vissza a főoldalra

 2014.05.16. 

Kőrösi Csoma Sándor nyomában – gyalogszerrel is

Kőrösi Csoma a tudomány hőse volt, sikereit a szorgalmának, kitartásának és eredményeinek köszönhette

Dr. Kubassek János PhD, a Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója, geográfus, tudománytörténész, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja 1957-ben született Budapesten. A pestlőrinci Steinmetz Miklós Gimnáziumban érettségizett, 1982-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett történelem-földrajz diplomát. 1982-ben a Szegedi Tudományegyetemen „summa cum laude" eredménnyel védte meg karsztmorfológiai tárgyban írt doktori disszertációját Jakucs László professzornál. 1982-1986 között Budapesten a Steinmetz Miklós Gimnázium tanára. Pedagógusi munkája mellett 1983-tól az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója. 1980-1981 között, majd 1982-1987 között tanulmányutakon vett részt. 1987–1988 között a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Afrika-expedíciója tagjaként Kelet-Afrikában dolgozott. 1989-ben Oxfordban és Londonban végzett tudományos történelmi kutatásokat. 1990-ben Kínában és Vietnamban folytatott karsztkutatásokat. 1991-ben a dél-koreai egyetemek vendégelőadója. 1991-ben a Sarki-Uralban Reguly Antal hajdani útjának emlékeit kutatta, 1992-ben expedíciót vezetett az egyiptomi Gilf Kebírbe, Almásy László nyomdokain. A Szahara bűvöletében címmel életrajzi monográfiát publikált a jeles Szahara-kutató Az angol beteg című világhírű amerikai film főhősének munkásságáról. Elsőként írt magyar nyelvű könyvet Thaiföldről, mely három kiadást ért meg és Tájfunok Tajvan földjén címmel Tajvan szigetéről. Fulbright-ösztöndíjasként 2006-ban a washingtoni Smitshonian Intézetben és a Kongresszusi Könyvtárban kutatott. Öt kontinens 102 országában járt. Fő kutatási területe a magyar földrajzi utazók és felfedezők tevékenysége, a geográfia tudománytörténete, Dél-és Délkelet-Ázsia természeti-és regionális földrajza és a karsztmorfológia.

 A közelmúltban jelent meg a Medicina-Panoráma Kiadó gondozásában A Himalája magyar remetéje című könyve, Kőrösi Csoma életrajzi monográfiájának harmadik bővített kiadása. Mikor kezdett el Kőrösi Csoma Sándor pályafutásával, munkásságával foglalkozni?

