vissza a főoldalra

 

 

 2014.06.20. 

Újra nyári szabadegyetemet szervez a Fidelitas

Fiatal vezetőinket a minden évben elinduló Fidelitas Akadémián képezzük

Idén június végén – 26. és 29. között – a megszokott nyári tábor helyett útjára indítja a Fidelitas Nyári Szabadegyetemet, mely egyszerre lesz az interaktív közösségépítés, a közösségi szellemet erősítő együttlét és a hatékony csapatmunkát fejlesztő buli terepe.

Miért döntött úgy a Fidelitas vezetősége, hogy a szokásos nyári táborok helyett négy napos nyári Szabadegyetemet szervez? kérdezem Böröcz Lászlót a Fidelitas ügyvezető alelnökét, a Fidelitas Nyári Szabadegyetem főszervezőjét.

 –A nyári szabadegyetemmel új lendületet szeretnénk adni szervezetünknek, interaktívabb programokkal készülünk, mint a korábbi táborokban. Idén június végén tartjuk a Fidelitas legnagyobb nyári rendezvényét, hogy azok is részt vehessenek a Szabadegyetemen, akik augusztusban szabadságra mennek, családi nyaralást terveznek vagy diákmunkát vállalnak.  

A Szabadegyetem arra is jó alkalom, hogy ott képezzék a Fidesz leendő politikusgenerációját?

 –Természetesen megadjuk a lehetőséget arra, hogy a tábor résztvevői találkozhassanak a Fidesz vezető politikusaival, közelebbről is megismerkedhessenek közéleti, politikai kérdésekkel, a rendezvény elsődleges célja azonban a közösségünk építése. Fiatal vezetőinket a minden évben elinduló Fidelitas Akadémián képezzük.

 Milyen témákban hallgathatnak előadásokat az érdeklődők, és kik lesznek a meghívott előadók?

 –Az egyeztetés folyamatban van, még várjuk meghívott vendégeink válaszát. A legkülönfélébb témákban (média és politika kapcsolata, gazdasági kilátásaink, a kultúra szerepe, politikai helyzetkép, magyar nemzetstratégia) szervezünk előadásokat, szemináriumbeszélgetéseket a Fidesz vezető politikusaival, közéleti szereplőkkel, emellett terveink szerint vitára is sor kerül majd bal- és jobboldali politikusok, közéleti személyiségek részvételével.

 Határon túli politikusok, magyar egyetemi oktatók is tartanak előadásokat?

 –Határon túli politikusokat, egyetemi oktatókat is hívtunk már több rendezvényünkre. A szabadegyetemen várhatóan most nem fognak előadást tartani, de számos határon túli szervezetet hívunk meg résztvevőként a rendezvényre.

 Erre a rendezvényre csak Fidelitas-tagokat várnak, vagy szimpatizánsokat is?

 – A Szabadegyetem elsősorban a Fidelitas széles tagságának szól, de minden érdeklődőt szeretettel várunk.

 Nem csak előadások lesznek, hanem koncertek és csapatversenyek is. Ezek egyfajta „csalogató” rendezvények?

 – A közösségépítés egyik legjobb módszere a csapatverseny, ezért olyan csapatépítő programokat mindenképpen szervezni akartunk, melyek összekovácsolják a fiatalokat. Valóban lesznek kisebb koncertek is, a szabadegyetemen a politikai, közéleti tájékozódás és a csapatszellem erősítése mellett szórakozásra is lesz lehetőség.

 Hogyan esett a választásuk Mátrafüred-Sástóra?

 – Több lehetőséget is áttekintettünk, és végül arra a döntésre jutottunk, hogy ez a legmegfelelőbb a szabadegyetem számára. Gyönyörű környezetben található, minden szempontból ideális helyszín.

 Sok fiatal nyitott arra, hogy beszélgessen mindennapi ügyeinkről, de nem csatlakozna egyetlen párthoz vagy szervezethez sem. Mi a tapasztalata, mennyire nehéz a fiatalokat megszólítani, hogy részt vegyenek ilyen foglalkozásokon, és a közéletben?

