vissza a főoldalra

 2014.05.08. 

20. Felső-háromszéki Kórustalálkozó

A liturgia sokszínűségéhez nem úgy akarunk hozzájárulni, hogy afrikai és amerikai dallamvilágot ismertetünk meg a kórusokkal, hanem elsősorban a gregorián zenét

A kézdivásárhelyi Pro Cantus Egyesület április első hétvégéjén huszadik alkalommal szervezte meg a felső-háromszéki kórustalálkozót; a rendezvény két napja alatt több mint ötszáz kórustag énekelt. Fórika Balázs, a Pro Cantus Egyesület és a Cantus Kamarakórus vezetője elmondta: arra törekedtünk, hogy minden egyes plébániának legyen énekkara, ahogy a múlt század elején. Ezt a célt sikerült elérnünk, mostantól tehát, ahogy főesperes úr is mondta, a minőségre kell figyelnünk.

 Április első hétvégéjén került sor a 20. dalos ünnepre Felső-Háromszéken, Kézdivásárhelyen és Kézdiszentléleken. Megfogalmazták, hogy melyik helyszínen milyen kórusok lépnek föl?

 –Április 4-én, péntek délután a kézdivásárhelyi kantai Szentháromság római katolikus templomban lépett fel több énekkar: világi kórusok, kamarakórusok, diákegyüttesek, ifjúsági énekkarok mutatkoztak be. Szombaton a templomi kórusok huszadik találkozója Kézdiszentléleken zajlott. Régebben csak egyházi kórusok vettek részt ezen az ünnepségen, de mivel a kórusmozgalom megerősödött Erdélyben, így a világi énekkarok bemutatkozására külön napot jelöltünk ki. A legfontosabb, hogy minden kórustalálkozón egy adott kórusművet a helyszínen közösen tanulunk meg. Az eltelt közel húsz esztendő alatt, összesen 20 kórusművet tanultunk meg közösen a fesztivál helyszínén, ezzel is gazdagítva a kórusok repertoárját.

 Mikor fogalmazódott meg az ötlet, hogy a Pro Cantus Egyesület minden évben megszervezze a felső-háromszéki kórusok találkozóját?

 –1995-ben volt az első kórustalálkozó, amit még a kantai Szentháromság –templom plébániája szervezett meg. Ez elsősorban egyházi kórusok találkozója volt. Két év múlva rájöttünk arra, hogy a minőség javítása érdekében célszerű lenne, ha világi együtteseket is meghívnánk erre a találkozóra, hogy tőlük is tanulhassunk, és komolyabban vegyék a kórusok a felkészülést. Így a harmadik kórustalálkozóra már világi énekkarokat is invitáltunk. Akkor a kantai egyházi énekkar volt a házigazda, de már ezen a találkozón az általam vezetett Cantus Kamarakórus is részt vett ezen a találkozón. 2001. januárjában jegyezték be a kézdivásárhelyi bíróságon a Pro Cantus Egyesületet, azért mert nagyon nehezen lehetett összegyűjteni a szükséges forrást a találkozó lebonyolításához, így viszont az egyesület törvényes úton tud pályázni, és támogatókat szerezni. Tehát a különböző rendezvényeken való részvételünket illetve azok szervezését, valamint a szükséges anyagiak előteremtését könnyebben le tudjuk bonyolítani. Így 2001-től társszervezőként, majd főszervezőként – mert a plébánia idővel a házigazda szerepét töltötte be – a kórustalálkozó lebonyolítása, s az ahhoz szükséges anyagiak előteremtése lett a feladatunk. Természetesen nem egyszerű a pályázati rendszer, és éppen ezért szükséges egy hosszú távú terv megalkotása, ami azt tartalmazza, hogy melyik rendezvényt mikorra tervezzük az anyagiak függvényében. Ráadásul egy nyertes pályázat esetén, előbb el kell költenünk a feltüntetett pénzt, s az önrészt is, s csak utána kapjuk meg a pályázati támogatási összeget. De ez is nagy segítség, mert a testvérkórusok meghívását, a magyarországi fellépéséket, a buszok kibérlését igen nehezen tudtuk volna megszervezni enélkül.

 Milyen a kapcsolatuk a Seprődi János Nemzetközi Kórusszövetséggel?

 –1999-ben a Cantus Kamarakórus összes tagja belépett a Seprődi Kórusszövetségbe. Nagy Ferenc karnagy úr halálával – aki elnöke volt a kórusszövetségnek – megszakadt a kapcsolatunk Seprődi János Nemzetközi Kórusszövetséggel. Újabban a Romániai Magyar Dalosszövetséggel – amihez egyre többen csatlakoznak – vagyunk partnerségi kapcsolatban.

 Az idei dalos ünnepen mennyi kórus vett részt?

 –Április 4-én hét kórus vett részt a találkozón a Cantus Kamarakórussal együtt, míg a másnapi kórustalálkozón tizenhat énekkar méretettet meg.

 Tehát az ünnep mellett versenyről is beszélhetünk?

 –Igaz, még a kezdetekkor többen fölvetették a megmérettetést, a versenyt a karnagyok körében, de mivel nem konkrét versenyről van szó, hanem a színvonal és a minőség emeléséről, a repertoár bővítéséről, letettünk arról, hogy bárkit is dobogóra állítsunk. A gyengébb produkciókat is tapssal és bíztató mosollyal díjazzuk. A találkozókon bíztatjuk és bátorítjuk egymást. Természetesen a kórusvezetőkkel utólag kiértékeljük a találkozót, és ott megbeszéljük az eredményeket, a hibákat és a hiányosságokat is. Tehát már szó sincs versenyről, hanem a mozgalmunk közösségformáló erővé vált.

