|
 2014.06.13.
Nemzetközi postaküldemény-művészet
Kiállítás az olaszliszkai Kossuth-házban
Post mail art,
rejtélyes, titokzatos elnevezés. Postai művészet? Levélművészet?
Ki küldi, és ki kapja? S mi van a borítékban? Üzenet?
Kinyilatkoztatás? Nyugtázása valaminő, a képzőművészet
technikájával és motívumrendszerével előadott kedélyállapotnak?
A szabad szellemi csere földrészeket összekötő
megnyilvánulása levélformában?
Akárhogyan
is van, az amerikai Ray Johnson által több mint fél évszázada
megteremtett – és azóta is élő, sőt különböző formákban
kiteljesedő – post mail art az évtizedek alatt, némi
avantgárd töltéssel, olyan pályát futott be, hogy önálló képzőművészeti
műfajként is megállja a helyét.
Tárgyi
valóság, pontosabban műtárgy lett az így készült, a
formai és kifejezésbeli határokat minduntalan átlépő – a határtalanig
tágító – titokzatos levél. Mert annál nagyobb az értéke,
minél titokzatosabb. Van, hogy különösebb közlendőt sem
hordoz – a borítékban nincs levél –, ilyenkor maga a
grafikai eszköztár megannyi elemével földíszített boríték
válik üzenetté.
S
ez az üzenet, a nyitott gondolkodás, a szabadság (az eszmevándorlás
stb.) egyik formája. Tudomásul adni a másiknak, hogy vagyok,
hogy jól vagy netán rosszul érzem magam a világban, az önkifejezés
sarkalatos eszköze. S természetesen nem csupán az egyén – a levélművész
– ügyes-bajos dolgai közvetíttetnek, hanem a közösségre (népre,
fajra, hazára, nemzetre) kiterjesztett, a történelmet is górcső
alá vevő aktív emlékezet megannyi mozzanata is.
A
levélművész tehát ha benne él is a jelenben – legjobbjaink
ugyancsak próbálkoztak evvel a műfajjal –, a kor és a személyes
problémákon kívül a közelmúltat és a régmúltat éppúgy
faggathatja. Akár egyetlen nevezetes, nevezetesen hírhedt, mert
a világra gyötrelmet hozó évszámmal – jelen esetben
1914-gyel, az I. világháború kitörésének évével – a közönség
tudomására hozhatja véleményét: az egyszerű – kiáltóan
egyszerű – grafikai jelben, egyúttal az emlékezet ébrentartásával,
ott van a tiltakozás.
Sokféle
anyaga – papír, fatábla, műanyag, textil – és sokféle
formája – négyzet, téglalap, kör, háromszög, amorf alakzat
– lehet a postai küldeménynek. Egyetlen fontos követelmény:
hatásos legyen! Képvalóságával vagy kalligrafikus üzenetével
fölrázzon, szórakoztasson, gyönyörködtessen. Ha a küldés
postai úton (a kis képzőművészeti alkotások fölbélyegezve)
történik is, az alkotó egyedi bélyeget éppúgy rajzolhat
(grafikai humorát fölvillantandó) a küldeményre, mint bármi
mást: szórakoztató vagy meghökkentő jelet, motívumot, figurát.
A
technikai kivitelezésnek is számtalan formája ismert, a művészi
előadás stílusairól-irányzatairól (a szecessziótól a dadáig
és a pop-artig stb.) nem is beszélve. Jóllehet a különféle
technikai módok (ceruza- és tusrajz, akril, olaj, nyomás, kollázs,
applikáció) elősegítik a minél hatásosabb külcsín létrehozását,
a nóvum az általuk közvetített képvalóságban (motívum- és
jelrendszerben) van.
Az
olaszliszkai kollekció valójában két nagy gyűjteményre támaszkodik.
A levéllel sokszor megszólított kitűnő szobrászművész, Ézsiás
István és az évtizedek óta Párizsban élő jeles festőművész-grafikus,
Joseph Kadar (akinek különben Álmosdon önálló Post Mail Art
Múzeuma van) birtokolja az anyag nagy részét. Alighanem művészi
kvalitásaikon kívül vonzó személyiségüknek – közösségtoborzó
hatásuknak – is köszönhető a címükre küldött nagyszámú
levél. Az egyik legszorgosabb, és a műfajt tekintve (alkotások!)
talán a legérdekesebb-legjobb műveket feladó pedig a
szintén Franciaországban élő Judit Nemes (Nemes Judit). Ő
nyilván nem csupán küldő művészként van a toppon, de
gyakorta művész-levéllel megajándékozottként is, hiszen csak
így tartható mederben a gyarapodó gyűjtemények értékközvetítése.
(Az oda-vissza küldözgetéseknek a barátkozáson és meglepetéskeltésen
kívül természetesen az illető kollekciójának gyarapítása
is célja.)
Nemes
a formameghökkentésen kívül a sík artisztikus „belakásával”
is él. Fehér téglalapja egyszer pettyes rácsfelületben tobzódik,
máskor saját bélyegzővel nyomott piktogramok díszítik. A háromszög
alakú „papírcsákójának” mindkét oldala oly intenzíven
meg van dolgozva, hogy lehetetlen nem észlelni a leleménnyel kiválasztott
grafikai csomópontok szinte érzelmi hullámzását (Ézsiás-gyűjtemény).
Ám a kollázsként felhasznált tépett papír is lehet képalkotó
eszköz, ha a borítékon olyan precizitással vannak kijelölve a
nonfiguratív alakzatok és a bábuk súlypontjai, mint az épp
egy Joseph Kadarnak küldött művön látható.
Joseph
Kadar post mail artjain is ott a képzőművészeti látás
látomássá való fokozása: az egyik Ézsiásnak küldött levélen
a fekete-fehér fotogram kerül a fókuszba, a másikon pedig –
hommage-szerűen – (továbbított levél) egy nemrég elhunyt
akcióművész, Fenyvesi Tóth Árpád ceruzarajzos ábrája. A
levélművészekre különösképp jellemző bizonyos láncolati
jelenlét, ami annyit jelent, hogy az ajándékként kapott műtárgy
ajándékként továbbvándorol (Joseph Kadar – Haász Ágnes
– Ézsiás István, Fenyvesi Tóth Árpád – Joseph Kadar –
Ézsiás István). A „felülírt”, „felülbélyegzett”
pecséteknek az ósága tagadhatatlan.
Ézsiás
gyűjteménye Franciaországból, Svédországból, Németországból
éppúgy gyarapodott, mint Magyarországról. Joseph Kadar
artisztikus művészpostáját pedig a magyar küldemények
mellett olasz, lengyel, francia és német post mail artok
is színesítik.
Se
szeri, se száma a borítékot díszítő formáknak, grafikai ötleteknek
(szecessziós motívum, kitöltött keresztrejtvény-rács stb.),
ám eme tárlat pálmáját az Ézsiásnak címzett László
Bandy-művészlevél viszi el. A téglalap alakú vastag borítékban
egy leporellóként kinyitható áttört papírszobor-csoport található.
A különös képződmény, mint a művész megannyi alkotása, térszerkezetek
variációs gazdagságával a holt teret bolygatja meg. S az egyik
lapon tintával írott – levél a levélben! – főhajtás a
tragikusan korán elköltözött Fenyvesi Tóth Árpád előtt.
(„Ki viszi el leveleinket Árpinak? És kapunk-e választ?”)
Szakolczay Lajos
|
