|
2014.05.23.
Európa beteg, nagyon beteg
Az euroviziós
dalverseny győztese az Ausztriát képviselő Conchita Wurst
lett, aki 290 pontot összegyűjtve nyerte meg a döntőt. A Rise
Like a Phoenix című dal emellett tizenhárom országtól kapta
meg a maximális 12 pontot. A verseny pontos helyszíne a Dánia fővárosában,
Koppenhágában található B&W Hallerne a 10 000 fő befogadására
alkalmas hangár, korábban hajógyárként működött. A győztes
egy szánalmas figura, valószínűleg egy gátlástalan reklámügynökség
terméke a vezeték nevétől (Wurst – magyarul kolbász), s a második
nevéig, amely (Conchita) magyarul a női nemi szerv valamilyen
becézése. Az eredeti neve „Neuwirt”, ami kb. azt jelenti az
„új gazda”. 1998-ban már egy vesztes zsidó férfiból csináltak
egy nyerő zsidó nőt, ő lett Izrael bajnoka. 2014-ben újra egy
zsidó férfi vesztette el nemi identitását, fülétől a farkáig
nővé faragták, műszakállal borították lárva arcát, a
rusnya testét drága kelmékbe, aranyba, bársonyba burkolva állították
ki, íme ilyen egy Ausztriát képviselő győztes, aki mint énekes
nyilván nem állná meg a helyét. Láttunk mi már ilyet, sok újat
Magyarországnak nem tudnak mutatni, a kádárista propaganda által
megvezetett emberek egy részének megtévesztéséhez, a közvélemény
félretájékoztatásához, annak idején azért több kellett, például
az idegen fegyverek, mert önmagukban a sajtóban dolgozó és a
kulturális életben részt vevő egyenruha fetisiszta értelmiségiek
hiába ontották az apologetikus, vagyis befolyásoló, valóságalapot
nélkülöző, a kommunista vezetők és azok kultuszait, dogmáit
legitimáló, támogató írásokat. Ám a szörnyek évadja a végét
járja.
Az ember azért
csak elmélázik azon, milyen sok igazságtalanság van a földön.
Ha már ide a szomszéd Ausztriába átnézünk, vagy továbbmegyünk
Nyugatra. Milyen előnnyel kezdhették a háború utáni éveket,
hozzánk képest. Az 1950-es években, amikor Európa szerencsésebb
fele a háború utáni újjáépítéssel foglalkozott, mi
magyarok igazolóbizottságok kénye kedvének voltunk kitéve. Még
a pusztítást ki sem heverhettük, a háború poklából visszatértek
az ávó kötelékébe beállva történelmi küldetésük tudatában
sanyargattak bennünket.
Bár Ausztria az
1938-as év során a Wehrmacht bevonulása, majd egy Hitler által
megrendezett népszavazás után a Harmadik Birodalom része lett,
az antifasiszta nagyhatalmak az 1943. október 30-i moszkvai
nyilatkozatban kijelentették, hogy a köztársaságot nem a náci
Németország csatlósának, hanem első áldozatának tekintik.
1955. május 15-én a bécsi Belvedere Palota erkélyéről Figl köztársasági
elnök bejelenthette, hogy „Ausztria szabad!”, és
megmutathatta az óriási éljenző tömegnek az államszerződést,
1952-ben már működött a montánunió az Európai Szén- és Acélközösség,
hat állam, Franciaország, NSZK, Belgium, Luxemburg és Hollandia
részvételével az acél- és szénkészletek kezelésére a tagállamok
területén mint az első szupranacionális elven létrehozott
szervezet, míg nálunk a kötelező sztalinista tisztogatást a
’40-es évek végén, az ’50-es évek elején nemcsak a pártban
de a nép körében is folytatták. 1948-ig bejelentés alapján működött
az igazoló bizottság, s a nyilas vagy fasiszta jellegű párt,
szervezet tagját vagy effajta nézeteket terjesztőt vagy a háború
alatti kormányzattal tevőlegesen együttműködőt, és bárkit
akire rámutattak, a népbíróság kényszermunkára, internálásra,
fegyházra és/vagy halálbüntetésre ítélt. Csak 1955-ig több
százezer parasztot büntettek a beszolgáltatás elszabotálása
miatt. A padláslesöprés célja a paraszti magántermelés
ellehetetlenítése, a „kulákság” tönkretétele, a
kollektivizálás felgyorsítása volt.
Nálunk padláslesöprés,
éhezés, erőszakos kolhozosítás, recski internálás, kitelepítés
lett osztályrésze azoknak, akik elkerülték a gulágra hurcolást,
mialatt Európa a szórakoztatáson törhette a fejét. 1956. május
24-én a svájci székhelyű European Broadcasting Union (EBU)
egyik alkalmazottjának ötlete alapján megtartották az első
dalfesztivált a svájci Luganóban. Hét ország vett részt
rajta, s a nyertes a rendező ország, Svájc dala lett.
