vissza a főoldalra

 

 

 2014.06.27. 

Kerry Kairóban a demokratizálódást sürgette, és Washington segítségéről biztosította az egyiptomiakat

Az egyiptomi demokratizálódási folyamat gyorsítását szorgalmazta június 22-én John Kerry amerikai külügyminiszter (képen) Kairóban, és egyben Washington segítségéről biztosította az észak-afrikai arab ország kormányát.

Kerry előre be nem jelentett látogatásra érkezett Kairóba, ahol előbb az új egyiptomi kormány külügyminiszterével, Számeh Sukrival, majd a két hete hivatalba lépett államfővel, Abdel-Fattáh esz-Szíszivel tárgyalt.

A két külügyminiszter közösen tartott sajtótájékoztatóján Kerry úgy fogalmazott, hogy Egyiptom jelenleg az átalakulás kritikus szakaszában van, amely hatalmas kihívásokat hordoz magában. Hangsúlyozta, az említett folyamat megkönnyítése érdekében Washington készen áll a két kormány közti szoros együttműködésre.

Kerry azt is kijelentette, hogy Washington rövidesen Apache típusú katonai helikoptereket szállít az egyiptomi hadseregnek a Sínai-félszigeten folyó terrorellenes hadműveletek támogatására.

Az Egyesült Államok évi közel másfélmilliárd dolláros, nagyrészt katonai segítséget nyújt Egyiptomnak. A támogatás nagy részét azonban Washington befagyasztotta azután, hogy az egyiptomi fegyveres erők az akkori hadsereg-főparancsnok, Síszi irányításával tavaly június 3-án megbuktatták az ország első, demokratikus úton megválasztott elnökét, az iszlamista Mohamed Murszit. Amerika ezenkívül számos alkalommal bírálta az egyiptomi hatóságok drasztikus lépéseit a politikai ellenzékkel szemben, és a segélyek érkezését az ország demokratizálódásától tette függővé.

Utalva a két ország szoros viszonyában keletkezett törésre egy újságíró azt kérdezte az amerikai diplomácia vezetőjétől, hogy a támogatás késleltetése Washington ellenségeses hozzáállását tükrözi-e az egyiptomi kormánnyal szemben. Kerry úgy válaszolt, hogy a tíz megígért helikopter rövidesen megérkezik Egyiptomba.

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Amerika nem szándékozik Kairónak diktálni, és elmondta, hogy az Egyesült Államok képviselőháza már elfogadta a visszatartott segély egy részének folyósítását, amely jelenleg a szenátus döntésére vár.

Szíszivel folytatott megbeszélését Kerry őszintének és tartalmasnak jellemezte, és méltatta az újonnan alakult kormány lépéseit az emberi jogok, elsősorban a nők védelmének érdekében.

Kerry az egyiptomi fővárosban kezdte meg azt a több napos körutat, amely során Európában és a Közel-Keleten fog tárgyalni elsősorban az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) dzsihadista szervezet rohamos iraki térhódításáról.

A külügyminiszter emlékeztetett a Kairóval közös ellenség, a nemzetközi terrorizmus veszélyére, és kijelentette, Washington minden tőle telhetőt megtesz az egyiptomi hadsereg sikereinek érdekében a szélsőségesek elleni harcban.

Az egyiptomi fegyveres erők vasárnap is folytatták a Sínai-félszigeten működő iszlamista milíciák elleni hadjáratot, amely során legalább nyolc szélsőséges vesztette életét a Gázai-övezettel határos régióban.

 

MTI