2014.06.20.

A solymári kertben

Pünkösd hétfőn a solymári kertben ülök a padon, Betyárt fésülgetem. Most jöttünk az erdőből, ilyenkor muszáj átnézni a kullancsok miatt. Engedelmes jószág, szépen tartja a fejét emeli a lábait, úgy fordul, ahogy kérem. Vagy 15 évvel ezelőtt olvastam egy kísérletről, hogy a kutyák nemcsak a kimondott szavakat képesek értelmezni, hanem az ember szándékait is követni tudják. Betyár számára elég egy tekintet, hogy felfogja, mi következik, de azt is pontosan tudja, mit gondolok. Hogy úgy mondjam félszavakból, sőt szavak nélkül is értjük egymást. Mosom az edényeit, elbeszélgetünk, közben megszólal a telefon, mondom neki csak átszaladok a gyerekekhez, majd visszajövök. Pintyő és a Zsigmondnak keresztelt kicsi fiú – aki amióta óvodás a Boldizsár nevet használja – sürget. Közben a nap már a hegy mögött jár, a belombosodott erdő sötétedik. Konokul a szokásokhoz igazodva ilyentájt még labdázunk egyet, míg végre becsukom magam mögött a kiskaput.

Ma elvarázsoltnak tűnik a kert, a nagyra nőtt normand fenyők között guggol a ház. Alig látni. A nyári erdő sötét mélyéből hűvös, tiszta levegő érkezik ide az alkonyattal. A hosszú sétától és játéktól Betyár kimerülten támaszkodik a kapu keresztvasán, bizony az idén tíz éves. Még iszik egyet, visszatér őrhelyére, aztán álomba merül.

– Hol voltál mama, megjöttél? – kérdezi a kisfiú és Pintyő válaszol: Pista bácsinál meg a Betyárnál volt a mama. Holnap mi is mehetünk, mama? Megnézhetjük a virágokat is? Mikor jön haza Pista bácsi? Mikor megyünk már a lóversenybe? Mama, mikor?

Szinte megnémultam, mozdulni sem tudtam, mert nem a képzelet szüleménye, hanem bizonyosság: csak az hal meg, akit elfelejtenek. Íme, a bizonyosság, amin hónapok óta rágódom ott a szerkesztőségi szobában, de nem mertem róla szólni senkinek, Betyáron kívül.

Ma végre itt a kertben megérett bennem a gondolat, mikor felnéztem a Hold nagy fényes udvarába, a sűrű csillagtalan égbe. Nem titkolom tovább, hogy őt kérdezem mindenről, s ő válaszol. Csak ahogy szokott, szűken mérve a szavakat. Mindig annyit mond, amennyi éppen kell.