vissza a főoldalra

 2014.05.23. 

Ne legyünk rabjai az anyagi javaknak

A segítésre minden ember figyelmét föl kell hívnunk, hiszen a jótett, az adományozás felekezettől független

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a tavaszi ülésén úgy határozott, hogy Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója további öt évig, 2019. május 1-jéig tisztségében marad. Écsy Gábor atya elmondta: A keresztény embernek mindig van tennivalója, és ügyelnie kell arra, hogy ne kísértse meg a világ javai megszerzésének vágya. Ha a kísértésnek engedünk, akkor eltérünk arról az útról, amit számunkra Jézus urunk kijelölt.

 Igazgató atya miként fogadta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia azon határozatát, hogy a Katolikus Karitász országos igazgatói posztját 2019-éig töltheti be?

 –Nagy megtiszteltetést jelent számomra, hogy ötéves munkámat elismerte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, s tevékenységemet megköszönve bizalmat szavaztak számomra. De be kell vallanom, hogy kissé félek a következő öt év kihívásaitól, hiszen nagyon nagy leterheltséggel jár és rengeteg feladatot jelent az országos igazgatói poszt. A plébániám vezetését immár 17 éve végzem, és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Karitász szervezetének is vezetője vagyok 1997 óta. Így vannak teendőim, de bízom benne, hogy jó, és áldozatkész segítőinkkel továbbra is megfelelünk, megfelelek az MKPK és a társadalom elvárásának.

 2008 óta vezeti a Katolikus Karitász országos központját. Mi az, ami az intézmény struktúrájában öt év alatt megváltozott?  

–Történt változás; az egyházmegyei karitász szervezése közbeni tapasztalataimat próbáltam az országos központ vezetésében hasznosítani. Fontosnak tartottam, hogy az egyházmegyei karitász szervezetek megjelenésben, gondolkodásban, feladatellátásban egységes formára törekedjenek. E cél eléréséhez igyekeztem az országos központon keresztül minden lehetséges segítséget megadni. Sikerült egységessé tenni a Katolikus Karitász logóját is. Lényeges még, hogy segítettünk a karitász munkatársak képzésében is. Tudjuk, az ország különböző területein más és más problémákkal szembesülünk, de egy dologban egységet kell felmutatnunk, abban, hogy a karitász munkatársai miként álljanak a segítés kérdéséhez. Konkrétan a lelkületre gondolok; s azért szervezünk rendszeresen képzéseket, lelki napokat, lelkigyakorlatokat, hogy a karitász-lelkület minél mélyebben beívódjon a munkatársakba, és így felszínre kerüljön a segítő munkában.

 Tehát 2008-ig az egyházmegyei karitászközpontok autonóm módon, saját elképzelésük szerint végezték el feladataikat?

 –Jelenleg is ez a metódus működik: minden egyházmegyei karitász központ önálló jogi személy, és saját püspöksége alá tartozik. Így az adott egyházmegyés püspök nevezi ki a helyi központ vezetőjét. Arra törekedtem, hogy tisztán látszódjon, hogy ezek az egyházmegyei központok, bár feladataik, irányításaik különbözőek, mégis a Magyar Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezetét képviselik, s ezért legyen egységes megjelenésük.

 Több százmillió forinttal tudja segíteni a segélyszervezet a rászorulókat. Ki az a személy, vagy központ, aki megvizsgálja azt, hogy valóban ki a rászoruló, és ki az, aki abban a hiszemben él, hogy a Magyar Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete a direkt munkakerülőknek is adományoz a befolyt összegből?

 –A kérések a helyi karitászcsoportoktól érkeznek a központokba. Tehát például egy rászoruló család bemegy a plébániahivatalba, és segítséget kér egy csekk, vagy közüzemi díj kifizetéséhez. Amennyiben a plébános úr a kérést indokoltnak tartja, és ismeri a család jövedelmi helyzetét, szól a karitász vezetőjének. Első körben helyben vizsgálják meg a rászorultságot. A kérés az adott egyházmegyei karitász központba kerül, s az összesített kérésekhez megadja a támogatást az országos központ.

