vissza a főoldalra

 

 

 2014.06.06. 

Családi napot tartottak Edelényben

Évről évre visszatérő program az Edelényi Görögkatolikus Egyházközség szervezésében a minden korosztályt megszólító családi nap. Idén egy családi tematikájú programsorozat részeként rendezték meg a május 24-i eseményt.

 Egy csónakban keresve a szelet címmel futott az Edelényi Görögkatolikus Egyházközség szervezésében az az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával zajló pályázati programsorozat, mely a 2013-14-es években három alkalommal szólította meg a település családjait – tájékoztatta a Magyar Kurírt Marincsák László görögkatolikus parókus.

 Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati kiírására a családbarát közgondolkodás népszerűsítését tűzte célul. Ehhez kapcsolódott az edelényi görögkatolikus egyházközség, együttműködésre kérve fel a település életét meghatározó egyházi, oktatási és művelődési intézményeket. Így jött létre a három rendezvényből álló sorozat, mely azt közvetítette minden résztvevőnek, hogy a család, mint az emberi és keresztény értékek bölcsője, az a hely, ahol az ember megtalálhatja a kibontakozása lehetőségét – mondta Marincsák László.

 A sorozat ősszel kezdődött, ekkor a fiatalok álltak a középpontban, a szerelemre és a házasságra való felelős felkészítést célozták meg. Ezt februárban a Házasság Hetéhez kapcsolódva  a házasok megszólítása követte: gyertyafényes vacsorára, filmvetítésre és templomi áldásra hívták őket. A program hangsúlyt fektetett a családok ismerkedésére, beszélgetésre. Unokáink kezét fogva folytatódott a harmadik lépcsőfok. Ennek keretében elültették a családok fáját a frissen felújított és turisták számára megnyitott edelényi kastély kertjében. Ebből az alkalomból Orosz Atanáz püspök köszöntötte a résztvevőket, és áldását adta a családokat támogató edelényi összefogásra.

 A sorozat záró eseménye a május 24-én megrendezett családi nap volt. Ezen minden korosztály részt vett, a beszélgetések a generációk értékeire helyezték a hangsúlyt. Az egyházközség parókusa megnyitó beszédében „hatványozottan előnyös” helyzetben lévőnek nevezte a keresztény családot, mert korunk szellemi káoszában a Szentháromság hitével bír. A legtökéletesebb szeretetközösség kiapadhatatlan forrás a családok mindennapi áldozatához.

 

Magyar Kurír