|
 2014.05.08.
Ferenc pápa a szentek sorába iktatta
XXIII. János és II. János Pál pápákat
Ferenc pápa 2014.
április 27-én, az Isteni Irgalmasság vasárnapján
bejelentette: szentté nyilvánítja Boldog XXIII. János és
Boldog II. János Pál pápákat, és elrendeli, hogy az egész
egyházban odaadóan tiszteljék őket a szentek sorában.
XXIII. Jánosban
és II. János Pálban megvolt a bátorság ahhoz, hogy Krisztus
sebeire nézzenek, megérintsék átszegezett kezeit és átszúrt
oldalát. Nem szégyenkeztek Krisztus teste miatt, nem botránkoztak
meg őbenne, a keresztjében; nem éreztek szégyent a testvér
teste miatt (vö. Iz 58,7), mivel minden szenvedő emberben Jézust
látták. Mindketten bátor emberek voltak, telve a Szentlélek
parrésziájával, nyílt, világos beszédével, s tanúságot
tettek az Egyház és a világ előtt Isten jóságáról,
irgalmasságáról.
XX. századi
papok, püspökök és pápák voltak. Ismerték e kor tragédiáit,
de ezek nem gyűrték maguk alá őket. Erősebb volt bennük
Isten, erősebb volt a Jézus Krisztusba, az ember Megváltójába
és a történelem Urába vetett hitük; erősebb volt bennük
Isten irgalmassága, amely ebben az öt sebhelyben megmutatkozik;
erősebb volt Mária anyai közelsége.
Ebben a két,
Krisztus sebhelyeit szemlélő emberben és az ő irgalmasságának
e két tanújában „élő remény” lakozott, együtt a
„kimondhatatlan dicsőséges örömmel” (1Pt 1,3.8). Olyan remény
és öröm volt ez, amelyet a feltámadott Krisztus ad tanítványainak,
és amelytől senki sem foszthatja meg őket. A húsvéti remény
és öröm áthaladt a lecsupaszítás, a kiüresedés, a bűnösökhöz
való, végsőkig elmenő közelség olvasztótégelyén, egészen
ennek a kehelynek a csömöréig. Ez az a remény és öröm,
amelyet a két szent pápa ajándékba kapott a feltámadott Úrtól,
s a maguk részéről bőséggel ajándékoztak Isten népének,
örök elismerést nyerve ezáltal.
Ezt a reményt és
örömet lélegezték be a hívők első közösségében, Jeruzsálemben,
amelyről az Apostolok cselekedeteinek könyve szól (vö.
2,42–47). Olyan közösség volt ez, amelyben megélték az
Evangélium lényegét, vagyis a szeretetet, az irgalmasságot,
egyszerűségben és testvériességben.
Ez az Egyháznak
az a képe, amelyet a II. Vatikáni Zsinat maga előtt tartott.
XXIII. János és II. János Pál együttműködtek a Szentlélekkel,
hogy helyreállítsák, és naprakésszé tegyék az Egyházat
eredeti alkatának megfelelően, azon alkat szerint, amelyet a
szentek kölcsönöztek az Egyháznak az évszázadok során. Ne
feledjük el, hogy pontosan a szentek azok, akik előreviszik és
növelik az Egyházat. A Zsinat összehívásában XXIII. János
kifinomult, Szentlélektől való tanulékonyságról tanúskodott,
engedte vezetni magát, és pásztor volt az Egyház számára,
egy vezetett vezető, a Szentlélek által vezetett vezető. Ez
volt az ő nagy szolgálata az Egyház számára; ő volt a Szentlélektől
való tanulékonyság pápája.
Az Isten népéért
végzett ezen szolgálatban II. János Pál volt a család pápája.
Ő maga mondta egy alkalommal: azt szeretné, hogy a család pápájaként
emlékezzenek rá. Szívesen hangsúlyozom ezt, miközben szinódusi
utat járunk be a családokról és a családokkal. Ezt az utat ő
bizonnyal nyomon kíséri és támogatja a mennyből.
Isten népének ez
a két új szent pásztora járjon közben az Egyházért, hogy a
szinódusi úton levés e két éve alatt mutasson a Szentlélektől
való tanulékonyságot a család lelkipásztori szolgálatában.
Mindketten tanítsanak minket arra, hogy ne botránkozzunk meg
Krisztus sebhelyein, hatoljunk be az isteni irgalmasság misztériumába,
amely mindig remél, mindig megbocsát, mert mindig szeret.
Magyar Kurír nyomán
|