 Tapasztalata szerint mennyivel nőtt az utóbbi években a támogatók és a támogatottak száma?

 –Statisztikai adatokkal nem tudok szolgálni, de növekedés tapasztalható mindkét oldalon. Talán a kéréssel fordulók, a támogatottak többen vannak…Abban látok változást, hogy a munkánk szervezettebben történik; a segítség oda irányul, ahová valóban szükséges. Ez azért lényeges, mert, akik támogatják a munkánkat, visszajelzést kapnak arról, hogy adományukat milyen célra használtuk föl. Vannak, akik évtizedek óta támogatják a Katolikus Karitászt, s vannak, akik most lettek tagjai a támogatói körnek. 2013 végén egész napos programot szerveztünk, amelynek keretében bemutattuk azt a széles skálájú tevékenységet, amivel foglalkozunk. Ezzel újabb támogatókat sikerült megnyerünk a nemes cél érdekében. S itt nem csak anyagi felajánlásokra kell gondolni. Egyesek tárgyakat, nyaralási lehetőségeket, míg mások önkéntes munkát ajánlottak föl.

 Létezik egy olyan vélemény, miszerint a Katolikus Karitász csak a hívő katolikusokon segít. Ez megfelel a valóságnak?

 –Még kérdésként sem vetődik föl az, hogy a hozzánk betérő, segítséget kérő embertársunk hívő-e, s ha igen, akkor melyik felekezet tagja. Lehet, hogy az illető magatartásából erre következtetni tudunk, de mindez nem befolyásolja azt, hogy mi őt, s milyen mértékben támogassuk, hiszen a karitász fajra, nemre, felekezetre való tekintet nélkül segít abban, amiben tud.

 A többi történelmi egyház segítő szervezetivel milyen a kapcsolatuk?

 –Természetesen, s ezekkel a szervezetekkel az évek során többször is együtt dolgoztunk, így a természeti katasztrófák helyszínein is. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére létrejött a Karitatív Tanács, amelyben az öt nagy segélyszervezet vesz részt. A testületben megbeszéljük a lényeges teendőket, és a Tanács irányítja azokat. Az is lényeges, hogy egységesen lépjünk föl a különböző segélyezési területeken. Ez azért fontos, hogy az egyik terület ne legyen túlsegélyezve, míg a másik háttérbe szorul.

 Az Újszövetségben olvashatjuk: „add el mindenedet, amid van, jöjj, és kövess engem.” Mindez elvárható-e a mai kor emberétől?

 –Ez a mondat nem szó szerint értendő, s a bibliai történet folytatása rávilágít arra, hogy mennyire nehéz a földi, az anyagi javaktól függetlenné válni. Jézus nem azt mondja, hogy nélkülözésben éljünk, de azt igen, hogy amink van, ahhoz ne kötődjünk szorosan. S hogy ne legyünk a pénz rabjai. A pénz csupán eszköz, s arra szolgál, hogy megéljünk belőle, s ha módunkban áll, akkor jóra fordítsuk, segítsünk másokon. A keresztény embernek mindig van tennivalója, és ügyelnie kell arra, hogy ne kísértse meg a világ javai megszerzésének vágya. Ha a kísértésnek engedünk, akkor eltérünk arról az útról, amit számunkra Jézus urunk kijelölt. De mindig van lehetőségünk a visszatérésre, s ha arra, hogy jót tegyünk. Ezt nem muszáj látványosan, nagy médianyilvánosság előtt megtennünk, s az sem szükséges ehhez, hogy gazdagok legyünk. Hiszen ha a másikkal törődünk, meglátogatjuk, elbeszélgetünk vele, azok mind olyan alapvető emberi gesztusok, amik csak belső késztetésből származnak.

 Több önkéntessel is dolgoznak. Ma sokan arra panaszkodnak, hogy a munkájuk mellett semmire sem jut idejük. Mi az, ami motiválja az önkénteseket a munkájukban?

