vissza a főoldalra

 

 

 2014.06.11. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVI. évfolyamának 24.száma!

A tartalomból:

EZ VALÓDI MEGÚJULÁS (címlapon)

Nemcsak a nemzet főtere újult meg, azáltal, hogy Károlyi Mihály elkerült a Kossuth térről, ahol szégyenszemre a mulasztásos hazaárulásban bűnös vörös gróf szobra állt. Akinek nem vitathatóan a nyíltan pacifista stratégiája, és az aktív ellenállás elmulasztása, valamint késlekedése okozta mindmáig legnagyobb tragédiánkat. Ő adta át a kommunistáknak a hatalmat, és ő az egyik okozója hazánk trianoni szétdarabolásának. A politikus, miniszterelnök, államfő és a testileg és szellemileg is gyenge formátumú ember különösen gyűlölte Tisza Istvánt, akinek meggyilkolása a vörös gróf féle csőcselékuralom alatt történt. Károlyi 1919 után emigrált, az 1945 utáni kommunista hatalommal jó kapcsolatot ápolt haláláig. Ennek köszönhetően emeltek szobrot számára az országház mellett, mely nem volt más, mint a hazaárulók a magyar önfeladást hirdetők szégyenteljes gyűlhelye. Jól mondta Orbán Viktor, Tisza István köztéri szobrának felállítása valóban önmagán túlmutató értelmet hordoz, annak az új korszaknak a kezdetét, amelyért a mai kormány 2010-től folyamatosan és megfeszített erővel dolgozik. Négy év alatt Orbán Viktor és kormánya valóban helyreállította Magyarország becsületét.

 In memoriam Csurka István

HELYSZÍNI KÖZVETÍTÉS

–Egy hét összefüggései 1994. június 9. – (2.oldal)

MILYEN ALAPOKRA KELL HELYEZNÜNK

AZ ÚJ VILÁGOT? Legyenek benne kis és nagy népek, olyanok, amelyek rendelkeznek történelmi jogokkal és olyanok, amelyek nem? Legyenek benne határok közé szorítottak és olyanok, amelyek menekülni kényszerülnek a szülőföldjükről? A változás ígérete nemcsak a normandiai partraszálláskor, hanem ‘89-ben is a demokrácia volt. S lett? Részben, olyan, amilyen. De a demokráciában az is benne van, többek között, hogy egy-egy nép szabadon akar beszélni a saját határairól. Nem lehet azt mondani egy demokratikus útra állt népnek, hogy a határ kérdéseidről nem beszélhetsz, mert akkor többé nem ismerünk el demokratának. Nemcsak azért, mert az új világ ígéretében ez a szabadság is benne volt, hanem azért sem, mert a népek közössége semmit nem volt képes tenni azokkal szemben, akik nemcsak beszéltek saját határaikról, hanem brutálisan gyilkoltak is „életterükért”.

 A tisztánlátás kedvéért (3.oldal)

Vona Gábor Jobbik elnök szellemi lelki vezetője Baranyi Tibor Imre, aki László András tanítványa, szerzőtársa, s ennek a kompániának védelmében támad bennünket egy noname, a kuruc.info nevű szennyoldalon. Azt állítván, nevezetteknek semmi köze nincs sem a Haynau imádathoz, sem egymáshoz. Akkor lássuk a tényeket László Andrástól: „Haynaunak a magyar történelemben voltaképpen – joggal mondhatjuk így – pozitív, sőt dicsőségesen pozitív szerepe volt.” (...) Julius Jakob Freiherr von Haynau táborszernagy áldott emlékét meg kell őriznie minden nemzetszerető, nemzetéhez és hazájához hű, igaz magyar embernek. (…) Nyilvánvaló, hogy a világosi fegyverletétel után működni kezdő bíróságok törvényesen működtek. Haynau táborszernagynak – mint Magyarország katonai parancsnokának – különleges jogköre volt; felülbírálhatta a bírósági ítéleteket és kegyelmi jogai is voltak. Teljesen jogszerűen jártak el a bíróságok, és Haynau is jogszerűen, igazságosan járt el.” „felségárulóknak nevezi aradi hőseinket, alantas lázadásának nevezi a magyar ”szabadságharcot. A magát ultrajobboldalnak, ultradextrokonzervatívnak, de leginkább tradicionalistának nevező irányzat követői szerint 1848–1849 szélsőbaloldali, szabadkőműves felbujtásra létrejött aljas forradalmi lázadás volt, amely jóhiszemű-jószándékú embereket is magával ragadott, amely átment egy polgárháborús állapotsorozatba, s végül egy olyan belháborúba, amelybe idegen, külföldi katonai erőknek is be kellett avatkozniuk. László András tanítványa, Vona lelki vezetője a szabadságharc után kivégzetteket, bebörtönzötteket és emigránsokat egyszerűen csak „Kossuthkutyák”- ként aposztrofálja, és egy nevezőre hozza a bolsevikokkal.