 –Az első élményem ezen a téren a pestszentlőrinci gimnáziumhoz kötődik, ahol a nagyszerű könyvtáros, Bóta Károly magyar-latin szakos tanár a kezembe adta Baktay Ervin A világ tetején című könyvét, ami a Magyar Földrajzi Társaság gondozásában jelent meg. Ezt a könyvet végigolvasva nagyon megragadott Kőrösi Csoma személyisége. Igen csak nagy hatással volt rám, amikor a Magyar Karszt és Barlangkutató Társulatban hallgattam Balázs Dénes karsztkutató, világjáró tudós előadását Pápua Új-Guinea-i kutatásairól. Különösen az fogott meg, amikor megtudtam, hogy ő úgy járja be a világot, mint Kőrösi Csoma Sándor; kevés pénzzel, hátizsákkal, sok-sok megpróbáltatást vállalva. Később fölkerestem Balázs Dénest otthonában, mert szerettem volna dedikáltatni köteteit. Nagy szeretettel fogadott; a dolgozószobájában beszélgettünk, s észrevettem, hogy íróasztala mögötti falon Kőrösi Csoma Sándor képe volt. Megkérdeztem Balázs Dénestől: mi ad neki erőt ezekhez a nagy megpróbáltatásokkal együtt járó utazásokhoz. Erre tömören azt válaszolta: Kőrösi Csoma példája ad nekem erőt, s én is székely származású vagyok. S ez a válasz nagyon megragadott, és elgondolkoztam azon, hogyan is tud erőt adni egy több mint 100 éve elhunyt tudós egy másik tudósnak egy másik korban, s ezt a lelki erőt és kitartást miként lehet kamatoztatni a köz-és a tudomány javára. Ezek voltak azok a döntő momentumok, amik motiváltak arra, hogy Kőrösi Csoma Sándorral foglalkozzak. Mindez a motiváció még jobban megerősödött bennem, mikor gimnazistaként, hátizsákkal a vállamon, kevés pénzzel, de nagy érdeklődéssel és lelkesedéssel először eljuthattam Erdélybe; egy kedves barátommal Vásárhelyi Attilával, végigjártuk a Székelyföldet. Ez még a Ceausescu-érában történt, mikor a szigorú szállástörvény rendelkezése megtiltotta azt, hogy a falvak lakói látogatókat fogadjanak be. Akkor Erdélyben csupán néhány drága hotel, egy-két turistaház működött, de a tömegek nem tudtak hol aludni. Csak közvetlen rokon szállhatott meg erdélyi, székelyföldi házakban. Ennek ellenére az összes székelyföldi faluban nagy szeretettel fogadtak bennünket. Eljutottunk Háromszékre, és Sepsiszentgyörgyön Kónya Ádám barátomtól kaptam hasznos útmutatást arra nézve, miként tudjuk fölkeresni azokat a kis falvakat, ahol még élnek a régi hagyományok. Így jutottam el Csernátonba, és Kovásznára – ahol Zsuffa Zoltán tanárral beszélgettem, aki elmondta, hogy diákjait mindig elviszi Csomakőrösre – Kőrősi Csoma Sándor szülőföldjére –, ahol a főtéren és a református templomban beszámol arról, hogy ez a nagyszerű székely ember mit adott a világnak, s mit is jelent a magyarság összetartozása. Későbbi utazásaimon - és gyakran még manapság is - is a lapos pénztárcám volt a legnehezebb poggyászom, de így megtapasztalhattam az élet olyan jelenségeit, melyek a luxuskörülmények között utazók számára ismeretlenek maradnak….Zsuffa Zoltán komoly könyvtárában fellelhető volt Duka Tivadar Kőrősi Csoma Sándor munkásságát bemutató életrajzi kötete. Akkor engem, a gimnazista diákot mélyen megragadott az erdélyi emberek kedvessége, szeretete, vendéglátása. Ők nagyon szegények voltak, de még a kevés ételüket és megosztották velem. Később a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem hallgatója lettem, ahol Kádár László professzort ismerhettem meg. Ő korábban a hajdani Teleki Intézetben dolgozott, Teleki Pál tanársegédjeként kezdte pályafutását, s nagyon komoly szakmai felkészültséget igénylő munkákban vett részt. Kádár professzor úr meghirdette a paleográfiai, földrajz-tudománytörténeti speciál –kollégiumot, amit szobájában tartott, s amire csak néhány diák járt. Ezeken a foglalkozásokon beszélt azokról a nagy tudósokról, akik a múltban sokat tettek a földrajztudomány fejlődése érdekében. Közülük külön Kőrősi Csoma Sándorról is megemlékezett. A Debreceni Egyetem Botanikus Kertjében emlékfát, egy diófát is ültetett Kőrösi Csoma tiszteletére, és ott nagy hatású beszédet tartott. Ezt a beszédet akkor mindenki megrendülten hallgatta, mert a professzor kiemelte, hogy a Kárpát-medencében a magyarságnak milyen fontos és nagy szerepe volt. S arról is szólt, hogy a magyarság őshazájának felkutatása miként vált Kőrősi Csoma Sándor életcéljává; az őshaza-és rokonkeresés miként indította el őt a tudományos pályára. Akkor 21 éves hallgatóként elhatároztam, hogy magam is fölkeresem azokat a helyszíneket a Nyugati-Himalájában, ahol Kőrősi Csoma tudományos munkásságának javarészét végezte. Így fölkeresem Zanglában azt a kolostort, ahol megkezdte tudományos pályafutását, s ahol az ő hajdani celláját, szobáját 1928-ban Baktay Ervin megtalálta és azonosította, s belevéste az ajtófélfába azt: Csoma szobája. Ezt követően a phouktali kolostorba akartam eljutni – ahol Kőrösi Csoma szintén hónapokat töltött – s ezt követően Kanamba.

 Menyire volt nehéz a pártállam idején ezt az utazást megszervezni?

