vissza a főoldalra

 

 

 2014.05.16. 

Krstić: 140 millió eurós a gazdaságserkentő intézkedések pénzügyi kerete

Szerbiában a 2015-ös és 2016-os évekre tervezett gazdaságélénkítő intézkedésekre 140 millió eurót irányoztak elő, jelentette be Lazar Krstić szerbiai pénzügyminiszter. „60 millió eurót irányoztunk elő hiteltámogatásra. Ehhez nem tartoznak hozzá az adókedvezmények és a szürkegazdaság elleni harc” – fejtette ki.

 Mint elmondta, tegnap tárgyalásokat folytattak az üzletemberekkel, s minden javasolt intézkedés pozitív fogadtatásra lelt. „Meghallgattuk a legnagyobb üzletembereink és bankáraink konkrét javaslatait. Ezeket a javaslatokat mindenképp figyelembe vesszük majd, ugyanakkor határozott határidőket kaptunk arra, hogy ezeket a javaslatokat beépítsük a törvényekbe és rendelkezésekbe” – mondta el.

 Kifejtette, az adókedvezmények bevezetésének kettős célja van: egyrészt a szürkegazdaság leküzdése, másrészt az új munkahelyek pénzügyi támogatása. „Mindenkinek, aki új munkahelyet nyit meg, az állam állja majd az új dolgozók után fizetendő adók és járulékok 70 százalékát. Ez az intézkedés költségvetési szempontból neutrális, illetve pozitív, hiszen olyan bevételekről van szó, amelyek egyébként nem lennének. Amit ezáltal érünk el, a tervezetten felül lesz” – szögezte le.

 A pénzügyminiszter közölte, ezek nem olyan intézkedések, amelyek „önmagukban nem szükségszerűen regenerálják a gazdaságot", de a reformokat lehetővé tevő új strukturális törvények meghozataláig „egy kis teret adnak a vállalkozóinknak”.

 „Ezeknek az intézkedéseknek a többsége gyorsan meghozza az eredményét. Minden intézkedésről tudni lehet, mikortól lép életbe, meddig tart és mennyibe kerül majd” – magyarázta.

 Szavai szerint július 1-jéig várhatóan elfogadják az adóeljárásról szóló törvény módosításait és néhány olyan kísérőtörvényt, amelyek a szürkegazdaság leküzdését célozzák meg.

 

(Vajma.info)