vissza a főoldalra

 

 

 2014.06.06. 

Alakítják az egységes jobboldalt Romániában– Liberális országprogram készül

Az európai parlamenti választások után – amikor egyikük sem szerepelt fényesen – bejelentették, hogy egyesülni készül a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Liberális Párt (PDL). Régebb felmerült a lehetőség, de a liberálisok egyik Aradon járt országos alelnöke pár héttel ezelőtt erre vonatkozó kérdésünkre még azt válaszolta: nem jött el az ideje.

 Most eljött.

 Május 30-án, pénteken Gheorghe Falcă, a megyei PDL-szervezet elnöke, a párt egyik országos alelnöke, a PDL tárgyalási bizottságának tagja a részleteket is ismertette a sajtóval.

 A két párt egyesülésről tárgyaló küldöttségeinek első találkozóján három fő cselekvési irányt fogadtak el: a parlamenti együttműködésről tárgyaló 2-2 tagú (a két ház frakcióvezetőiből álló) bizottság, a területi szervezetek együttműködéséről egyeztető 8-8 tagú és az országos liberális program kidolgozására létrejövő 3-3 tagú bizottság létrehozásáról. Közös bizottságok alakulnak továbbá a statútum kidolgozására, valamint a politikai kapcsolatok összehangolására. Mint látható, a két párt a teljes paritás alapján létrehozott bizottságokban egyeztet az összeolvadás, s ennek nyomán az egységes jobboldal kialakítása érdekében. A PDL alelnöke elmondta: a két párt nyitott a további (pártok vagy a civil társadalom alakulatainak) csatlakozására, de ez nem szövetség, hanem az egyik pártba való beolvadás alapján történhet.

 A vidéki szervezetekben megkezdődtek, vagy folyamatban vannak a tárgyalások: Hunyad megyében már május 29-én, Aradon pénteken megvolt az első egyeztető találkozó a párt helyi vezetői között, a PDL ma, szombaton vezetőségi ülést tart, és a következő szerdán az első közös PDL–PNL-ülésre is sor kerülhet.

 A liberális országos programról Gh. Falcă azt mondta: azt szeretné, ha az az eddigi legbátrabb országprogram lenne, amely valóságos pezsgést okozna a társadalomban és az európai vonatra ültetné fel Romániát. Többek között munkahelyek teremtéséről és az életszínvonal javításáról szólna, az „olyan struktúrákat, amelyek hatása nem érződik a polgár zsebén, el kell felednünk”, fogalmazott.

 A két párt egyesülési folyamata a PNL június végi kongresszusa után kezdődhetne, s ugyancsak akkor jelölnék ki a közös államelnök-jelöltet, aki sikerrel vehetné fel a harcot a baloldali koalíció államfő-jelöltjével a novemberi választáson.

 

Jámbor Gyula

nyugatijelen.com