vissza a főoldalra

 

 

 2014.05.30. 

Vak ez a ló, vagy bátor?

Még áprilisban, az orosz hírszerzés módszereiről és rendkívüli aktivitásáról írt a Welt am Sonntag című hetilap a német alkotmányvédelmi hatóság tájékoztatása alapján. A német elhárító tisztek megdöbbentek azon, hogy az orosz polgári (nem katonai!) külföldre dolgozó hírszerzés (SZVR) németországi próbálkozásait milyen rendkívüli naivitással fogadják a megkörnyékezett személyek. A belső elhárítást végző német alkotmányvédelmi hatóság (BfV) véleménye szerint minden harmadik munkatárs a berlini orosz nagykövetségen az SZVR (külföldre dolgozó orosz polgári hírszerzés) által kiképzett hírszerző. A hírszerzőként jelentők egyharmada tehát a németekre dolgozik a diplomata státus fedésében. A feladatuk pedig az, hogy minisztériumi alkalmazottak, alapítványi szakértők vagy politikusok munkatársainak bizalmába férkőzzenek, és belső információkat szerezzenek a német külpolitikáról, gazdaságpolitikáról, uniós ügyekről, a NATO-ról, német hadiipari vagy éppen technológiai cégekről. A németországi hír felbukkanása után cca. két héttel a Magyar Nemzetben napvilágot látott a Jobbik (nevesítve csak, mint Kovács Béla) ügye mint nem érdektelen hír. Mert elindult az eljárás az évek óta megfigyeltről összegyűjtött adatok alapján. A Jobbikot évek óta ugyancsak fedésben támogatók azonnal felhorgadtak. És szokás szerint megpróbálták mellékvágányra terelni a dolgot. Bolgár úr szinte zokogott a fájdalomtól, és bérbetelefonálóival összhangban azt firtatta, hogy merte ezt megírni a Magyar Nemzet. Biztos nem is igaz az egész, csak a Jobbik csodálatos felívelését irigyli a kormánypárti sajtó, azért tálal ki ilyeneket, mert a Jobbik megelőzte az MSZP-t!

A mi, furcsa múltú emberek tartsunk össze, szlogent tűzték a homlokukra, az meg lecsúszott TGM szemüvegére, így történhetett, hogy szinte belevakult kissé túlkoros, túlsúlyos szegény náci gyermekeinek védelmébe. TGM felmentést ad nekik minden időkre, minden alól. Mi a megfellebbezhetetlen hamuka forrása? Qui prodest? Mégsem lebecsülendő figura ez a Kovács Béla. Kisszerű testben nagyszerű kapcsolatépítési képesség rejtőzik. Nem véletlenül kiválasztott. Tudja hova mit kell nyújtani. Tamás Gáspár Miklós lángpallosával lesújt a Fideszre, védelmezi KGBélát és a Jobbikot. Végre elvált a tüdő a májtól.

Mi más véleményen vagyunk, szerintünk kizárhatjuk a blöfföt, komoly lehet a gyanú, hiszen a magyar Alkotmányvédelmi Hivatal adataira támaszkodva a legfőbb ügyész levélben kereste meg Martin Schulzot, az EU Parlament elnökét, Kovács Béla ügyében. Ami hír, az hír, a Magyar Nemzet ellentétben az orgánumot vádlókkal tájékoztat, nem saját szája íze szerint gyártja a híreket. Az MSZP budapesti elnökét is a Nemzet „dobta fel”, igaz, a kormánypártinak nem nevezhető 168 óra dokumentumait használva. Molnár Zsolt, Göncz Árpád performanszán látható csuklyában, talán húszévesen. Úgy emlékszem, akkor filmgyári náci jelmezben statisztákat is hamisítottak melléjük, hogy a vénembert kifütyülő 56-osokat és általában a magyarokat náci gyanúba keverjék. Nem mindegy a Fidesznek, ezek közül melyik a második vagy harmadik, mikor egykutya mind? Annyi a különbség, hogy az MSZP saját formáját hozza, a Jobbik meg álruhát öltve most is ködösít. Ugyanazon szájjal hirdetni a „Csak a nemzet!” című lózungot, és a működésben hamiskodni, közben a nemzet érzékeny adatait kiszolgáltatni bárki idegennek? S amikor bukovári van, a védhetetlent védeni?

