vissza a főoldalra

 

 

 2014.07.02. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVI. évfolyamának 27.száma!

A tartalomból:

VÉRALGEBRA (címoldalon)

A Jobbik nyilvánosan az izraeli állampolgárságról mint nemzetbiztonsági problémáról beszél, ugyanakkor a pártban egyre több a zsidó. A most előjött Jakab magyarság melletti elköteleződése is hasonló Szegediéhez, ha jövedelmező, akkor magyarkodik, ha majd nem lesz az, akkor ott van Köves Slomó és a Mazsihisz. „Programját” a csicskáztatókkal együttműködő, érpataki Orosz Mihály Zoltán ihlette, ami nem egyéb vetítésnél. A Jobbik vezetői között számos cionista bújik meg, csupán idő kérdése a lebukásuk. Jakab győzelmi esélye Miskolcon, lebukásával, erősen lecsökkent, de nem volt más választása, mint előremenekülni, különben megjelentetik a papírjait. Íme, néhány mondat az interneten futó cikkek, vallomások, szerkesztőségbe küldött levelek közül, melyek azt sejtetik, a Jobbikban háború dúl. Egymás után jelennek meg a korábbi tagjaik és támogatóik leleplező írásai. Nevek és konkrét események hitelesnek tűnő felsorolásával hívják fel magukra a figyelmet. Ezekről eddig mondhatta bárki: sértődött ellenlábasok, kiestek a pikszisből. Ami azonban most történt az a Jobbik szemszögéből „tiszta forrásból”, magából a kurucinfóból tudható: Zsidó felmenőkkel előrukkoló polgármesterjelöltje van Miskolcon a Jobbiknak az őszi helyhatósági választásokra. Mintha egy patikamérlegen mérnék – ha lehetne ilyet tenni –, hogy jelöltjük ereiben ennyi meg ennyi részben zsidó vér folyik, tehát nem kérdés, hogy ők polcorrectek.

 In memoriam Csurka István

MAGYARORSZÁG FELSZÁMOLÁSA (III. RÉSZ) (2.oldal)

A Kádár-kor nem azt rombolta, amit az előzők, hanem a népi alapokat. A történelmi vezető osztályt már Rákosiék kiradírozták. A középosztály vagyonát elvették, szolgálatra kényszerítették és lenyomták. Ámde ’56 két szárnyaló hetében mégis színre lépett egy nem várt vendég: a volt középosztály üzemekbe levonult egyedei, tisztségek okán megbecsült, művelt emberek, kisebb közösségek számon tartottjai, akik mind nemzeti, népi elkötelezettségükről és a való életben benne állásukról voltak ismertek, és ők lettek a forradalom helyi vezetői. Egy szempillantás alatt felállt egy demokratikus rend, méghozzá ott lent, ahol eddig soha. Ez volt a forradalom lényege, és ezt tarolta le Kádár először féktelen terrorral, majd a konszolidációval. A társadalomnak azokat a sejtjeit tették életképtelenné a forradalom utáni kiszorításokkal, bebörtönzésekkel, kivégzésekkel és az úgynevezett konszolidáció elsöprő kontraszelekciójával, amelyekhez Rákosi nem fért hozzá.

 Retek Klub (3.oldal)

Az Orbán-kormány tervezett reklámadója miatt ugyanis olyan kampányba kezdett az RTL Klub, amely immár a hírműsorok tekintetében is alulmúlja a jó ízlés legalsó határát. Most már nyíltan vállalják, hogy kormányellenes híradót szerkesztenek, igaz, indoklásként nem a tagadhatatlan politikai elkötelezettségüket, hanem a reklámadó elfogadhatatlanságát hozzák fel. Ami árnyaltan fogalmazva is pofátlanság egy olyan cégtől, amely milliárdos nettó bevételeket könyvelhet el évről évre, és amely duplán követ el erkölcstelenséget a társadalommal szemben, hiszen egyrészt nyeresége döntő hányadát társadalomromboló műsorai révén szerzi meg, másrészt pedig műsorainak színvonalát arcátlan módon azzal indokolja, hogy ez kell a népnek, hiszen a nézettség magas. Látható, hogy bárhonnan szemléljük is a kereskedelmi adókat, lehetetlenség róluk jót, építő jellegű értékelést mondani. Ezért maximális támogatást érdemel a kormány reklámadóra vonatkozó elképzelése.

 800 millió forinttal segíti az iparimeggy-többlet kivonását az állam

A Földművelésügyi Minisztérium a közeljövőben a kormány elé terjeszti a zöldség-gyümölcs ágazati stratégiáját (4.oldal)

Megoldást dolgoztak ki mintegy 15 ezer tonna iparimeggy- többlet kezelésére a hazai feldolgozók, termelői és szakmai szervezetek, valamint a Földművelésügyi Minisztérium. Dr. Nagy István, az agrártárca parlamenti államtitkára elmondta: a kormányzat célja, hogy a meggy termékpályán is elősegítse a termelők, a feldolgozók és a kereskedők közötti tartósabb üzleti kapcsolatok kiépülését.

 Adósságmentes, csatornázott, biztonságos, megújuló kerület lett a XVIII.

