vissza a főoldalra

 

 

 2014.06.06. 

Bulisták

A Jobbik és a Gyurcsány párt sanszai

Bauer Tamásnak elege lett Gyurcsányból, mert azt ígérte neki, benne lesz a parlamentben, és a végén, mire felébredt Varjúé lett a szék, Bauer tehát kilépett. Pont most, mikor össze kellene ülni Vonáékkal és tisztázni, hogy melyikük a zsák és melyikük a foltja. Tudniillik összeillenek a legteljesebb mértékben. Mondhatnánk megtalálták egymást, ha nem tudnánk, hogy azonos műhelyben présre nyomták őket. Rendszer, módszer, technika ez a közös siker alapja. Régebben Vona volt a morc, Gyurcsány a morcabb, a new deal szerint mostanában inkább egy betépett masszív füvező mosolyával megjelenő Vona virgonc, Gyurcsány virgoncabb. Mindketten diadalittasan jelentették, mi vagyunk a másodikok. Fleto, május 25-én még rá is táncolt egy kicsit, mint annak idején Ron Werber tanácsára Jelcin. A muzsikok a produkciót ott is, itt is kajolták. Megjegyzem Jelcin a feleségét 1997-ben többre becsülte, nem rángatta bele a hamis kampányába. Ám Gyurcsány képére bármi ráfér, igaz, egy mentsége akad: az Apró-Dobrev vörös vérvonal őt csak a harmadik házassága révén hitelesíti, enélkül ő csak egy jöttment, ha Klára nincs jelen, esetleg befucscsol a buli. Érthető, ha nem kockáztat. A dekások (Gyurcsány) bedobták Bajnainak a törölközőt és beszóltak úgy az MSZP-t, mint az Együtt–PM-et támogatóknak. Nem akarnak több pofázást hallani. Gyurcsány sajtófőnökén Gréczyn keresztül még megelőző csapást is mért a piszkos szürke állományra, a korábban Bajnait tolókra.

Párttagságát, országos lefedettségét illetően két és fél év alatt a DK a demokratikus oldal legerősebb szervezete lett. Nem csak Budapesten, hanem többek között Győrben, Székesfehérváron, Kaposváron, Százhalombattán a Fidesz mögött a második erő lett Gyurcsány Ferenc csapata. A párt számos, eddig alig megszólíthatónak tartott településen, apró falvakban ért el öt százalék fölötti eredményt. (...) Felesleges az Együtt–PM gyakran hangoztatott véleménye, hogy „korszakváltás kell a múlt emberei nélkül”. A „múlt emberei”, a két korábbi miniszterelnök közül Gyurcsány Ferenc kapta a több szavazatot. Számos szocialista politikus is elgondkodhat azon, érdemes volt-e nehezíteni Gyurcsány Ferenc pártelnöki és miniszterelnöki munkáját. Mostantól nem jöhet többé publicista, politológus vagy magát jóakarónak nevező értelmiségi és „barát”, hogy „lépj vissza, Feri!”.

A választók tegnap azt is jelezték: a demokratikus oldalon sokan tisztelik a mindenhonnan támadott Gyurcsány Ferenc kormányfői teljesítményét is.

A munka folytatódik. A demokratikus pártok egymásra utaltak az önkormányzati választáson – írja Gréczy.

Gréczy szerint a Fidesz elleni fellépéshez új feltételek adódtak. Világos, hogy az önkormányzati választás Gyurcsány és dekásainak vezetésével van eltervezve.

Kultúrkörökben mondják, a nyilvános adatokkal, tényekkel illik jóban lenni, hát akkor lássuk a vasárnapi, nagy sikernek kikiáltott számszerű eredményeket:

252 ezren szavaztak a Mesterházy vezette MSZP-re, 225 ezren Gyurcsányra, 167 ezren pedig a Bajnai-féle gyülekezetre. A Mesterházy mögött megszerzett második hely miatt lenne indokolt ez a hangerő és ez az arrogancia? Egy „normál” választáson ezzel az eredménnyel legfeljebb a választási küszöb alá nézhetne be Gyurcsány, nevetségessé téve magát az Európai Egyesült Államok propagálásával.

