vissza a főoldalra

 

 

 2014.05.08. 

Kori Udovički: Nem lesznek védett személyek

A szerbiai kormány célja az, hogy az állam a megreformálást követően a polgárok és a gazdaság szolgálatában álljon, jelentette ki Kori Udovički kormányalelnök, államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter. Udovički a Blic napilapnak adott interjújában úgy értékelt, az állam eddig gyakrabban volt fék, mint szolgálat, s leszögezte, ezen változtatni kell.

 A tárcavezető közölte, az előírások megváltoztatásának egyértelmű szabályait már a kormány első 100 napjában meghozzák, arra a kérdésre pedig, hogy mennyi idő kell a reformokhoz, Udovički azt válaszolta, az EU kész segíteni, de kulcsfontosságú dilemmákat kell megoldani és szabályzatokat kell meghozni.

 „Számításaim szerint az év végig sikerül bevezetni a fizetési osztályokat, és meghatározzuk, hogyan kell meghozni a különböző stratégiákat és intézkedéseket is, hogy ne úgy legyen, mint jelenleg, hogy van egy csomó előírás, amelyeknek a többsége nincs összehangolva, és nincsenek meghatározva a prioritások” – mondta Udovički, s hozzátette, az államigazgatás megreformálásához elengedhetetlen előírások végrehajtásának 2015 folyamán kellene megkezdődniük.

 Udovički rámutatott arra, hogy jelenleg nem teljesen világos, ki mennyit keres, ezért mindezt világos, igazságos és reális alapra kell helyezni, s tudni kell, mi az, amit ki kell fizetni, s mi az, amit nem.

 Arra a kérdésre, hogy változik-e a fizetések összege, Udovički azt mondta, most igazságtalanság uralkodik e téren, mert ugyanazokat a munkafeladatokat ellátó emberek más összegű fizetést kapnak, s ez nemcsak hogy igazságtalanság, de még sokba is kerül. Ezért kritériumokat, rendet vezetnek be, mert a fizetésbeli különbségeknek logikusaknak és igazoltaknak kell lenniük.

 „Egyes helyeken munkaerő-feleslegek lesznek, máshol pedig hiány lesz szakmunkatársakból” – jegyezte meg Udovički, s közölte, bevezetik az elektronikus közigazgatást, amely gyorsabbá és egyszerűbbé teszi majd a polgároknak nyújtott szolgáltatást, de ugyanakkor munkaerő-felesleget is eredményez majd egyes helyeken.

 A párthovatartozás alapján történő foglalkoztatásról Udovički azt mondta, megszüntetik a jogi kiskapukat, ugyanakkor megjegyezte, a pártalapú foglalkoztatás ellen a legjobb fegyver a közigazgatás feladatainak pontos meghatározása, valamint az, hogy azokat alkalmazzák, akik a legjobban tudják elvégezni az adott feladatokat.

 „Többé nem lesznek védett személyek” – üzente Udovički, s hozzátette, olyan mércéket kell bevezetni, amelyekkel meghatározható, ki felel meg a leginkább egy munkakör betöltésére, a rendszernek pedig valóban igazságosnak kell lennie.

 Szerinte be kell vezetni az állami szektorban dolgozók jutalmazási rendszerét, erről azonban a kormánynak kell meghoznia a döntést.

 A helyi önkormányzatokról szólva Udovički elmondta, a közigazgatás szakszerűbbé tételének mindenhol meg kell történnie. „Dolgozunk a helyi önkormányzatokról szóló törvény módosításán és kiegészítésén, illetve éppen most kezdődik a munka a dolgozókról szóló jogszabályokon és a fiskális decentralizáció törvényein” – jelentette be a tárcavezető, s hozzátette, ezekkel a törvényekkel egy jobb és összehangoltabb támogatást és segítséget lehet majd nyújtani a helyi önkormányzatoknak, hogy azok funkcionális módon szolgálhassák a polgárok igényeit.

 Arra a kérdésre, hogy számít-e tiltakozásokra, tüntetésekre, Udovički azt mondta, mindenkinek meg meg kell értenie, hogy áldozatokat kell hozni annak érdekében, hogy ennek a folyamatnak a végén mindenkinek több jusson, különösen a gyerekeinknek és unokáinknak. A miniszter asszony számos ellenállásra számít, de azt mondja, tárgyalni fognak, s úgy hiszi, sikerülhet mindent párbeszéd, s nem pedig tüntetés segítségével megoldani.

 

(vajma.info)