 –1980-ban nem volt könnyű ezt az utazást előkészíteni, hiszen nehéz volt útlevelet és valutát kapni. Talán a mai olvasó el sem hiszi, hogy 158 kérvényt kellett megírnom, s ez a szervezés két évig tartott. Nem kaptam sem állami ösztöndíjat, sem anyagi támogatást az egyetemtől, tehát mindent saját magamtól kellett megoldanom. De nagyon sokat segítettek. Ugyanakkor az előkészítést, a szervezést a legnagyobb titokban kellett tartani, mert akkor is voltak olyan személyek, akiknél az irigység, a rosszindulat felülmúlta a hétköznapi racionalitásokat. Így akár meg is gátolhatták volna ezt az utazást. Nagyon nehéz volt a Nemzeti Banktól megszerezni a valuta kiváltáshoz az engedélyt, ahogy a plusz valuta kiváltását is. Végül is sikerült. Kedves barátommal, Móga Jánossal vállalkoztunk erre az útra, ami 310 napig tartott. 1980. szeptember 17-én indultunk el repülővel Prágán keresztül Bombayba, s onnan föl az északi országrészekbe, Kasmírba, illetve a Nyugati-Himalájába. Ez a tíz hónap, amit Dél-és Dél-Kelet Ázsiában töltöttem fiatalemberként, életem egyik legnagyobb élménye volt. Napi másfél dollárból nyomorogva, kínlódva, nélkülözve, olykor betegséget is elszenvedve utaztunk, de mégis megérte. Hiszen sikerült eljutnunk a Nyugati-Himalája magas hegyei között Lehbe, Ladakh hajdani királyságának fővárosába, és onnan több mint 200 kilométeres hátizsákos vándorlással megtett út eredményeként az Zanskar völgyébe. 4-5 ezer méter magas hágókon keltünk át, úgy, hogy hálózsákban aludtunk esténként, s bizony fagyoskodva a Himalájára jellemző októberi hideg időjárás miatt. A hazaútra már nem telt volna a pénzünkből, de a MAHART Csokonai tengerjáró hajójával sikerült hazajutnunk. Az Andaman-szigeteken súlyos amőbás dizentéria fertőzést kaptam, s már-már úgy tűnt, hogy örökre befejezek minden utazást. A Gondviselésnek és a Calcuttában élő vendégszerető, segítőkész magyaroknak, Klados Gusztávéknak és Lángi Jenőéknek köszönhetően rendbe jöttem.

 Ehhez az utazáshoz szükséges volt-e a kínai nyelv ismerete, vagy az angollal lehetett boldogulni?