 –Azt tapasztalom, hogy az emberek szeretnek jót cselekedni. S ha jót tesznek, akkor öröm tölti el a lelküket. A karitatív szervezeteknek pedig küldetésük az, hogy biztosítsák arra lehetőséget, hogy az emberek jót tegyenek elesett, megszorult társaikkal. Örülünk annak, hogy az iskolás gyerekek körében bevezették az önkéntes munkát, mert így nekik is meg tudjuk mutatni, s ők is megérzik fiatalon, hogy mit jelent a segítés. S rájönnek, hogy mennyire nagyszerű dolog adni, segíteni másokon.

 Sikerült –e ráirányítani arra a figyelmet, hogy a társadalom peremére szorult ember is értékes?

 –Ha Szentatyánk útmutatásaira figyelünk, akkor nap mint nap találkozhatunk ezzel a gondolattal. Ferenc pápa felhívja a figyelmünket arra, hogy felelősek vagyunk egymásért, embertársainkért, s fontos, hogy törődjünk a szegényekkel. Ez volt minden időben a keresztények küldetése, és a Karitász, a Magyar Katolikus Egyház „kinyújtott karja”, hitelessé tudja tenni az evangelizációt, az igehirdetést. Tehát felmutatjuk azt, hogy nem csak hirdetjük, hanem tesszük is azt, amit mondunk. A segítésre minden ember figyelmét föl kell hívnunk, hiszen a jótett, az adományozás felekezettől független.

 Milyen segélyakcióik váltak országos szintűvé?

 –Olyan segélyezési rendszert alakítottunk ki, amely az év különböző szakaiban és a társadalom adott rétegeinek szól. Az év elején tüzelők, kályhák adományozásával segítünk a rászorulókon, s a hajléktalanoknak meleg ruhákat, takarókat adunk át. Tavasszal pedig a kisgyermekes családokhoz fordulunk, és konkrétan több ezer csomag pelenkát osztunk szét közöttük. Ez anyagilag jelentős segítség, hiszen, akinek gyermeke van, tudja, milyen kiadással jár a pelenkák megvásárlása. Szintén tavaszra tehető a vetőmag program megvalósítása; olyan konyhakerti növényekhez biztosítunk vetőmagokat, melyeket a rászorulók kertjükben elültethetnek. Szükséges esetén szerszámokat, szakszerű tanácsokat is adunk. Idén a tavalyi árvízkárosultak felé is fordultunk az akcióval; 116 szigetközi családnak adtunk át vetőmagcsomagot. Ezen felül több mint 1500 családnak segítettünk az akcióban. Nyáron a gyermekek számára szervezünk táborokat. Tavaly 4000 gyermek ingyenes nyaralását tettük lehetővé. Olyan gyermekek kerültek bele ezekbe a táborozásba, akik a nyári szünidőt minden bizonnyal az utcán töltötték volna el. Ősszel a rászoruló családoknak nyújtunk a beiskolázásához támogatást, 15 millió forint értékben. A téli és karácsonyi akciókat minden egyházmegye maga szervezi.

 Mi ad erőt önöknek ahhoz, hogy ne fásuljanak bele a munkába, másrészt hogy ne veszítsék el a reményt abban, hogy azoknak, akiknek segítenek, jobb sorsuk lesz?

 –Az minket is örömmel tölt el, ha valakin vagy konkrétan segítünk, vagy az együttérzés szeretetével mellette állunk és bíztatjuk. Valóban lényeges, hogy a segítő munkában ne égjünk ki, ezért lényegesek számunkra a lelki töltekezés különböző formái, a lelkigyakorlatok, a képzések, ahol megbeszélhetjük a felvetődött problémákat, s egymásnak tanácsokat adjunk.

Külön öröm, ha képeslapon vagy levélben kapunk köszönetet egy-egy támogatottól. Lelkesítő mindnyájunk számára, amikor látjuk, valóban tudtunk segíteni valakinek.

Medveczky Attila