 Identitás megőrző szerepe is van ennek a kórustalálkozónak?

 –Természetesen. Az volt a legfontosabb célunk a kórustalálkozók szervezésével, hogy értékeink megőrzésére, azok helybeni megerősítésére felhívjuk a figyelmet. A liturgia sokszínűségéhez nem úgy akarunk hozzájárulni, hogy afrikai és amerikai dallamvilágot ismertetünk meg a kórusokkal, hanem elsősorban a gregorián zenét. Ami nem egy könnyű műfaj, jól tudom, de mégis erősíteni kell. Éppen ezért az egyházi kórusoknak minden évben egy gregorián éneket is elő kell adniuk a találkozón. Ez volt az első szempont, míg a második az anyanyelven való éneklés és a magyar szerzők műveinek bemutatása. Viszont ezekhez a kórusművekhez sok karnagynak nehéz hozzájutnia. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy magyar szerzők – így Kodály Zoltán, Bárdos Lajos, Halmos László, Harmath Artúr, Deák-Bárdos György – egyházi kórusműveit közösen tanuljuk meg a kórustalálkozókon. Tehát az igazi értékeink – elsősorban saját kóruskultúránk – továbbadására és gyarapítására törekszünk. Az énekkarnak, a közösségben való éneklésnek pedagógiai hatása is van. Együtt éneklünk, senki sem különb a másiknál, hanem a liturgikus éneket szolgáljuk, közösen.

 A kórusok vezetői szakmai találkozót is szerveztek?

 –Erre azért is van szükség, mert eleinte egy-egy ének több kórus repertoárján is szerepelt. A Gyulafehérvári Főegyházmegye Zenei Bizottsága minden évben szervez a kórusvezetők számára lelkigyakorlatos továbbképzést, ami hozzájárul a repertoár bővítéséhez is. Természetesen a kórustalálkozókon is sokat tanulhatunk egymás eredményeiből, hibáiból. A következő évi találkozót már elő is készítjük olyan formán, hogy megbeszéljük azt, hogy ki milyen repertoárral készül, hogy ne legyenek ismétlések.

 Egy kórustalálkozó megszervezése nagyon sok munkával és anyagi áldozattal is jár. Mi az, ami ennek ellenére motivációs erővel bír?

 –A legfontosabb motiváció az, hogy együtt , minél szebben, tisztábban és magyarul énekeljünk. Vargha Béla főesperes úr a találkozón következőket mondta: „a kezdetektől az volt a szándékunk, hogy minél több énekkart hozzunk létre, szervezzünk lehetőleg minden egyházközségben templomi kórust. A kezdetben mintegy 6-7 énekkar találkozott Kézdivásárhelyen. Most már tizenhat templomi kórus jött el a kézdiszentléleki, huszadik kórustalálkozóra, ami igen szép eredmény. Ezután azonban már a minőségre kell törekedni, a gazdag és értékes repertoárra, a szép kórushangzásra.” Arra törekedtünk, hogy minden egyes plébániának legyen énekkara, ahogy a múlt század elején. Ezt a célt sikerült elérnünk, most tehát, ahogy főesperes úr is mondta, a minőségre kell figyelnünk. Éppen ezért minden alkalommal meghívunk egy bel-és külföldön számontartott, professzionális kórust, ami serkentően hat a többi énekkarra is. Így idén a Sepsiszentgyörgyi Laudate Vegyeskar zárta a kórustalálkozót.…Korunk egyik civilizációs ártalma, hogy mindenki a saját problémájával van elfoglalva, s ha meg is kérdezzük az ismerőseinktől azt: „hogy vagy”, csupán megszokásból tesszük, a választ már meg sem várjuk, rohanunk tovább. Tehát a közösségi létforma hanyatlóban van. Ezért szintén lényeges motiváció a közösségépítés. Barátságok szövődnek a kórustalálkozók alkalmával, és ezzel is rávezetjük a tagokat arra, hogy közösségben, az igazi értékrendszerek mentén alakítsák életüket.

 Az ön által vezetett Cantus Kamarakórusba főleg képzett énekesek jelentkeznek, vagy vannak köztük civilek is?

 –A kórus az 1991/92-es tanévben alakult a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző akkori diákjaiból, előbb női osztálykórusként működött ifj. Vikol Kálmán vezetésével, s miután az intézménybe fiúk is jelentkeztek, kibővítették vegyeskarrá. 1993-ban kapcsolódtam be a kórus munkájába, mint szólamvezető, és zongora-, orgonakísérő. Rá egy évvel Kálmán családalapítás révén Magyarországra költözött. Azóta én vezetem a kórust. Az énekkar értelemszerűen az iskola tanáraiból és diákjaiból áll össze, de sok külső tagunk is van. A kórustagok közül csak egy volt hivatásos énekes. Képzett muzsikusok, zenetanárok már énekeltek a kórusban. Az viszont problémát jelent, hogy évente mintegy 2 – 8 tag cserélődik. Végzős diákjaink elmennek, helyettük másokat kell toborozni, s az anyag jórészét nekik újra megtanítani. Ezzel a folyamatos újulással magyarázható, hogy kórusunknak megalakulásától a mai napig több mint 120 tagja volt. Több alkalommal felléptünk már Kézdivásárhely anyaországi testvérvárosaiban: Szentendrén, Hatvanban, Nagyatádon, Pakson, Gyöngyösben, de ott voltunk a Budapesti Tanítóképző Főiskola 125. éves jubileumán is, és énekeltünk a budavári Nagyboldogasszony -templomban, valamint a Terézvárosi -templomban is egy-egy szentmisén.

Medveczky Attila