 –Nem kellett kínaiul tudnunk, mert nagy Tibet tartozik Kínához, míg Nyugat-Tibet Indiához, s mi is ott vándoroltunk. Kőrösi Csoma sem a kínai Tibetben, hanem az indaiban élt. Kasmírban mindenütt lehetett az angol nyelvvel boldogulni, a hegyek között már nehezebb volt a helyzet, mert bár a fogadósok beszéltek valamennyire angolul, de a falvak lakói már nem, ők a tibeti és a hindi nyelvet beszélték. A kolostorokban mindig volt egy -két láma, aki beszélte az angol nyelvet. Mai szemmel nézve ezt az utazást talán elmeháborodásként fognánk föl, de ezt mégsem mondanám, mert a sors nagy ajándéka volt, hogy sikerült eljutnunk Zanglába, és ott megtalálni azt a kolostort, és azt a cellát, amit Baktay Ervin egy idős tibeti ember elmondása alapján rekonstruált. Felemelő érzés volt ott „találkozni” Baktay keze nyomával és Kőrösi Csoma hajdani cellájával. Olyan tudós lakóhelyén sikerült fejet hajtanom, aki nagyon alacsony sorból indult el, a Háromszéki-medence legtávolabbi helyéről, és feljutott nem csak Tibet, hanem a tudomány magaslataira is. Majd eljutottunk Kalkuttába, a Bengáli Ázsiai Társaság székházába, és Dardzsilingbe is, ahol ez az út véget ér…A dardzsilingi síremlék ma olyan zarándokhely, ami nagyon sok kiváló tudósnak, szellemi óriásoknak adott ihletet. Azután szisztematikusan kutatottam Kőrösi Csoma életének minden mozzanatát, végigolvastam a róla szóló sok ezer oldalnyi publikációt, megismerkedtem a legjelesebb Csoma-kutatókkal – közülük kiemelném Bethlenfalvi Gézát, a kiváló tibetológust, indológust, aki nagyon sok gyakorlati útmutatást adott Indiára vonatkozólag. Megismertem Terjék József tibetológust is, aki számos Csoma-levelet adott közre és Szilágyi Ferenc irodalomtörténészt, aki szintén Kőrösi Csoma életművét kutatta. Sokat köszönhetünk Csetri Elek kolozsvári történészprofesszornak – akit személyesen is megismerhettem, nagyra becsületem – , Kőrősi Csoma Sándor erdélyi munkásságainak kutatójának. Eljutottam Göttingenbe, ahol az egyetemi könyvtárban megtaláltam azokat a hajdani kikölcsönzési íveket, melyekben szerepeltek Kőrösi Csoma egykori olvasmányai, s ebből kiderült, hogy széles látókörű, számos nyelvet kitűnően ismerő a literatúra, a história és a geográfia iránt fogékony személy volt. Találkoztam Futaki Istvánnal, Kesztyűs Tiborral, Gulya Jánossal, akik a Göttingeni Egyetem tanáraiként is foglalkoztak a Csoma-életművel. A legnagyobb ösztönzést Bernard Le Calloc'h-tól kaptam, aki nem csak nyelvünket, hanem történelmünket is jól ismeri. Ő Gödöllőn a premontrei gimnázium francia lektoraként került közelebbi kapcsolatba a magyar kultúrával. Bernard Le Calloc'h több mint három évtizede foglalkozik Kőrősi Csoma Sándor munkásságával, s ezen a területen több mint 400 cikket, tanulmányt adott ki. A most megjelent könyvemben, ami már újdonság a második kiadáshoz képest, benne vannak azok a kutatási eredmények, amelyeket Bernard Le Calloc'h-nak köszönhetünk, aki francia források alapján új adalékokkal gazdagította Kőrösi Csomáról kialakult tudásunkat. Victor Jacquemont francia természettudós Kőrösi Csoma Sándorra vonatkozó leveleit és naplójegyzeteit, melyek fontos forrásértéket jelentenek. A tragikus sorsú, Indiában fiatalon elhunyt, francia utazó felkereste Kanamban a székely tudóst, s találkozásaikról részletes feljegyzéseket készített. Beszámolója először olvasható magyar nyelven ebben a kötetben. Bernard Le Calloc'h érdeme, hogy ezeket a magyar kutatók előtt másfél évszázadon át ismeretlen dokumentumokat felkutatta ,és rendelkezésemre is bocsátotta, s ezzel lehetővé tette azt, hogy ezeket a jelentős írásokat először magyar nyelven adhassam közre. A Jacquemont- leveleket és naplórészleteket magyar nyelven Bagó Tímea fordításában adhattam közre.

 Mennyire tekinthető a magyarság példaképének Kőrösi Csoma Sándor?

