vissza a főoldalra

 

 

 2014.05.30. 

Gyógyszerfejlesztés és repülési szimulátorok Debrecenben

Magyar tudósok hiánypótló feladatokat látnak majd el a központban

Az Európában is egyedülálló zöldmezős fejlesztés a magyar szakemberek tudásbázisaként a hazai innovációt szolgálja majd – jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Pharma-Flight Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központ ünnepélyes alapkőletételén Debrecenben. Dr. Czirják György, a Pharma-Flight Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központ Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: bízunk benne, hogy Közép-Kelet-Európában számos légitársaság és repüléssel foglalkozó cég  pilótáinak képzése Magyarországon, Debrecenben valósul meg.

 Milyen kutatásokat, fejlesztéseket végeznek majd a Pharma-Flight központban? És milyen tevékenységeknek biztosít helyt a Pharma és a Flight épületrész?

 –A most épülő központban három fő tevékenységet végzünk a jövőben három arra alkalmas épületrészben. A Flight épületrész lesz a repülőgép szimulátor csarnok. Ebben olyan repülőgép- , illetve helikopter szimulátorok is üzemelnek, amelyek olyan körülményeket teremtenek a pilóták számára, amik a valóságban is előfordulhatnak, de természetesen ezeknek a kezelése a szimulátorokban veszély nélkül tanulható, gyakorolható, kipróbálható.

 Ott is vizsgáztatják majd a pilótákat?

 –Az említett szimulátor csarnok a beszerzendő repülőgép szimulátorok révén alkalmas lesz a pilóták negyedévente esedékes kötelező gyakorlati képzéséhez – ami azért lényeges, hogy szolgálati engedélyük érvényes maradjon – , és biztosítja a pilóták és az oktatást-vizsgáztatást végzők számára a sikeres vizsga letételéhez szükséges feltételeket. A pilótáknak azon a szimulátor-géptípuson kell gyakorolniuk, amin repülnek. Olyan csarnokot építünk, amiben több szimulátor-hely lesz. Az épületben egy darab Airbus 320 típuscsaládhoz gyártott hidraulika által mozgó (full flight), és egy darab fixen telepített Boeing 737 típuscsaládhoz gyártott szimulátor épül be, illetve egy Black Hawk S70i típusú mozgó (full flight) helikopter szimulátor is helyet kap. A fixen telepített szimulátorok esetében a vizuális élmény által biztosítjuk azt az érzést, mintha repülőgépen ülne a pilóta. S a műszerfal, ami előtte van, teljesen ugyanaz, mint amilyen a valóságban. A szimulátor berendezésekhez egy-egy briefing szoba is tartozik, ahol a pilóták felkészülhetnek , valamint itt történik meg a repülési próba tapasztalatok kiértékelése.

 A Pharma épületrészben végzik majd a kutatásokat?

 –A Pharma-részben olyan kutatóközpont működik a jövőben, amely elsősorban gyógyszerfejlesztéssel foglalkozik. Tehát gyógyszereket, gyógyhatású termékeket, de akár élelmiszer kiegészítőket is fejlesztenek majd. A harmadik tevékenységünk pedig a kisszériás gyógyszergyártás. Sokszor problémát jelent, hogy bizonyos gyógyszereket adott országok piacaira csak nagy szériában tudnak a gyártók előállítani. Viszont a gyógyszerek lejárati idejét is figyelembe kell venni; tehát ha túl nagy mennyiséget gyártanak le egy adott ország piacára, akkor több gyógyszert kell megsemmisíteni. Ráadásul sok esetben egyes gyógyszerek nem jutnak el a hazai fogyasztóhoz, mert a gyártó, mivel nem tud kis mennyiséget legyártani belőle, ezért inkább nem is forgalmazza. Így mi olyan gyógyszerek gyártását vállaljuk, amikből csak kis mennyiség szükséges, akár a hazai, akár a külföldi piacra. Ezért beszélhetünk hiánypótló tevékenységről. A kisszériás gyártáshoz tartozik, hogy klinikai vizsgálatokhoz szükséges hatóanyagot tartalmazó új gyógyszerformát és a placebót is le kell gyártani, tehát azt a fajta gyógyszerformulát, ami nem tartalmaz hatóanyagot. Hiszen jelentős helyet foglal el a gyógyszervizsgálatokban a placebo alkalmazása, leginkább ez teszi lehetővé egy vizsgálati készítmény hatékonyságának bizonyítását. A harmadik épületrészben történik majd a gyógyszerek gyártása, kutató laborok és egy olyan raktár, ami megfelel a szükséges minőségbiztosítási előírásoknak.

 Rendelkezésükre áll elegendő számú kutató és fejlesztő a projekt végrehajtásához?

 –Magyarországon ebből a szempontból viszonylag könnyű a helyzetünk. A projekt olyan nagyvárosban kerül megvalósításra, ahol a gyógyszergyártásnak jelentős a hagyománya, - gondoljunk csak a TEVA-Biogal gyógyszergyárra sőt már a Richter Gedeon Nyrt-nek is van gyógyszergyártó kapacitása Debrecenben. A Debreceni Egyetemen pedig képeznek olyan kutatókat, akik nem feltétlenül akarnak külföldön, vagy Budapesten elhelyezkedni, hanem helyben, városunkban szeretnék megtalálni számításaikat. Mi őket szeretnénk alkalmazni. Tehát a humán erőforrást Debrecen és vonzáskörzete képes biztosítani.

 A Pharma-Flight Kft. több mint 4,8 milliárd forintos összköltségű projektjét az Új Széchenyi Terv 3,4 milliárd forinttal támogatta. Ez az összeg mire elegendő, és szükségesnek tartja a további működés biztosításához a pályázatokon való részvételt?

 –Valóban az Új Széchenyi Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programja 70%-os intenzitással támogatja ezt a beruházást. Hiszen úgy ítélték meg, hogy pályázatunk megvalósítása olyan innovatív és hiánypótló tevékenységet eredményez, ami érdemes támogatni. A kormányzati támogatáson kívüli 30%-os önerőt, nekünk, kell biztosítanunk. Ezen kívül pályázatot szeretnénk majd benyújtani a humán erőforrás képzésére, az energetikai fejlesztésre, továbbá eszközbeszerzésekre és kutatási projektekre. Tehát nagy sok olyan pályázati lehetőség van, amit később a projekt megvalósításához igénybe tudunk venni.

 Egyik ismert lehetésges partnerük az amerikai Sikorsky A.C., amellyel európai képzési központjának a Pharma-Flight projektben való kialakításáról tárgyalnak. Mit jelent majd Debrecen számára, ha létrejön ez a képzési központ?

 –Amennyiben a tárgyalások eredménnyel zárulnak, akkor Közép-Kelet-Európában a Sikorsky által gyártott helikopterek pilótáinak képzése Magyarországon, Debrecenben valósul meg. Óriási előnyünk, hogy maga a Pharma-Flight-projekt a debreceni repülőtér közelében valósul meg. Tehát nem csak szimulátoros gyakorlásra lesz lehetőség, hanem a repülőtéren, a helikopter-pilóták szabadtéren, a valós körülmények között is képezhetik magukat. Ezzel városunk, és annak nemzetközi repülőtere sokkal ismertebb lesz, - reményeink szerint nem csak szakmai körökben - mint jelenleg.

 

Medveczky Attila