vissza a főoldalra

 

 

 2014.05.23. 

A feszültség fenntartása

A feszültség fenntartása érdem lehet egy regénynél, filmnél, drámai alkotásnál, vagy szexuális aktusnál, de talán kevéssé tűnik kívánatosnak egy politikai párt esetében. A képviseleti demokráciában többnyire azért szavazunk egy pártra vagy szervezetre, mert azt gondoljuk, hogy nekünk, az országunknak, nemzetünknek jót tesznek. Hogy jobb lesz az élet, hogy olyan emberek kerülnek döntési helyzetbe, akik meg akarnak oldani valamiféle problémát, esetleg problémákat.

A Jobbik nevezetű párt azzal került be a magyar közéletbe, azért is szavaznak rá meglepően sokan, mert elővett egy témát, melyet a szocializmus óta nem feszegetett senki. Ez a cigánytéma.

A szocializmusban a cigánykérdést közbiztonsági kérdésnek tekintették és szocialista jogfilozófusaink közül valamely nagy elme megalkotta a cigánybűnözés kifejezést. A Jobbik a cigánybűnözést mint terminus technikust leporolta és újra bedobta a közéletbe, ezzel nem kis feszültséget keltve. Ahogy azt az egyik első magyar cigányértelmiségitől hallottam a cigánybűnözés és a Jobbik feszültségkeltésére azért reagált a társadalom, mert kétségtelen, hogy a cigányság egy részének más a tulajdonhoz való viszonya. Ezt a szellemesnek szánt eufemizmust a különböző lopások áldozatai kevéssé tartják szellemesnek, ugyanakkor a cigányságon belül mutatkozó deviáns jelenségek felnagyítása és politikai üggyé emelése komoly kétségeket vet fel a Jobbik szándékait illetően.

Miközben a kuruc.infon, ahol Vona Gábor, Morvai Krisztina és Novák Előd is rendszeresen megjelenik tetvesezik a cigányokat, a Jobbik politikusai hivatalosan mindig azt nyilatkozzák, hogy ők csak egy elhallgatott problémát akarnak felszínre hozni.

A legutóbbi választáson a Jobbik Borsodban és ezen belül Miskolcon jó eredményt ért el, főleg azért, mert a miskolci gettók lakói, illetve az Avasra beköltözött ún. fészekrakók közül jó néhány cigány család pokollá tette a környékbeliek életét. Az itt élők azért szavaztak a Jobbikra, mert azt hitték, hogy ők majd kiállnak mellettük és fellépnek a renitenskedőkkel szemben. Tévedtek.

Miskolc vezetése régi restanciáját pótolta, amikor végre valamiféle megoldással állt elő a cigánygettók felszámolására. A közgyűlés elé terjesztett javaslatot – láss csodát – a Jobbik és Gyurcsány pártja, a DK elutasította. Miért? Mert ha a Fidesz vezette város megoldja a renitenskedő cigányok ügyét, felszámolja a gettókat, akkor hogyan szerez szavazókat a Jobbik. Minden további nélkül képesek elárulni saját szavazóikat, hogy fennmaradjon a balhé.

De ne higgyük, hogy ez csak miskolci jelenség. Csöbör Katalin országgyűlési képviselő módosító indítványt nyújtott be, a devizahitelesek segítését célzó kilakoltatási moratóriumra vonatkozó kormányjavaslathoz. Az indítvány lényege, hogy csak azokra vonatkozzon a kilakoltatási tilalom, akik valóban áldozatai a devizahitelezésnek vagy egyéb átverésnek, és ne azokra, akik rosszhiszeműen foglalnak el lakásokat. Az ún. cigánygettók egy komoly problémája, hogy az önkényes lakásfoglalók vagy az egyéb jogcímen – például a szocialisták nagy találmánya a fészekrakó program révén – megjelenő, viselkedni képtelen alakokat nehéz eltávolítani az amúgy is szlamosodó környékekről. Ugyebár a Jobbik éppen ezek ellen ágál, hogy majd ő megvédi a tisztességes embereket, mert a Fidesz kormány nem tesz semmit.

Csakhogy, amikor a fontos módosító javaslat a parlament elé kerül, akkor mit tesz a Jobbik? Ellene szavaz, hogy továbbra is fennmaradjon a feszültség.

 

Sz.