 A solymári kertben (3.oldal)

Ma elvarázsoltnak tűnik a kert, a nagyra nőtt normand fenyők között guggol a ház. Alig látni. A nyári erdő sötét mélyéből hűvös, tiszta levegő érkezik ide az alkonyattal. A hosszú sétától és játéktól Betyár kimerülten támaszkodik a kapu keresztvasán, bizony az idén tíz éves. Még iszik egyet, visszatér őrhelyére, aztán álomba merül.

– Hol voltál mama, megjöttél? – kérdezi a kisfiú és Pintyő válaszol: Pista bácsinál meg a Betyárnál volt a mama. Holnap mi is mehetünk, mama? Megnézhetjük a virágokat is? Mikor jön haza Pista bácsi? Mikor megyünk már a lóversenybe? Mama, mikor?

Szinte megnémultam, mozdulni sem tudtam, mert nem a képzelet szüleménye, hanem bizonyosság: csak az hal meg, akit elfelejtenek. Íme, a bizonyosság, amin hónapok óta rágódom ott a szerkesztőségi szobában, de nem mertem róla szólni senkinek, Betyáron kívül. Ma végre itt a kertben megérett bennem a gondolat, mikor felnéztem a Hold nagy fényes udvarába, a sűrű csillagtalan égbe. Nem titkolom tovább, hogy őt kérdezem mindenről, s ő válaszol. Csak ahogy szokott, szűken mérve a szavakat. Mindig annyit mond, amennyi éppen kell.

 Az állam jogszerűen adta a kishantosi cég által korábban bérelt területet az új bérlőknek

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központnak lejárt a szerződése, tehát senki semmit nem vett el a cégtől (4.oldal)

Ügyészségi vizsgálatot kezdeményez a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Kft. ellen a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állami földprogramért felelős államtitkára, hogy megállapítsák, megfelel-e a kft. a közhasznúság szabályainak. Dr. Bitay Márton a VM állami földprogramért felelős államtitkára elmondta: azért fordul az ügyészséghez, mert a közhiteles adatokból az derül ki, hogy a kft. nem felel meg a közhasznúsági követelményeknek.

 Gyula városa büszke történelmi hagyományaira, és a múlt értékeire építi jövőjét

A Bajnai-kormány úgy ítélte meg, hogy a gyulai polgárok nem érdemlik meg, hogy a belváros fejlesztése megvalósuljon (5.oldal)

Gyulán már januárban átadták a Göndöcs-kert és környezetének közel 900 millió forintos integrált fejlesztése keretében, a mintegy 187 millió forintból megújult Vigadót. Azóta megtörtént a Göndöcs- kert parkrehabilitációja; sétányok megépítésével, játszótérfejlesztéssel, zenepavilon felépítésével, kerékpárutak, parkolók kiépítésével. Emellett felújították az Erkel Ferenc Művelődési Központot, valamint az egykori Megyei Múzeum épületét, amelyben a Kohán Képtár kapott helyet. Dr. Görgényi Ernő Gyula város polgármestere: a beruházás egyrészt az épített örökség védelmét szolgálta, ami nagyon fontos a városfejlesztés szempontjából, hiszen azokat az épített és természeti értékeket, amelyeket elődeinknek köszönhetünk, kötelességünk megóvni és továbbfejleszteni.