 –Manapság csak Pest megyében, Érden, Dunaharasztiban, Százhalombattán, Dunakeszin viseli általános iskola Kőrösi Csoma nevét. Nem véletlenül, hiszen olyan nemes emberi példát adott, mely kiállta a gyorsan változó idők mérlegét. Ne feledjük, a lezárt életművek történelmi személyiségeinek a cselekedetei megváltoztathatatlanok, de a róluk alkotott vélemények olykor igen változékonyak. Számos tanintézmény nevét kellett megváltoztatni a rendszerváltást követően, mert a hősként tisztelt névadók egy része mégsem volt olyan nagy hős, mint amilyennek évtizedeken át látszott...Kőrösi Csoma Sándornak jelentős kultusza van Erdélyben, és nagy tiszteletnek örvend a külhoni magyarság körében. A magyar diaszpóra tagjai mindig is nagy becsben tartották a székely tudós munkásságát mind a határon túl, mind a nyugati magyarság körében. 1984-ben megkerestek Kanadából, hogy ott és az USA-ban tartsak előadásokat. Ezek a találkozások óriási élményt adtak; hiszen láthattam, hogy Monterálban több mint 100 ott élő magyar hallgatta meg az előadásomat. 1985-ben, mikor az Egyesült Államokban jártam, több mint 500 magyar jött el a San Franciscó-i Magyar Házban meghallgatni a Kőrösi Csomáról szóló előadásomat. Volt, aki 200 kilométert autózott, annyira érdekelte ez a téma…Emellett Dél-Amerika több városában, Buenos Airesben, Santiago de Chilében, San Paulóban tartottam előadásokat. Akkor éreztem, hogy a nagy székely tudós mekkora összetartozást jelentő erőt képvisel. Ez számomra ösztönzést, erőt adott, és tudtam, kötelességem az általam megismert tényeket, összefüggéseket, információkat megosztani másokkal. Így láttam neki az említett könyv írásának. A Himalája magyar remetéje első kiadása 1999-ben jelent meg, ami angol nyelven is megjelent, és kikerült a frankfurti könyvvásárra. Kutatásaim során sikerült bebizonyítanom, hogy Körősi Csoma nem csak a nyelvészetnek, a tibetológiának, a buddhizmusak volt a kutatója, hanem a természettudomány is nagyon sokat köszönhetnek neki. Hiszen tibeti orvoslással is foglalkozott, és ő volt az első, aki rendszeres meteorológiai méréseket végzett a Himalájában. Emellett elkészítette Tibetországnak földleírása nagy jelentőségű művét tibeti források, kéziratok alapján. Munkásságának egyik legnagyobb tanúsága, hogy a terepkutatások alapján tudjuk igazán fölmérni, hogy a földrajzi környezetet és a történelmi hátteret nagyon alaposan kell ismerni ahhoz, ha meg akarjuk ismerni egy személy tevékenységét. Kőrösi Csoma Sándor 1784-ben született, egy vészterhes időszakban, amikor Erdélyt lángba borította a Horea – Closca-féle lázadás, amelynek nagyon sok magyar áldozatul eset. Az ezt követő évek sem voltak biztonságosak. S mégis egy szegény székely család gyermeke vérzivataros időszakban eljuthatott Nagyenyedre, és beiratkozott a Bethlen Kollégiumba. A kollégiumban szerzett tudása tette lehetővé azt, hogy 1816 és 1818 között – a napóleoni háborúk befejezte utáni nehéz történelmi időkben – a Göttingeni Egyetem angol ösztöndíjas hallgatója lehessen. S bizony Ázsiában sem uralkodott nyugalom – ahogyan ma sem – , s azokon a tájakon, ahol átvonult, nem egyszer fordultak elő kisebb-nagyobb villongások. Ő mégis megtette az útját, mégis nagy munkásságot hagyott hátra, tehát cselekménye időt álló érték. A történelmi hátteret és a földrajzi környezetet alaposan kell ismernünk, ha meg akarjuk érteni egy ember tevékenységét. Csomához hasonló, kiváló képességű kortárs brit tudósok, Horace Haymon Wilson, vagy James Prinsep soha nem vállalták volna azokat a megpróbáltatásokat és nehézségeket, nélkülözéseket a könyörtelen éghajlatú, magashegységi sziklavilágban, amelyeket Csoma zokszó nélkül vállalt, lemondva a civilizáció kényelméről és biztonságáról. Ő tudott áldozatokat hozni a céljai érdekében, mert úgy vélte, a tibeti nyelv ismeretében rábukkanhat olyan régi történeti forrásokra, melyek a magyar őshaza kérdésében segíthetik tájékozódását. 

 Arról még nem esett szó, hogy 1834-ben látott napvilágot Kőrösi Csoma Sándor két fő munkája, a tibeti-angol szótár és a tibeti nyelvtan.

 –Ezzel a munkával Kőrösi Csoma egy új tudományág alapjait vetette meg. S a szótárát Delhiben és Pekingben is, halála után 100 évvel újra kiadták. Nálunk pedig 1984-ben adták ki az MTA gondozásában. Még 1983-ban olvastam Szilágyi Ferenc azon publikációját, melyben a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy Kőrösi Csoma emlékére még közadakozásból 1942-ben szobrot készítettek, amit az akkori háborús viszonyok közt nem lehetett fölavatni. S azért sem, mert a székely tudós angol szolgálatban állt; a britek jelentették meg szótárát, s ő is angol támogatással dolgozhatott. Magyarország pedig 1942-ben már hadiállapotban állt Nagy-Brittániával. A szobor ezután egy kőbányai sírkőfaragó telepre került, ott állt évtizedeken át. Felkutattam az alkotást, és 1984-ben ez a szobor, méltó helyen, Érden, a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében végleges elhelyezést nyert.

 Kőrösi Csoma Sándor a hivatalos álláspont szerint maláriában halt meg. Különböző internetes felületeken, színes magazinokban azt lehet olvasni, hogy az angolok megmérgezték. Van ennek bármiféle alapja?