 Érdekes módon a Jobbikban állítólag még tagsággal sem bíró, és rá a Jobbik vezetése semmilyen módon hatni nem tudó és egyéb legendákkal övezett Balóné Morvai Krisztina kelt leghangosabban és leglelkesebben Kovács Béla védelmére. Parancsra? Naivitásból? A fene se tudja! A módszer azonban figyelemre méltó. Moszkvai emberük ártatlan, harsogja. Honnan tudja? Ha igen, ha nem? Makacs tagadásban van, hiszen mire megjön a döntés az EU-tól a jobbikos képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről, ők már vidáman fogyasztják a mi forintjaink nekik utalt részét Brüsszelben, s mert az eljárás elég bonyolult, hosszadalmas, a választás meg most hétvégén lesz, hát hárítanak, ahogy a csövön kifér. Furcsa vagy Julcsa, gondolom Balónéról, ugyanis a képességes nő hol a határon túli magyart megtámadó, köpködő, lökdösődő büdös bunkók heccelésében társtettes kollégáját, hol a hosszas megfigyelés, adatgyűjtés után kémkedés, és hazaárulás alapos gyanújába keveredett másik védhetetlent védi, de irgalmatlanul. Mind nyakatekert okoskodása, lavírozása mind a nyilvánosság használata tekintetében is sokkal képzettebbnek hat mint moszkvai emberük. Minden mikrofont megragad, hatalmas vörösre festett szájából negédeskedő metakommunikáció kíséretében fortélyos, megakaszthatatlan szóömleny árad: az itt a piros, hol a piros játékosok bravúros kézügyességével vetekszik ez a teljesítmény. A vele szemben álló meg sem tud mukkanni, a végén már fogalma sincs hova, melyik skatulya alá van elrejtve a piros golyó, az ördögi tartalom: Moszkva felé való kémkedéssel megvádolnak? Keverd bele Moszkvát a viszontválaszba, helyezd gyanú alá a feltárót, a valóságot vegyítsd a rágalommal, hiszen Moszkvából annak idején valóban „leszóltak Magyarországra, itt meg a birodalom parancsára valóban cselekedtek”. Az asszonyság olyan tények által nem zavartatja magát, hogy abban a rongyos régiben, a nagy leszólások idején nem a mostani kormányzók, hanem még Baló György a kedves férje fújta tettestársaival a passzát szelet. Ahonnan éppen az élete párjának is leszóltak, ma is birodalom, vannak birodalmi érdekei és szokásai. Ezt természetesen gyakorolja. Például kémeket foglalkoztat. A saját szempontjából érthetően. Mi meg a saját szempontunkból érthetően védekezünk a kémek ellen, s mert ellenünk dolgoznak hazaárulóknak tekintjük őket. Pősze Lajos, a Jobbik volt országgyűlési képviselője, programalkotója, tehát induláskori belső embere a minap azt állította, Kovács Béla nem magányos harcos a pártban, utalt rá, többek között emiatt is váltak szét az útjaik.

Balczó más tésztának tűnik, végtelenül idegesen hord hetet-havat össze arról, hogy a világhatalmak gépezetébe egy nagy homokszem került, és most tessék figyelni: ez lenne a Jobbik! Balczó Zoli, egykori nagyon kedves felebarátom, meglepett, mindig volt humora, de azért azt nem gondoltam, hogy röhögés nélkül ki bírja mondani: Amerika legfőbb problémája a Jobbik! Zoli, hát ha akarnának nem fújnának el benneteket, mint Yvette a dunántúli egyetem tetejét? (Ez a neve a hétvégén a Balaton környékén pusztító viharnak.) Az érvelésetek, fájdalom, de körülbelül annyira hiteles, mint a tömeggyilkos Biszkut védő, minden hájjal megkent sztárügyvéd nagyon buta fiának sajtónyilatkozata, annak kapcsán, hogy az 1956-os forradalmat követő megtorlásokban felbujtóként közreműködött állampárti vezető Biszku Bélát 5 és fél évre ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék. Őt is egy nagy összeesküvés keretében kormányzati nyomásra akarják elítélni „a kétharmados kormánypárti többség a jogalkotás terén mindent elkövetett Biszku Béla üldözése terén, ha kell, az emberi jogokon is átgázolva” – mondja a rettenetesen buta ügyvéd, miközben védence 92 éves koráig háborítatlanul élt a többi hasonszőrű, nyomorult bűnözővel egyetemben, és nagy valószínűséggel ágyban párnák közt leheli majd ki bűnös lelkét. A félnótás ügyvédgyerek beszélhet össze-vissza, de egy mérnökembernek adnia kellene azért valamit a logikára is. Zoli, próbáld meg, szerintem sikerülni fog. S még mielőtt csókoltatunk innen a szerkesztőségből egy kacagó fuvaroslóval, mondd: te tényleg nem veszed észre, hogy falnak mentél, mint az egyszeri cigány vak lova a hídi vásáron?

 czyla

 

(Megjelent a Magyar Fórum 2014. május 22-ei számában)