 Ha Lázár János neoliberális volna (6.oldal)

Akkor nagy valószínűséggel a róla szóló cikkek mindegyikét megnyerő fotókkal gazdagítanák: szerepelne rajta két aranyos kicsi fia, s talán a miniszterelnökség vezetését frissen elnyerő miniszterről és szép feleségéről mint Magyarország álompárjáról írnának. Mert Lázár valóban jóképű fiatal ember. Sajtómegjelenéseiben szellemes, sármos fickó benyomását kelti, ráadásul férfias szenvedélye a vadászat még izgalmassá is teszi. Egy normális sajtóközegben sztárolnák mondjuk pusztán a külleméért is. Megragadhatná a sajtó és a nyilvánosság fantáziáját az eleganciája. Hisz valóban makulátlan minden megjelenése. Emellett természetesen dinamikus az előadásmódja. Összeségében megnyerő, kimondottan kedves modorú a sajtóval. Ez látszik róla kívülről. Aki közelebbről ismeri, állítja: munkabírása emberfeletti.

 Újra nyári szabadegyetemet szervez a Fidelitas

Fiatal vezetőinket a minden évben elinduló Fidelitas Akadémián képezzük (7.oldal)

Idén június végén – 26. és 29. között – a megszokott nyári tábor helyett útjára indítja a Fidelitas Nyári Szabadegyetemet, mely egyszerre lesz az interaktív közösségépítés, a közösségi szellemet erősítő együttlét és a hatékony csapatmunkát fejlesztő buli terepe.

Böröcz László a Fidelitas ügyvezető alelnöke, a Fidelitas Nyári Szabadegyetem főszervezője: A nyári szabadegyetemmel új lendületet szeretnénk adni szervezetünknek, interaktívabb programokkal készülünk, mint a korábbi táborokban. Idén június végén tartjuk a Fidelitas legnagyobb nyári rendezvényét, hogy azok is részt vehessenek a Szabadegyetemen, akik augusztusban szabadságra mennek, családi nyaralást terveznek vagy diákmunkát vállalnak.

 Újabb, több mint 4,5 milliárd forintos forrás segíti a fiatal gazdák elindulását

A pályázatok célkitűzése, hogy javuljon a gazdálkodók korösszetétele és növekedjen a vidék népességmegtartó ereje (9.oldal)

A forrásra, amely még a 2007–2013-as programozási időszakból származik, május első két hetében lehetett pályázatot benyújtani. A vissza nem térítendő támogatásra, amelynek összege gazdánként maximum 40 ezer euró (mintegy 12 millió forint), csaknem 3200-an pályáztak a fiatal, 18–40 év közötti gazdálkodók közül. Szerkesztőségünk vendége: V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

 Csorja Gergely: Egy horvát szálloda szobájában (19.oldal)

A német társadalom nagyobbik része szedálva van, méghozzá a német gazdasági teljesítmény narkotikumával. Ez a teljesítmény tartja el ma Európát, azt az Európát, mely lazán egyesült állapotában, de független nemzetállami rendszerében is egyre hátrébb szorul a világ hatalmi struktúrájában. Ma Európa Németország nélkül képtelen a megmaradásra. Ezért aztán a német társadalom depolitizálása és az élet egyetlen – jelesül gazdasági – vetületének mindenek elé helyezése egyértelmű célja az Egyesült Államoknak, Európa politikai vezetésének és a német politikai elitnek is. Így fordulhat elő, hogy a kiemelkedően legnagyobb gazdasági teljesítményű és jelentős haderővel és hadiiparral rendelkező Németország semmilyen vezető szerepet sem játszik Európa védelmében, hanem az kizárólagosan az Egyesült Államok, Franciaország és Anglia hatáskörébe van utalva.

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál! De már június 11-én, szerdán 9 és 13 óra között megvásárolhatja kiadóhivatalunkban. Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32. , I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575

info@magyarforum.hu