolgozók munkáját is segítsük, elismerjük. Úgy vesszük észre, hogy a műszaki fejlettség kihat a tartalmi munkára is. Így például a Kempelen Farkas Gimnázium országos szinten a 7. helyen áll a térítésmentes felsőoktatási képzésbe bekerültek számarányát tekintve. Ősszel pedig 60 férőhelyes óvodát adunk át a Kereszt utcai óvoda melletti területen, ami uniós pályázat bevonásával közel 100 milliós önrésszel valósul meg.

 Ebből arra is következtethetünk, hogy növekedett a kerületben a gyerekek száma?

 – Örvendetes módon növekedett a kerületi oktatást igénybe vevő gyerekek száma. Korábban gyakori volt, hogy az itt élő családok gyerekeit más kerületben lévő iskolába íratták. Ez nyilván egyfajta kritikája volt oktatási rendszerünknek. Mára a trend megfordult, iskoláinkba évek óta a tantervben meghatározott létszámú gyermeket veszünk fel. Az jelenti a „gondot”, hogy a kerület iskoláiban miként tudjuk a gyermekeket arányosan elosztani, hogy ne legyen se túlterhelt, se kevéssé kihasznált intézményünk. Az óvodák területén pedig együttműködünk az alapítványi és az egyházi intézményekkel. Nagyon jó az együttműködésünk a Halacska Református Óvodával, átadtunk egy komplett épületet a Budafoki Református Gyülekezetnek, s így jött létre a Demjén István Református Általános Iskola, a baptisták is működtetnek óvodát, és a közeljövőben megnyitja kapuit a katolikus óvoda. Számos alapítványi és magánóvoda is működik a kerületben, s mindegyiket igyekszünk valamilyen formában támogatni, amelyik helyi feladatot lát el.

 Minden egyes kerület, városrész állapotát, s azt, hogy érkeznek-e újabb befektetők, nagyban befolyásolja a közbiztonság helyzete. Romlott, vagy javult a közbiztonság állapota az elmúlt esztendőben?

 – A statisztikai jelentések szerint nálunk a közbiztonság szintje állandó, s a legbiztonságosabb kerületek közé tartozunk. Viszont a közbiztonság sokkal többet jelent a statisztikai adatoknál. Hiszen sokszor a lakosok, ott sem érzik magukat biztonságban, ahol ténylegesen biztonságban vannak. Ezért a következő időszak kiemelt feladata, hogy megteremtsük az itt élők relatív biztonságérzetét is. Ennek fontos eszköze saját közterület felügyeletünk. Alapvető, hogy együttműködjünk a rendőrökkel, polgárőrökkel, katasztrófavédőkkel is. Már elkezdődött egy teljes kerületet átfogó térfigyelő kamerarendszer tervezése, de a közterületi jelenlétet is fokoznunk kell. S azt is szeretnénk támogatni, hogy a lakosok egymásra vigyázzanak. Célunk, hogy az emberek figyeljenek egymásra, egymás gyerekeire, házára és értékeire.

 Elkészült-e már polgármesteri programja, s ha igen, milyen fontosabb elemeket tartalmaz?

 – Tizenkét esztendő után nagy meglepetésekre nem számíthatnak tőlem. Tizenkét évig voltam Szabolcs Attila helyettese. Számomra ő testesíti meg a követendő példát, azt kell folytatnom, amibe tizenkét éve együtt belevágtunk.

Programom főbb elemeit az interjúban már említettem. Lényeges, hogy folyatassuk az oktatás, a sport, a kultúra, az egyház és az egészségügy területén a fejlesztéseket. Úgy veszem észre, hogy mind a sport, mind az oktatás területén a mindenkor elvárható budapesti átlagszint felett teljesítünk. Büszkék vagyunk a kerületben működő – itt nem a politikai tartalmúakra kell gondolni – önszerveződő polgári körökre. Hiszen 100 éves hagyományra visszatekintő polgári körök működnek az egyes településrészeken. Ez az önszerveződő civil kör, amely felelősséget érez önmagáért, természeti és épített környezetéért, gyermekeiért, szüleiért, segítségre szoruló lakótársaiért – egyszóval Budafok-Tétényért –, az egyik legfőbb garancia arra, hogy Budafok-Tétény, a kisváros a nagyvárosban, a jövőben is az itt élőkért, az ő megelégedésükre működik majd.

 

Medveczky Attila