 –Valóban felvetődött, hogy Kőrösi Csomát meggyilkolták, de ez a feltételezés nem nyert bizonyítást. 1842-ben a mocsaras terai övezeten áthaladva kapta meg a váltólázat. Március 24-én megérkezett Dardzsilingbe. Április 4-én súlyos rohamok kínozták, egészségi állapota a láz következtében nagyon leromlott. Még ma is rengeteg áldozatot követel Indiában a malária. A szúnyogcsípést követően hat-nyolc napon belül jelentkeznek a malária tünetei. De ha valaki elhagyja a malária-fertőzéses területet, és mérsékelt égövbe megy át, vagy magasabb területükre - ahogy Kőrősi Csoma tette, akkor a malária lappangási ideje 2-3 hétre elhúzódik. Kőrösi Csoma Sándor utolsó napjairól Campbell doktor naplójából tudunk részletes adatokat, aki ott volt a halálos ágyánál, ahogy egy másik angol orvos, Griffith is. Semelyikük sem közöl olyan adatot, ami a legcsekélyebb okot is adná a gyanúra. Kőrösi Csomát a britek nagyra becsülték, ha nem akarták volna azt, hogy elhagyja Indiát, akkor egyszerűen nem engedik el. De semmilyen motivációt nem lelhetünk arra nézve, hiszen miért is ölték volna meg a saját tudósukat. A meggyilkolás vélelmezése Téchy Olivér jogász végzettségű emberhez kötődik, s gondolom szakmájából indult ki…Azt tudni kell, hogy Kőrösi Csoma Sándort nem boncolták föl , ahogy mást sem Brit-Indiában, így hiteles boncolási jegyzőkönyv nem áll rendelkezésünkre.

 Ma számtalan önjelölt őstörténész tart előadásokat, sőt egyesek még azt is állítják, hogy a magyarság hordozza egyedül az atlantiszi tudást. Mit gondol az ilyen és hasonló kijelentésekről?

 –Nagyon sok olyan dilettáns megnyilvánulással találkozhatunk, amiknek alapja a tudatlanság és az öntudat-túltengés. Számos esetben a tények nem kellő ismerete, és a harsány kinyilatkoztatási szándék kapcsolódik össze olyan megnyilvánulással, amelyek a valósággal nincsenek összefüggésben. A történészi felkészültség azoknak az alapelveknek, módszereknek, diszciplínáknak az ismerete, amit az egyetemi történészképzésen lehet elsajátítani, ami ugyanúgy nem haszontalan, mint a geográfia ismerete. Akik például nem rendelkeznek forráskritikai ismeretekkel, még egy oklevelet sem tudnak megfelelő értelmezni. Örülök minden emberi kíváncsiságának, de sokszor azt érzem, hogy a szenvedélyek, a felfokozott indulatok vannak többségben, és a tárgyismeret háttérbe szorul. Nagyon szomorúan tapasztalom, amikor Kőrösi Csoma Sándor nevével visszaélnek, a székely tudós neve néha áruvédjegyként szerepel üzleti vállalkozásoknál, aminek egyetlen célja a pénzügyi haszonszerzés.

 Soha nem gondolt 1990 előtt a disszidálásra?

 -Ahogy már szó esett róla: Amerikában Kőrösi Csoma Sándor nevét viselő kulturális egyesületek képviselői, Bodnár Imre és Radics Géza 1984-ben megkerestek és meghívtak egy amerikai előadó kőrútra, mely életre szóló élményeket adott. Kaliforniában ott élő barátaim biztattak, hogy maradjak kint, kezdjek új életet a szabad világban,  mert az USA-ban nagyobbak a lehetőségek, s onnan könnyebb utazni, mint egy diktatúrából, s még kedvezőnek látszó álláslehetőséggel is kecsegtettek. Feltették a kérdést, egy okos ember, ha dönthet, hogy diktatúrában vagy demokráciában akar élni, hogyan dönt? Az volt a válaszom, hogy a hazámban, a szülőföldemen szeretnék élni, ahol felnőttem, ahol az iskoláimat végeztem, ahol a családom és a barátaim élnek. Egy pillanatra sem volt kérdés számomra, hogy hazatérjek, mert itthon vagyok otthon, s minden ideköt. Nagyon sokat kaptam a szüleimtől, tanáraimtól, s ezeket itt kell visszaadnom, itt kell kamatoztatnom, nem a világ távoli tájain. Soha nem bántam meg a döntésemet, pedig akkoriban úgy tűnt, egy szürke, nagyon behatárolt világban kell leélni itthon az életemet, ahol az útlevélért és a valutavásárlási engedélyért vívott küzdelmek igen sok idegsejtemet elsorvasztották.

