vissza a főoldalra

 

 

 2014.06.06. 

Megyei területvédelmi zászlóalj alakult Ungváron

Az egységet a valamikori ungvári gyalogosezred bázisán hozták létre – jelentette a Novini Zakarpattya. A zászlóalj május 30-i alakuló ünnepségén megjelent többek között a megbízott megyei rendőrfőnök, Szerhij Saranics ezredes.

A területvédelmi egység feladata a vidék stratégiailag fontos objektumainak, továbbá az államhatárnak, a közigazgatási szerveknek, valamint a kárpátaljaiak nyugalmának a védelme lesz – írja az ungvári portál.

A zászlóalj személyi állományának kiképzése már hétfőn elkezdődik az ungvári gyakorlótéren. Az egység Ungváron, illetve Munkácson állomásozik majd.

– A területvédelmi zászlóalj szorosan együttműködik majd a rendőrséggel, és szükség esetén segítségünkre lesz a fontos objektumok védelmében, a szeparatizmus megnyilvánulásaival szembeni fellépésben. A magunk részéről máris támogatásban részesítettük katona-kollégáinkat, s együttműködésünk a jövőben is a lehető legszélesebb körű lesz a kárpátaljaiak javára – biztosított Szerhij Saranics.

 

(transkarpatia.net/Kárpátalja)