vissza a főoldalra

 

 

 2014.06.27. 

MKP: Az autonómia a megoldás a kisebbségi lét nagy kérdéseire

Minden eszközt figyelembe akarunk venni, ami az asszimilációs folyamatok megállításában segíthet - jelentette ki Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnöke az Országos Tanácsot követő sajtótájékoztatón.

A kisebbségi lét nagy kérdéseire megoldásként egyre komolyabb felmerül az autonómia.

„Az az alapkérdés, hogy mi az, ami megállíthatja a fogyást, ami kritikus a felvidéki magyarságra nézve. Ennek a kontextusában kell tekinteni azt, hogy minden alternatívát és megoldást figyelembe veszünk" – reagált az MKP autonómia törekvéseire Berényi.

Elmondta, Nyugat Európában jól működő autonómia modellek léteznek. Ezek integrálják a kisebbséget a többségi társadalomhoz úgy, hogy az ország integritását nem sértik.

Az MKP Országos Tanács gratulált Andrej Kiska köztársasági elnök vasárnapi, június 15-i beiktatásához. Az OT ismételten kifejezte azon elvárást, hogy az államelnök aktívan vállaljon részt a szlovákiai magyarokat sújtó asszimilációs folyamatok elleni küzdelemben.

„Tudjuk, hogy száztíz ezerrel vagyunk kevesebben. Sőt a népszámlálástól eltelt három év, így ez még nagyobb szám. Anélkül, hogy találnánk szlovák partnereket, ez ellen nem tudunk intenzíven küzdeni. A köztársasági elnök nagyon komoly szerepet vállalhat abban, hogy a szlovák közvélemény elfogadja törekvéseinket, hogy ezt az asszimilációs trendet megállítsuk" – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Berényi József.

Berényi újságírói kérdésre elmondta: ha a leendő új államfő részéről erre igény mutatkozik, nagyon szívesen megtárgyalnák vele az úgynevezett kisebbségi minimum (egy, a felvidéki magyarság helyzetét értékelő, s e közösség megmaradását célzó lépéseket összegző dokumentum) célkitűzéseit is, ám erre Andrej Kiska a múltban nem mutatott igényt.

Folyamatosan dolgozik a párt az autonómiatervezeten, melynek nyilvánosságra hozatalának időpontjáról és helyszínéről időben tájékoztatnak – közölte Berényi.

Az MKP június 14-én tartotta az Országos Tanács 6. ülését. Kiértékelték a megyei-, a köztársasági elnöki- és az európai parlamenti választások eredményeit, melyek alapján megállapították, hogy sikeresek voltak, annak ellenére, hogy kicsi volt a részvétel.

„Jó alapok vannak arra, hogy 2016-ban sikeresek legyünk a parlamenti választások során, de még előttünk van egy komoly megmérettetés, a helyhatósági választások. Számunkra ez nagyon fontos, hiszen majd 200 polgármesterünk, s csaknem 2000 önkormányzati képviselőnk van. Szeretnénk megőrizni ezt a nagyon jó pozíciót. S két olyan nagyobb város van, amelyre különösen odafigyelünk: Dunaszerdahely és Komárom. Utóbbi helyen szeretnénk változtatni a helyzeten, s el akarjuk érni, hogy magyar polgármestere legyen a városnak" – mondta a Felvidék.ma-nak Berényi József.

Csáky Pál az MKP európai parlamenti képviselője a párt szombati Országos Tanácsának ülése után portálunknak nyilatkozva elmondta, úgy véli, a területi autonómia segítene Dél-Szlovákia szociális és gazdasági gondjainak megoldásában. Ezzel a megoldással összefüggésben a képviselő a szlovák Alkotmányra hivatkozik, amely kimondja, hogy „a kisebbségeknek joguk van olyan struktúrákat létrehozniuk, amelyek segítenek a problémáik megoldásában". S bár az alkotmány a területi autonómiát közvetlenül nem említi, az állam alaptörvényéből ez következik.

Csáky egyúttal a kisebbségi törvény elfogadását is sürgeti. Említést tett az MKP dokumentumáról, amely a nyelvi jogokról, a kulturális és az oktatási önrendelkezésről és a területi önrendelkezési megoldásokról is szól. Csáky szerint a területi autonómia több nyugati ország problémáját megoldotta. Példaként Spanyolországot és Katalóniát említette. „Nyugaton mindenütt segített a helyzet megnyugodásában" – jegyezte meg az európai parlamenti képviselő.

 

Felvidék.ma