2014.05.16.

Egy felelősségteljes igen

Áder János, köztársasági elnök, felkérte Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, hogy alakítson kormányt. Ez a földindulásszerű győzelem után csak formaságnak, előre látható közjogi aktusnak tűnik. És persze részben az is, de másrészről rendkívül fontos mérföldkő az újkori Magyarország történetében.

Mérföldkő az Európában évtizedek óta példátlan eset, hogy a kormánypárt két cikluson keresztül kétharmados parlamenti támogatottsággal kormányozhat. Ennek a kormányalakítási felkérésnek sok más mellett az európai, sőt az egész Nyugat politikai rendszerét megváltoztatható hatása abban áll, hogy a nyugati képviseleti demokrácia az ún. politikai váltógazdaságot tartja ideális berendezkedésnek és Magyarország most tartósan hátat fordított ennek a rendszernek. A politikai váltógazdaság, tehát hogy két erős párt áll egymással szemben – jellemzően egy jobb- és egy baloldalinak kikiáltott erő – és ezek kiegyensúlyozott hatalmi ereje biztosítja, hogy négyévente váltás legyen, de legalábbis megközelítőleg azonos szavazat jusson mindkét erőnek. Ez a hatalom kiegyensúlyozása, mely az elmélet szerint biztosítja a stabilitást. A stabilitás tulajdonképpen a tulajdonosi réteg érdekeit jeleníti meg, és ezen belül is azt a néhány gazdasági érdekkört szolgálja, akik a mai Nyugat valódi urai.

A gazdaság és a politika összefonódását a legtalálóbban egy igen tapasztalt, komoly céget tulajdonló ismerősöm fogalmazta meg, amikor egy nagyhatalmú cégtulajdonos politikai befolyásáról beszélgettünk: X úrnak van két táskája. Egy nagyobb és egy kisebb. A nagyobbat kapja a kormánypárt, a kisebbet az ellenzék. Ez biztosítja a befolyását.

A mostani köztársasági elnöki felkérés jelentősége abban áll, hogy Magyarországon a politikai váltógazdaság és ez a fajta – nekünk nem túl előnyös – stabilitás megszűnni látszik. Sok más mellett ezért hajlandóak Orbánt támadni nyugati politikai körök, ezért féltik a demokráciát, ezért kongatják a vészharangot. Ugyanis amíg a politikai váltógazdaság vagy a mediterráneumra jellemző teljes politikai szétaprózódás előnyös a Nyugat uralkodó gazdasági köreinek, addig az egypólusú, a de demokrácia intézményeit megtartó rendszer hátrányosan érinti azt. Ugyanis az egypólusú hatalomnak nincs szüksége se a kisebb, se a nagyobb táskára.

Az Orbánt támadókat egyáltalán nem érdekli, hogy ez az egypólusú rendszer, ez a Magyarországnak – pillanatnyilag – kétségkívül előnyös berendezkedés még csak nem is Orbán Viktornak vagy a Fidesznek, hanem a mérhetetlenül korrupt, alapvetően nemzetellenes és ráadásul kontraszelektált, tehetségtelen liberális értelmiségnek, és az abból kinövő politikai formációnak, a mára szerencsésen kimúlt SZDSZ-nek köszönhető.

Az SZDSZ telepedett rá az amúgy is – geneziséből adódóan – külföldről származó hatalmi legitimációt kereső, és a valamilyen külföldi gazdát kiszolgálni igyekvő utódpártra. Ezt a múltat és a liberális értelmiség igényeinek megfelelést Gyurcsány Ferenc testesítette meg. Gyurcsány az, aki felesége, Dobrev Klára családja révén és saját KISZ-es múltján keresztül egyesítette a két vonalat. A liberális értelmiségi érdekeket, és az MSZP-ben karriert építő, lényegében bűnözői csoportok érdekeit, valamint a külföldi gazdasági csoportok érdekeit – legyenek azok amerikaiak, nyugat-európaiak, izraeliek vagy éppen oroszok – gátlás nélkül kiszolgálók elegye lett a 2002 és 2010 között hatalmon lévő csoport.

Ez a tömény nemzetellenesség és a korrupció házasításával létrehozott – Gyurcsány nevével fémjelzett – rendszer az, ami valójában a 2010-es kétharmadhoz és a politikai váltógazdaság szerencsés felszámolásához vezetett.

Ebben az értelemben tehát az egypólusú új hatalmi rendszert nem lehet Orbán számlájára írni, azt azonban mégis megállapíthatjuk, hogy kevés olyan formátumú politikus van a világon, aki ezt a lehetőséget ilyen minőségben tudta kihasználni.

A Fidesz most eljutott abba a hatalmi helyzetbe melyben lényegében minden felelősség rá terhelődött. Az elkövetkező néhány év hosszú évtizedekre – ha nem örökre – határozza meg Magyarország sorsát. Vagy sikerül kiépíteni egy hosszú távon működő országot, ahol Németh László kifejezésével élve a tehetséges találékonyak érvényesülnek, vagy beleragadunk a komolykodó kretének látszatelkötelezettségébe és -tudásába (lásd Németh László: A minőség forradalma).

Áder János felkérését a kormányalakítás követi. Hogy melyik tárca élén ki áll, annak bizony nagy a jelentősége. Ha sikerül egy jó összetételű kabinetet összehozni, akkor az első lépés megtörtént a cél felé.

Ez a megszilárdult hatalom már megteheti, hogy felszívja a tehetséges új gondolatokkal megáldott fiatal gondolkodókat. Most már van lehetőség a ma huszonévesek helyzetbe hozására és az elvándorlás megállítására. Bár látszólag egyszerű, ez ma az egyik legnehezebb feladat, mert az egész magyar államigazgatás újraértelmezését kívánja. Hasonlóan gigászi feladat a magyar honvédelem megteremtése és végül az örök feladat, mind közül a legnehezebb, a magyar kis- és középvállalatok nemzetfenntartó hálózatának létrehozása.

Mindehhez gigantikus munka, és az energiák célszerű beosztása – tehát némi pihenés is – szükségeltetik.

Közben persze úgy tűnik, hogy az ellenzék teljesen összeomlik, melynek legalább akkora a jelentősége, mint a kormányalakításnak. Ha az ellenzék – a Jobbikkal együtt – az országgyűlési választásokhoz hasonló méretűt bukik az Európai Parlamenti (EP) választásokon is, akkor elkerülhetetlenül megtörténik a bozóttűzszerű pusztulás. Az elgazosodott, elfáradt, tápanyagát vesztett, elbozótosodott legelő egyetlen természetes megújulási lehetősége a bozóttűz. A teljes pusztulás, az elüszkösödött növénytakarótól fekete föld, lassan új erőre kap, és új, burjánzó, hasznos növényzet nőhet a régen terméketlen területen.

Ez most a mi – választók – dolgunk, hogy az EP választáson is elmenjünk és behúzzuk az ikszet az egyetlen megfelelő rubrikába.

Csorja Gergely