Mivel az egykori baloldali városvezetés nem épített csatornát Pestszentlőrincen és Pestszentimrén, mi egy év alatt bepótoljuk a mulasztást (5.oldal)

Zökkenőmentes Pestszentlőrinc és Pestszentimre modernizációja. Év végéig tíz társasház, két iskola, egy óvoda, a Kossuth Lajos tér újul meg, és nem utolsósorban bővül a szennyvízcsatorna-hálózat. Ughy Attila, Budapest XVIII. kerületének polgármestere: A Lakatos utcai lakótelep mellett közösségi kertet hozunk létre. Akik az adott programba jelentkeznek, egy-egy ágyást kapnak a terület körbekerített részén, ahol zöldséget, gyümölcsöt vagy virágot termeszthetnek. Mindez azért lényeges, mert ezáltal a közösség ereje is megjelenik.

Mire ad lehetőséget az egész napos iskola? (7.oldal)

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) május 30-án rendezte meg Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Az egész napos iskola a lehetőségek iskolája című konferenciát, amelynek célja az volt, hogy elemezze az egész napos iskolára vonatkozó innovációs folyamatokat, bemutassa a fejlesztésben részt vevő iskolákkal együtt az eddigi eredményeket, és körvonalazza a már látható tanulságokat, tapasztalatokat. Dr. Varga Attilával, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos főmunkatársával, alprojektvezetővel készítettünk interjút. Szerinte „lényeges, hogy a tanórán kívüli lehetőségek minél több gyermek számára váljanak elérhetővé. Így azok a gyerekek is részesülhessenek tanórán kívüli tevékenységekben, akiknek a családi háttere más formában nem teszi ezt lehetővé”.

 Osztrák lovagkereszt Szőcs Gézának

Az Alakort a milánói világkiállítás felelősei – az a szakmai elit, amelyik az expóval foglalkozik –nagyon pozitívan fogadták (9.oldal)

Június 13-án Nickelsdorf (a hajdani Miklósfalva) községben adták át az osztrák hadsereg tisztikarának lovagkeresztjét Szőcs Géza költőnek, a Szabad Európa Rádió egykori budapesti irodavezetőjének. Szőcs Géza a 2015. évi milánói világkiállításért felelős kormánybiztos, miniszterelnöki főtanácsadó elmondta: megmagyarázhatatlannak tartja azokat a hisztérikus, türelmetlen, intoleráns megnyilvánulásokat, melyek arra irányulnak, hogy a pavilont ne úgy építsék föl, ahogy azt az építésért felelősséget vállaló kormányzatiak megfelelőnek tartják, hanem egy más opció bármi áron való megvalósításával.

 Hiszem, hogy minden embernek küldetése van

Generációnkat úgy nevelték, hogy a XX. századnak nincsenek példaképei, de ez nem igaz (10.oldal)

Nagy János szobrászművész: Mírovban, a cseh–lengyel határ mentén lévő településen, ahol ő meghalt, szeretnék még egy szobrot szentelni neki. Pontosabban egy kálváriát, egy kereszt-kompozíciót megalkotva. Mírov Csehszlovákia legkegyetlenebb kastélybörtöne volt, jellemző, hogy a fasiszták és a kommunisták is ide börtönözték be foglyaikat. Mírov érdekessége, hogy ott 500 lengyelt, 500 csehet és szlovákot – főpapokat, tudósokat – kínoztak halálra. A véleményem az, hogy Esterházy már akkor – tudtán kívül – egyesítette a visegrádi négyeket. Ez a kálvária összegzése lenne művészi életpályámnak, mind az eszmeiséget, mind az általam kifejezett gondolatot illetően. Mi, felvidéki magyarok azt szeretnénk elérni, hogy Esterházyt rehabilitálják, s ismerjék el, hogy mi mindent tett.

 Csorja Gergely: Civillé születni (19.oldal)

A Norvég alap pénze a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség láthatóságát növelte. Bizonyára sokan hiányolták, hogy nem látnak elég queert. Aztán a Via Viridis Egyesület azért kapott pénzt, hogy a hajléktalanok társadalmi elfogadottságát segítse. Nem lakást, ruhát, ennivaló adnak nekik, nem, internetes kampánnyal segítik az elfogadottságukat. Már látom is magam előtt a sikert: nézd anya, de jó, ott egy hajléktalan, milyen aranyosan büdös. Aztán. A Civil Kollégium Alapítvány a következőre kapott pénzt: a fenntartható fejlesztés és közösségszervezés forrásközpontjának megalapozása, helyi erőforrás-fejlesztő és közösségszervező gyakorlatok kialakítása és szakmai támogatása. A megfejtéseket várjuk a szerkesztőségbe. Aztán: Tilos Kulturális Alapítvány. A projekt célja a Tilos Rádióban egy oktatóstúdió kiépítése, komplex közösségi rádiós képzési program kidolgozása. Ennek első célja Sajókazán megvalósítani egy roma közösségi rádiót, leendő rádiósait kiképezve közösségi rádiós ismeretekre. El sem tudok képzelni égetőbb problémát Sajókazán.

 Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál! De már július 2-án, szerdán 9 és 160óra között megvásárolhatja kiadóhivatalunkban. Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32. , I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575

info@magyarforum.hu

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Idén tavasszal, Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2014. nyarán

 Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

***

Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:

 11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026;

 

Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.