vissza a főoldalra

 

 

 2014.05.16. 

Érettségizők köszöntése

A Magyarországi Református Egyház elnökségének körlevele a végzős diákok számára.

Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan és kegyesen éljünk e világban. (Pál levele Tituszhoz 2,11-12)

 Kedves Végzős Diákok!

Az emberi világ egyik legnagyobb mozgatóereje a szabadság utáni vágy. Sok irányból halljuk, hogy az emberi élet teljességének elengedhetetlen feltétele, hogy ne legyünk kiszolgáltatva kötöttségeknek. Ehhez kell képességet, tudást szereznünk. Abban a korban és abban az élethelyzetben, amiben most vagytok, ez teljesen valóságos vágy lehet a számotokra is. Hamarosan önrendelkezést, függetlenséget nyertek, kezetekbe vehetitek az életet.

A fenti bibliai vers is egy hozzátok hasonló fiatal számára íródott. Hagyományosnak tűnő, számotokra, egyházi iskolában tanult fiatalok számára jól ismert tanácsokat olvashatunk itt.

 Hit, józanság, igazságosság, kegyesség, mind olyan fogalmak, amik első olvasásra ellentétben állhatnak a hatalom, a függetlenség és az önrendelkezés izgalmas kifejezéseivel. Pedig forradalmi gondolatok ezek.

Pál apostol ugyanis arról beszél, hogy Isten hatalma és az emberi szabadság, függetlenség között közvetlen az összefüggés. „Megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek" és nevel minket. Ez azt jelenti, hogy Isten előbb akarta a függetlenségünket, mint mi magunk. De nem csak akarta, hanem Krisztusban lehetőséget, hatalmat is adott nekünk ennek valódi megszerzésére. Figyeljetek erre, mert Isten itt nem a megállapodottságra, hanem éppenséggel a fiatalságra nevel titeket! Isten kegyelmének lendülete fiatalosabb, ellenállhatatlanabb mindannyiunk, még a ti lendületeteknél is. Isten üdvözítő hatalma, energiája rokon a ti fiatalságotokkal, de messzebbről jön és messzebbre vezet, mint bármilyen emberi élet. Isten azt kéri, igenis legyetek fiatalok, bátrak, függetlenek, mert a Krisztus, a Kegyelem is ilyen és örökre ilyen marad!

Csodálatos dolog Jézus Krisztus harcostársa lenni ebben a világban. Azt kívánjuk, hogy titeket, érettségre jutott fiatalokat Isten erre a legnehezebb, de a legcsodálatosabb útra, a szabadság útjára vezessen. Ez az út ebben a világban halad, amely telve van közömbösséggel és beteljesíthetetlen vágyakkal, csapdákkal, de imádkozunk azért, hogy kapjatok hatalmat mindezek felett!

 A Krisztusban kapott fiatalság, kegyelem oltson be titeket józansággal, az igazság iránti olthatatlan vággyal, a másik ember iránti jószándékkal.

 Kérjük Istent, hogy hívjon el, tartson meg titeket ezen az úton, és egész református közösségünk veletek együtt Krisztus szolgájaként a szabadság, a megfiatalító kegyelem hírnöke legyen és maradjon az idők végezetéig!

Ámen

Budapest, 2014. május 7.

 

Dr. Huszár Pál

főgondnok,

a Zsinat világi elnöke

 

Dr. Bölcskei Gusztáv

püspök, a Zsinat lelkészi elnöke