vissza a főoldalra

 

 

 2014.05.30. 

Visszautasítjuk a Gyurcsány-párt vádjait

Feladatunk megszűntetni a közbiztonságra veszélyt jelentő nyomortelepeket, megerősíteni a közbiztonsági szolgálatokat, és szigorítani az együttélés szabályait.

Miskolc Megyei Jogú Város közgyűlésének Fidesz–KDNP-s többsége május 8-án szavazta meg, hogy azok, akik elhagyják a nyomortelepeken lévő lakásaikat, és más településeken vásárolnak magasabb komfortfokozatú ingatlant, 1,5-2 millió forint „lelépési díjat” kapnak – azzal a feltétellel, hogy azt öt évig nem adhatják el. Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere megkeresésünkre elmondta: míg a szocialista képviselő táblákkal tüntet a nyomortelepek, a gettóbűnözés felszámolása ellen, addig a Jobbik a parlamentben nem szavazza meg az ezrek, tízezrek mindennapi életét megkeserítő, csaló fészekrakók miskolci lakótelepekről való kitelepítését.

 A Gyurcsány Ferenc által vezetett Demokratikus Koalíció tagjai viszont azzal vádolták meg önöket, hogy főleg cigányokat „deportálnak”. Mi erről a véleménye?

 – Azt kell mondanom, hogy az MSZP-és, DK-ás kirohanás és a jobbikos otromba hazudozás egymásra talált ezekben a kérdésekben. Az MSZP-sek éveken keresztül osztogatták az ingyensegélyt és közben tétlenül nézték, a városi társadalomban együtt élni nem tudók növekvő agresszivitását. A jobbikosok pedig Miskolcon is szítják a legalattomosabb indulatokat a cigányok ellen, és sunnyognak például akkor, amikor a Parlamentet segítségül hívva, a törvény erejénél fogva távolítanánk el a miskolci lakótelepekről a közösségi létre alkalmatlan, antiszociális elemeket, azaz a fészekrakókat. Teljesen példátlan a Miskolcon kialakult helyzet: a szocialista képviselő táblákkal tüntet a nyomortelepek, a gettóbűnözés felszámolása ellen, a Jobbik a parlamentben nem szavazza meg az ezrek, tízezrek mindennapi életét megkeserítő, csaló fészekrakók miskolci lakótelepekről való kitelepítését. A miskolci városvezetés ebből is tudhatja, hogy jó úton jár.... A miskolci lakosok túlnyomó többsége, nap mint nap látjuk, halljuk a visszajelzésekből, viszont támogatja a nyomortelepek felszámolásáért, a fészekrakók kitelepítéséért tett erőfeszítéseinket.

 El lehet mondani, hogy az utolsó előtti pillanatban hozta meg a közgyűlés a határozatát?

 –Igen, mert Miskolcon a városba ékelődő nyomortelepek, az Avas lakótelepre beköltözött fészekrakók és a szegregált területeken mélyszegénységben élő antiszociális társadalmi rétegek az elmúlt évek során óriási társadalmi feszültséget okoztak. Robbanás előtti helyzet alakult ki Miskolcon, ami a szélsőséges politikai nézeteknek ad táptalajt, amelyek radikális és antihumánus megoldásokat javasolnak a közbiztonság és közrend helyreállítására. Ezzel mi semmilyen körülmények között nem értünk egyet! A FIDESZ-KDNP-és városvezetés ehelyett demokratikus, a többségi közösség érdekét szem előtt tartó, de humánus megoldási programot indított el. A közrend és közbiztonsági program három elemre épül, átfogó és egyedülálló hazánkban. Feladatunk megszűntetni a közbiztonságra veszélyt jelentő nyomortelepeket, megerősíteni a közbiztonsági szolgálatokat és szigorítani az együttélés szabályait. Célunk pedig nem más, minthogy élhető és biztonságos város legyen Miskolc. Az elmúlt közgyűlésen több e célt szolgáló intézkedést fogadott el a FIDESZ-KDNP többségű önkormányzat.

 Legyen szívesek ezekről az intézkedésekről szólni.

 – Olyan megoldást kerestünk, ami a városnak és a nyomortelepen élőknek is a legjobb. A jogszabályok alapján 1,5-2 millió Ft jár minden kiköltözőnek, ha a városon kívül talál új lakóhelyet. Ennyi pénzből tisztességes házat Miskolcon kívül lehet venni. Ugyanakkor, aki szeretne Miskolcon maradni, azoknak a város bérlakásaiból ajánlunk fel többet. Ezzel akkor lehet élni, ha az igénybe vevőnek nincs köztartozása. A roma érdekképviseleti szervezetekkel egyeztettünk, és folyamatosan egyeztetünk. Senki nincs elüldözve, sőt több település már fel is ajánlott a környéken megvásárolható ingatlanokat. Ki kell emelni, hogy összesen 382 lakott és üres romos ingatlan fölszámolásáról van szó, amelynek költsége az első ütem szeptemberi befejezéséig 110 millió forint, de a teljes rehabilitáció költsége elérheti a fél milliárd forintot is. Emellett jelentős mértékben megemeltük az önkormányzati járőrök létszámát. Az eddigi 90 főt megemeltük plusz 50 fővel. Lesznek kerékpáros és kutyás járőreink is. Bővítjük a városi rendészek intézkedési lehetőségeit, technikai felszereltségét is. Fokozott, 24 órás jelenlétet vezetünk be a veszélyeztetett területeken, az iskolák, a bevásárló központok, a temetők környékén. Bővítjük a térfigyelő kamerák rendszerét. Megerősítjük a mezőőri szolgálatot. Ennek a programnak a költsége több, mint 70 millió forint. További célunk a szegregált telepek fölzárkóztatása. Ebben az esetben szociális, oktatási intézkedéskel, közösségi ház működtetésével segítjük a felzárkóztatást. A városvezetés a végsőkig elszánt, nem csupán a lakosság biztonságérzetének, de magának a biztonságnak a megteremtésében is. Minden idők egyik legnagyobb, legjelentősebb közbiztonsági csomagját alkotta meg a város. Nem csupán összegét, hanem a döntések tartalmát tekintve is. A bűnözés elleni harcban egy lépést sem teszünk hátrafelé, a bűnözésnek nincs helye Miskolcon. Az pedig nem más, mint demagógia: hogy ingyen is meg lehet oldani az avult telepek problémáját.

 A megyeszékhely lakossága támogatja ezeket az intézkedéseket?

 –A miskolciak nagy része támogatja a napirenden lévő intézkedéseket, ahogy már az eddigi intézkedéseinket is. A miskolci cigány nemzetiségi önkormányzat vezetője is támogatja a programot, amit humánusan, keresztény módon oldunk meg. Valljuk, hogy Miskolcon is joga van az embereknek rendezett körülmények között, tiszta utcán, félelem nélkül élni.

 

M.A.