 Többen elfeledkeznek arról, hogy magyar utazók, kutatók nem csak Afrikában és Ázsiában, hanem Amerikában és Ausztráliában is dolgoztak. Csak néhány név: Budai Parmenius István, Prágay Dezső, Xantus János, Kuncz Egon és Földváry Gábor. Az ő munkásságukat is tanulmányozta?

 –Így van. Földváry Gábort személyesen ismerem, s találkoztam vele Ausztráliában. Nagyra becsülöm munkásságát. Hiszen olyan geológus tudós, aki nem csak a természettudományok területén alkot maradandót, hanem a Magyar múlt című peroidikával a kinti magyarság összetartó erejét is erősítette. Legnagyobb érdeme, hogy elkészítette a Kárpát-medence geológiájának angol nyelvű feldolgozását, s ezt angol nyelven megjelentette. Kuncz Egon pedig az ausztráliai magyarság emlékeit gyűjtötte össze, míg Prágay Dezsőnek nagy szerepe volt abban, hogy fennmaradjon Budai Parmenius István emléke. Ezek a kollegák több évtizedes munkával értek el maradandó tudományos eredményeket úgy, hogy eléggé mostoha körülmények között dolgoztak.

 Az is eléggé érdekes, hogy a magyar földrajzi fölfedezők nem gyarmatosító szándékkal indultak útnak…

 –Lényeges kérdést vetett föl, hiszen a magyar földrajzi felfedező utazások hátterében elsődlegesen a tudományos érdeklődés, a kíváncsiság, s nem egyszer a száműzetés állt. Más nagy nemzetek esetében a gyarmatosítással kapcsolódott össze a földrajzi felfedezések gondolata. A magyar földrajzi felfedezők hősök, ellentétben azokkal, akik kiontották az őslakosok vérét. Kőrösi Csoma a tudomány hőse volt, aki úgy élt, küzdött, alkotott, hogy senkinek nem okozott kárt, senkit nem sértett  meg, s mindig úgy ment előre, hogy soha nem bántott másokat. A sikereit a szorgalmának, a kitartásának és az eredményeinek  köszönhette. S ez ma is elismerésre méltó  példa lehet. Nemcsak a hadvezérek lehetnek hősök. Az is lehet hős, aki nem a csatamezőkön vitézkedik, de olyan heroikus tetteket hajt végre, amilyenre csak kevesen vállalkoznak. Csoma ázsiai utazása, magányos vándorlásai a legkülönbözőbb tájakon, magashegységekben, víztelen pusztaságokon, sivatagokban, trópusi dzsungelekben, mocsarakon át önmagukban is bámulatos teljesítmények.

 Térjük rá a Magyar Földrajzi Múzeum megalapítására. Teleki Pál, már a múlt század elején, 1911-ben fölvetette, hogy létre kéne hozni a magyar földrajzi utazók relikviáinak megőrzésére egy múzeumot. Mi az oka annak, hogy ezt követően 72 évnek kellett eltelni ahhoz, hogy ez a múzeum létrejöjjön?

 –Nagyon sok minden akadályozta ennek a múzeumnak a létrehozását. Balázs Dénesé – ő szintén jeles világutazó volt, 130 országban járt – a legnagyobb érdem, mert ő ezt a több esztendős küzdelmet önzetlenül sikerre vitte. Az ő áldozatkészségének eredménye mellett Becsei József földrajzprofesszor, a Múzeumbizottság elnöke, és a Magyar Földrajzi Társaság segítsége tette lehetővé a Magyar Földrajzi Múzeum létrejöttét. A világégésekkel nagyon sok munka elpusztult, ezért éppen az utolsó előtti pillanatban kezdte el ezt a nagyhatású munkát Balázs Dénes, és nagy megtiszteltetésnek tartottam, hogy ő engem kért föl a gyűjtemény vezetőjének. Múzeumról csak később beszélhetünk, mert Érd városa támogatásának köszönhetően válhatott a gyűjtemény országos jelentőségű intézménnyé.

Medveczky Attila