vissza a főoldalra

 

 

 2014.06.27. 

Ki kell mozdulni a holtpontról!

Üdvözöljük Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi RMDSZ-elnök azon szándékát, hogy minél hamarabb a parlament elé kívánja terjesztetni Székelyföld autonómia statútumát. A szövetség tavalyi bejelentése óta ugyan több mint fél év telt el, ennek ellenére úgy véljük – a kedvező nemzetközi konjunktúrát kihasználva – a törvénytervezetet minél hamarabb a parlament asztalára kell tenni.

 Egyetértünk azzal is, hogy tartalmi vonatkozásban sincs tisztázni való, (csak a nyilatkozatból ítélhetjük meg, mert az RMDSZ törvénytervezetét az SZNT soha semmilyen folyamatában nem kapta meg, bár ígérték a kezdeményezők és a kivitelezők, hogy ezt folyamatosan egyeztetni fogják velünk), hiszen – amint az az SZNT által kidolgozott statútumban is szerepel – a külügy és a hadügy kivételével gyakorlatilag minden hatáskört át kell ruházni a közvetlen választással létrehozandó jogalkotó és végrehajtó testületeknek.

 Szükségesnek tartjuk ugyanakkor emlékeztetni a közvéleményt, hogy az SZNT felajánlotta támogatását a statútum kidolgozási folyamatában, segítési szándékát ezúttal is jelzi, kiinduló pontnak pedig a román parlamentben már kétszer is benyújtott törvénytervezetet tekintjük. Hiszen ez a tervezet olyan alapelvekre épül, amelyek nem képezhetik vita tárgyát. Mindezeket Izsák Balázs SZNT-elnök tavaly novemberben közzé tett közleményében a következőképpen foglalta össze:

  1. A székelység fennmaradásához nem elegendő a kulturális autonómia. Ennek megfelelően a régiónak jogszabály-alkotási és végrehajtói hatásköröket kell kapnia a művelődésen és az oktatáson túl legkevesebb az alábbiakban felsorolt területeken: közigazgatás, a közrend fenntartása, regionális és helyi érdekeltségű köztulajdon kezelése, egészségügy, társadalombiztosítás, vagyonbiztosítás, szociális kérdések, műemlékvédelem, helyi adók és illetékek, regionális költségvetés, környezetvédelem, területrendezés, regionális érdekeltségű beruházások, kereskedelem, erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás, vízgazdálkodás, bányászat, ipar, energiagazdálkodás, pénzgazdálkodás, regionális érdekű személyforgalom és áruszállítás, mezőgazdaság, tömegtájékoztatás, tűzvédelem, a régióra vonatkozó nemzetközi szerződések, régiók közti együttműködés, a régió hivatalaira és azok személyzetére vonatkozó rendtartás. Ezen felül a regionális kormány létrehozhat és fenntarthat saját televízió- és rádióállomásokat és minden tömegtájékoztatási eszközt, amely céljainak elérésében segíti, létrehozhat és fenntarthat közintézményeket, gazdasági társaságokat.

 2. Nem képezheti vita tárgyát Székelyföld határai sem. A majdani autonóm régiónak a történelmi Székelyföldből és vele szomszédos magyar többségű településekből kell állnia. Székelyföld határai nem azonosak a tévesen székely megyékként emlegetett Maros, Hargita és Kovászna megyék jelenlegi közigazgatási határaival. Székelyföld határait a hozzá tartozó városokban és községekben megtartott népszavazás véglegesíti. Az így meghatározott Székelyföld egyben az EU NUTS II régiója, önálló fejlesztési régió.

3. Nem képezheti vita tárgyát a magyar nyelv jogállása sem. Az autonóm Székelyföldön a magyar nyelv hivatalos nyelv, jogállása azonos az állam nyelvével, a román nyelvvel. Székelyföld minden polgára azonos feltételek mellett, szabadon használhatja mindkét nyelvet.

 4. Nem képezheti vita tárgyat a székelységnek hagyományaiban máig megőrzött, nagy múltú értékeinek, a székely székeknek hivatalos elismertetése és működtetése. Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Bardoc-Miklósvárszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék egyenrangú közigazgatási alegységei Székelyföldnek és egyben az Európai Unió NUTS III statisztikai régiói.

 5. Az autonómia intézményei a demokrácia alapvető értékeinek és szabályainak tiszteletben tartásával jönnek létre, ennek megfelelően Székelyföld regionális parlamentjét szabad, általános, közvetlen és titkos szavazással kell megválasztani.

 

Gazda Zoltán

A Sepsiszéki Székely Tanács elnöke