Nálunk szinte kibírhatatlan
volt az élet, részben a zsidó származású politikusok egy részének
a magyar társadalom problémái iránti érzéketlensége, vagy a
magyar polgársággal és parasztsággal szembeni ellenszenve és
kegyetlenkedései (Farkas, Princz, Bauer, Földes, Szinetár stb.)
már javában szították a rendszer elleni indulatokat, és október
23-án kitört a forradalom Hogy ilyen fesztivál létezik, arról,
bármiben lefogadom, a magyar nyomorgó tömegeknek sejtelme sem
volt.
A dalfesztivál
egyébként egyedi lehetőség egy ország bemutatására turistacélpontként.
A műsor alkalmat ad az ország jellegzetességeinek bemutatására,
és felkelthetné a 100 millió normális európai néző figyelmét
az ország iránt. Ám aki reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
arra Európa nem számít.
A buzeránsok,
leszbikusok, transzvesztiták és egyéb ferdeségeket célközönségüknek
tekintők azt tapasztalják, hogy olyan jelentős anyagi erő áll
nevezettek mögött, amiért nekik érdemes ezt a cirkuszt
megrendezni.
Nem volt mindig így,
például a leghíresebb eurovíziós együttes, amely a győzelem
után került reflektorfénybe, az ABBA volt: Waterloo című
dalukkal 1974-ben Svédország színeiben megnyerték a dalfesztivált.
Az ABBA, korának egyik legsikeresebb zenekara lett. Az ő sikerükön
felbuzdulva két évvel később a hasonló felállású brit
Brotherhood of Man vett részt a versenyen, és ők is nyertek a
Save Your Kisses For Me című dalukkal.
Nemzetközi hírnevet
és sikert szerzett Céline Dion is, aki 1988-ban Svájc képviseletében
nyerte meg a versenyt a Ne Partez Pas Sans Moi című dallal.
Sikeresek voltak még a dalversenyen Gigliola Cinquetti, France
Gall,Udo Jürgens, Sandie Shaw, Vicky Leandros, a Lordi,
Ale-xander Rybak, Lena és Loreen is, akik azon felül, hogy
megnyerték a versenyt, dalaik is világslágerré váltak.
A magyar Mándoki
László 1975-ben disszidált (egyébként ezekben az időkben
volt, hogy évente békés-csabányi magyar ember szökött
nyugatra az elvtársak elől), három évvel később a Dzsingiszkán
együttes tagjaként, az NSZK-t képviselte az Eurovízió
Dalfesztiválján, ám csupán negyedik helyezést ért el. Az
Edina Pop nevet használó Késmárky Marika is NSZK-s versenydalával
indult az Eurovíziós Dalfesztiválon, de ő sem nyert. Negyedszázada,
hogy az Euroviziós Dalfesztivál jelentékeny produkciót nem
volt képes szárnyra bocsátani, s a régebbiek dalai is
kihullottak az emlékezetből. Ám San Remo és az olasz dal kitörölhetetlen,
úgy az előadók, mint a szerzemények tekintetében. A cikk írása
közben nekem még ennyi év távlatából is kapásból
„megvan” Domenico Modugno Csaó bambinája, Gigliola Cinquetti,
Bobby Solo, Peppino di Capri, Gianni Morandi mint előadók, és
valóban klasszikussá érett dalaik a Térden állva jövök hozzád,
az Egy könnycsepp az arcodon, vagy a máig verhetetlen 1983-as
San Remói dal a L’Italiano, Toto Cotugnóval.
A bevezetőmben
említett történelmi áttekintést csak azért bátorkodtam
felidézni, mert nehogy bárki is azt higgye, hogy a most
megrendezett Dalfesztiválon az ismert provokációs technikával
győztesnek feltolt transzvesztitával kívánok érdemben
foglalkozni. Nem, mert azért csinálják, hogy sápítozzunk, s a
sápítozás és szörnyülködés eredményeképpen még nagyobb
felhajtást szervezzenek nekik. Ennek a dalhoz semmi, de semmi köze.
A dalhoz San Remót kapcsolom, mert az a dalról szól. Ez a dániai
valami egészen más. Csak arra akartam felhívni a figyelmet,
hogy van nekünk elég dolgunk, ne ugorjunk a csalira. Elég
annyi, ha rámutatunk, mi ez valójában. Nem kell se szörnyülködni,
se szitkozódni. Felesleges. Ezt akarják. Hogy éppen Ausztriából
indult útjára a szörny, az sem véletlen. Olyan buzit és
transz neműt, szakállal vagy anélkül hordjon hátán a szennyáradat,
amilyet csak akar. Én egyet szeretnék csupán, ha a dalfesztivál
felvezető szignáljaként Marc Antoine Carpentier francia barokk
zeneszerző Te Deumját nem használhatnák, mert a Te Deum az
Egyház legrégibb, egyben legszebb magasztaló hálaadó éneke.
Kár az ő kezükben hagyni.
czyla
|