 – Bár folyamatosan csatlakoznak hozzánk fiatalok, mégis érzékeljük, ami több ifjúságkutatásból is kitűnik, hogy a mostani 15-29 évesek apolitikusak, így nehéz megszólítani őket. Folyamatosan szervezünk olyan programokat, melyek felkelthetik az ifjúság érdeklődését. Például a Szabadegyetem is nagyon jó alkalom arra, hogy közelebb hozzuk szervezetünket a fiatalokhoz.

 Milyennek látja a fiatalok lehetőségeit a politikában? Könnyű a felemelkedés?

 – Minden politikai közösségnek, így a Fidesznek is szüksége van arra, hogy figyeljen és tisztában legyen a legújabb dolgokkal. A Fidesz alapítói 26 évvel ezelőtt bebizonyították, hogy a tenni akarás és a fiatalok ereje nem kerülhető meg akkor, amikor történelmi jelentőségű változások zajlanak egy ország életében. A lendület és az akarat ma is rengeteg fiatalban megvan, de csak egy kisebb részük alakítja úgy az életét, hogy hivatásos politikussá váljon. Aki keményen dolgozik, bizonyíthatja rátermettségét, minden lehetősége megvan arra, hogy sikeres politikus legyen.

 A fiatal korosztály tagjai közül sokan külföldön keresik a boldogulását. A Fidelitas mit tud tenni ennek a folyamatnak a megállítására?  

– Először is szeretném kiemelni, hogy mi fontosnak tartjuk a külföldi tapasztalatszerzést; úgy gondoljuk, minden fiatalnak biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy világot lásson, megismerjen más országokat, kultúrákat. A tanulmányút vagy gyakorlat után azonban hazavárjuk a fiatalokat, hogy külföldön szerzett tapasztalataikat Magyarországon kamatoztassák. Úgy véljük, olyan intézményi rendszert (pl. oktatási rendszer) kell biztosítani számukra itthon, amiért érdemes hazajönni. Ehhez kapcsolódó javaslatokon jelenleg is dolgozunk.

 Mit szól ahhoz, hogy olyan MSZP-s képviselő kerül ki az Európai Parlamentbe, aki egy nappal az uniós csatlakozás 10 éves évfordulója előtt veretes Lenin-képpel hívta szavazásra a választókat?

 –Abszolút elítélem azt, hogy a szocialisták listavezetője olyan ember képével buzdította szavazásra a választókat, aki olyan ideológiát teremtett, amely több tízmillió emberéletet követelt. Európában ennél több józanságra van szükség. El is indítottuk az aszegyenfal.com interaktív weboldalt, ahol megtalálhatók a 2010 és 2014 közötti időszak leginkább arcpirító baloldali akciói, melyekkel megpróbálták lejáratni a magyar kormányt és Magyarországot az uniós intézményekben. A honlap például bemutatja, hogyan küldtek a szocialisták lejárató háttéranyagot több ezer uniós e-mail címre, közöttük európai parlamenti képviselőknek és tisztségviselőknek a magyar uniós elnökség előestéjén, de a baloldali aknamunka további több tucat bizonyítéka is szerepel rajta. Azok, akik részt vettek az ország lejáratásában, méltatlanná váltak arra, hogy Magyarországot képviseljék Brüsszelben.

 Lapunknak, dr. Szabó Endre, Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége elnöke azt nyilatkozta: „amennyiben az Európai Parlamentbe beválasztott képviselők a magyar társadalmat akarják képviselni, tehát saját választóikat, akkor a hagyományos családmodellt kell támogatniuk. Aki nem így tesz, az nem a hazai társadalmat képviseli.” Egyetért ezzel a kijelentéssel?

 – A család fogalma a keresztény gyökerekkel rendelkező Európában, így Magyarországon is férfi és nő házasságán kell, hogy alapuljon. Bár léteznek alternatív megoldások, a hagyományos család a társadalom alapja. Ha a családot megerősítik, azzal a társadalmat erősítik, ha a család sérül, akkor előbb-utóbb a társadalmat is sérülés éri.

 

Medveczky Attila