Az EU választáson most vasárnap nagyjából feleannyian vettek részt, mint április 6-án az Országgyűlésin. Ha egy szó igaz lenne a Gyurcsányista propagandából, akkor az ugyanolyan mértékű rájuk adott szavazat a %-os eredményben manifesztálódna. Mint ahogy ez a Fidesz esetében megtörtént. Áprilisban 40% fölötti eredményt, most pedig 50% fölötti eredményt értek el. A részvételi arányt figyelembe véve növelték a támogatottságukat. Cca 10%-kal. Gyurcsányék és a kormányváltók a részvételi arány %-ában külön külön kb. ugyanott tartanak, ahol együtt tartottak április 6-án. Se több, se kevesebb.

A Jobbik támogatottsága pedig 6%-kal csökkent. Ám Vona is diadaljelentést tesz közzé, a Jobbik is a Fidesz ellen lép fel, azt akarják elhitetni magukról, hogy a mintegy 330 ezer szavazattal ők a másodikok. Arról hallgatnak közösen, hogy miért is voltak velük olyan előzékenyek a kormányváltók? Miért engedték őket előre, hiszen együttesen majd kétszer annyi szavazatuk van, mint a Jobbiknak. Csak nem azért, mert kell a mumus a magyar nép féken tartásához, és az antifasiszta harchoz Vonáék adják a muníciót? A tartók most csak visszanyesik őket, hogy pont Gyurcsányék ekvivalensei legyenek. Azonos méretben van szükség rájuk. Ez is lehet a Kovács ügy felgöngyölítése mögött, noha a fickó a hírforrások szerint minden kétséget kizáróan rendszeresen tartott konspirált kapcsolatot olyan orosz diplomatákkal, akik közül néhányról még diplomáciai körökben is tudták, hogy az orosz titkosszolgálatnak dolgoznak. Állítólag az orosz fél is játszik valami szerepet a lebukásban. Mi a magyarázat arra, hogy nem dobják el Vonáék Kovács Bélát, mint a forró krumplit? Lehet, hogy a moszkvai főemberek Vonát Kovács nélkül talán nem is fogadták volna? Lehet, hogy többekről olyan dokumentumok vannak Kovács kezében, amelyek kizárják az ő kizárását? Az ATV-ben nyilatkozó Szegedi Csanád állítása szerint 2007 és 2009 között pumpálták iszonyatosan fel őket, s ő hiteles forrásnak tekinthető, hiszen ő csak tudja, milyen pénzből kampányoltak egyrészt a Ferencvárosi időközi választáson, ahol ő volt a főszereplő Balóné mellett (miből stafírozták ki a gárdistákat, miből fedezték a buszozásaikat, a rendezvényeiket a terembérleteiket stb.), másrészt a fél évvel későbbi 2009-es EU-s választásokat? Táskában hordták nekik a muníciót, sejteti. (Emlékeznek, Gyurcsány is ilyesmiről beszélt, amíg nem akarták feltenni a listára!) Mi évek óta számoljuk internetes oldalunkon a napokat, s e szerint több mint 1800 napja nem tudjuk mennyiből s honnan finanszírozták a Jobbik kampányát. Pősze Lajos információi is figyelemre méltóak. Valamint az sem érdektelen, hogy Balczót 2010-ben kipenderítették az EU-ból, Kovácsnak kellett átadnia a helyét. Lenne azért itt ok a vizsgálódásra. Az ÁSZ vizsgálta a pártot, kezdetű Novákológia édeskevés. Mert mit vizsgálhat az ÁSZ? Hogy az állami támogatást papírokkal alátámasztva használták-e fel, az alapszabály a számviteli törvény és a párttörvény előírásait betartva. A táskában érkező pénzekre honnan lenne rálátása az ÁSZ -nak? A társadalom döntő része számára persze fontosabb kérdések is vannak ezeknél. Például miért kell ezekkel foglalkoznunk, mikor Magyarország számára az lenne az igazi rendszerváltozás, ha végre egységesen fel tudnánk lépni a nehéz sorsú emberek felemelése, és a középosztály további lecsúszásának megakadályozása érdekében. Kádárék hazug statisztikája közel 2 millió szegény emberrel számolt. Negyedszázaddal a rendszerváltás után 3 millió fölötti szegényt akarnak az Orbán kormány nyakába varrni. Mindenkit, aki nem ment el április 6-án szavazni. Veszélyes és aljas játszmának tartom a balliberális sajtó sugalmazását. Az adatokat tekintve is, meg a tények tekintetében is, hiszen a nem választók arányait vizsgálva enyhe növekedés ugyan látszik, de általában 60% körülire tehető az országgyűlési választásokon rendre megjelenők száma. Nem is ez az ellenzék baja, sokkal inkább az, hogy a 60% döntő többsége Orbánban bízik. Ettől még lehetne egy úgymond „tisztességes baloldalunk” is. Mi hiányzik az idézőjel nélküli baloldallá alakulásához? Teszik fel ma elemzők a kérdést. Az egyenes gondolkodásúak meg is válaszolják: elsősorban annak felismerése, hogy a demokráciát alapvetően talán mégsem a Fidesz, hanem a szegénység fenyegeti.

