vissza a főoldalra

 

 

 2014.06.27. 

Koszovó: Zavargások a tüntetésen, többen megsérültek

Két rendőr és egy újságíró megsérült, továbbá egy rendőrségi járművet is megrongáltak Mitrovica déli részén az albán lakosság tüntetései során kitört zavargásokban.

 Az albánok az Ibar folyó felett átívelő hídon elhelyezett „békepark” miatt tiltakozva kővel dobálták meg a koszovói rendőrséget és a KFOR embereit, akik könnygázzal válaszoltak.

 Goran Rakić, Észak-Mitrovica polgármestere a híd közelében összegyűlt szerbekkel van, s azt mondja, támogatja a polgárok szabad akaratának minden kifejeződését, s nem akarja elhinni, hogy a „vagy mi vagy ti” szlogen mögött, amellyel a város déli részén tüntetnek, valami olyasmi áll, amely nem rendelkezik a béke konnotációjával. Meglátása szerint a „békepark” kiépítése egy lépés a mitrovicai helyzet normalizálásának irányába, s felszólította a koszovói hatóságokat annak a retorikának az enyhítésére, amely a mai demonstrációhoz is vezetett.

 „Egy olyan szebb és nagyobb park kiépítésére számítottam, amelyben együtt játszhatnak majd a szerb és az albán gyerekek” – mondta Rakić, majd hozzátette, a békének kell prioritást élveznie, a nemzetek közötti konfliktusoknak pedig meg kell szűnnie.

 Az Ibar folyón át vezető híd környékén jelenleg nyugodt, de feszült a helyzet. A hídon a koszovói rohamrendőrség meg a KFOR amerikai, olasz és lengyel kontingensének erői állomásoznak. Eközben az északi oldalon a szerb lakosság gyülekezik, a déli oldalon pedig az albán lakosság tüntet. Valamivel 15 óra után a tüntetők elmozdították az előttük álló rendőrségi kordont, s az egyik albán kitépett egy fát az egyik betonvirágtartóból.

 Mint ismeretes, a szerbek azután hozták létre az úgynevezett „békeparkot”, hogy eltávolították a hídról a korábban felállított barikádokat. Dél-Mitorvica polgármestere tegnap azt mondta, véget ért a türelem, a park képében felállított új barikádot el kell tüntetni, és maga jelentette be ma 15 órára a tüntetést.

 

(B92, Beta)