Gyurcsány 2004-es fellépése óta a „baloldal” vezetői szorgosan a jobboldali dominancia véglegesítésén munkálkodnak, bár szándékolni nyilván nem ezt szándékolják. (Ahogyan Marx mondta egykor: „nem tudják, de teszik”.) (...)És ha most fokozódó hisztériával reagálnak e második fiaskóra, biztos léptekkel menetelnek a harmadik felé. Végleg belesülhetnek tragikomikus önhittségükbe, Brechttel szólva abba a kevély meggyőződésbe, hogy amennyiben a nép elveszti a kormány(váltók) bizalmát, akkor a népet kell leváltani. „Orbán Kim Dzsong Unhoz hasonló diktátor, a magyar mégis rászavaz, mert a magyar ezer éve buta” – nos, az ilyen típusú „elemzés” nem csupán szellemtelen gyűlölködés részükről, értékelésnek is ostoba, politikailag pedig hiba. Ha már az első kétharmad után elvégezték volna a kíméletlen önvizsgálatot, s nekiveselkednek az ebből fakadó feladatoknak, meglehet, elkerülhetik, vagy legalábbis enyhíthetik a második fiaskót. (...) Aki még április 6-a éjszakája után is baloldali alternatívában gondolkodik, ki kell hogy húzza fejét a homokból. Struccból éles szemű madárrá kell változnia, megkülönböztetve az okot az okozattól. 2014-ben összefogni a 2010-es kudarc okozóival – a mostani kudarcnak ez az egyik legfőbb oka. Nemcsak azért, mert személyekben kifejezve is (Gyurcsány, Bajnai, Fodor) előzékenyen demonstrálták a kudarcfolytonosságot, hanem mert nem bontották fel, sőt megerősítették az elmúlt negyedszázad legnagyobb stratégiai tévedését, a balliberális érdekházasságot. Az MSZP vezetőinek többsége annak idején elhitte, hogy ez a frigy magával a Világszellemmel bútorozta össze a pártot, s ahogy a mostani nyilatkozatokból kihámozható, egy részük még mindig el is hiszi. Neoliberális gazdaságpolitika, „baloldali” médiauralom, a liberális guruk által kezelt politikai vezérlőpult – ezt hozta ebbe a házasságba a liberális partner, az MSZP-re csupán az maradt, biztosítsa mindehhez a szavazatokat. Illetve időről időre tisztogathatta a neoliberális gazdaságpolitika egyre dagadó társadalmi szennyesét, és most is tisztogatná még, egészen saját – talán már nem is olyan távoli – totális hitelvesztéséig. (...) Pedig ha továbbra is a (neoliberális) politikához törik a társadalmat, ez a legrövidebb út a szakadékba. Jobban tennék, ha végre a társadalom elemi érdekeit komolyan figyelembe véve csinálnának (baloldali) politikát. Nem a kommunikáción, nem a média-mutatványok színvonalán kell javítaniuk, társadalmilag hitelesen visszaigazolt politikai tartalom kialakításán a sor. Ennek kellene végre, ha még lehet, nekifogniuk. Idézem szíves engedelmükkel Galló Bélát, nem először és nem véletlenül, lapunk hasábjain.

 

czyla