vissza a főoldalra

 2014.03.07. 

A színház élményforrás, és a közönség élményre vágyik

Az operett nem poros műfaj, hanem nagyon is élő, ma is élvezhető

Egri József táncos-komikus, operett – musical énekes Budapesten született 1967-ben. A zene már fiatal koromban fontos szerepet játszott életében. Zenei tanulmányait magánúton folytatta. Énektanárai: Nagy Erzsébet, Kovács Magda, Neumark Zoltán és Kovács Brigitta. Tánctanárai: Bakó Gábor, Szabó Ferenc, beszédtechnikára Montágh Nelly oktatta.

1988-ben a KI MIT TUD tehetségkutató versenyén a TV elődöntőig jutott.

1990-ben szerezte meg a hivatásos előadóművészi működési engedélyt, mint operett-musical énekes. 1995-ben szerepelt először az Interoperett új évi koncertjén, mint táncos-komikus, amit a televízió mindig élő adásban közvetített a Pesti Vigadóból majd később a Belvárosi Színházból. 1999-től állandó tagja az Interoperettnek ( ma Memory Interoperett ). 1999 – 2008-ig állandó résztvevője volt a hévízi operett gáláknak is. 2000 és 2002 között az egri Gárdonyi Géza Színházban nagy sikerrel játszotta Levin szerepét Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Anna Karenina című művében. Valamint Ábrahám Pál: Viktória című operettjében Miki grófot alakította. 2001-ben Szivárvány díjat kapott Egerben. 2002-ben a kaposvári Csiky Gergely Színházban Loewe-Lerner : My Fair Lady című musicaljében Freddy szerepét játszott. Számos külföldi turnén vettem részt világszerte, így Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Izraelben, Szlovéniában, Görögországban, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában is bemutatkozott.2010 –ben meghívást kapott a kassai Thália Színházba , ahol Kálmán Imre : Marica grófnő című operettjében Zsupán báró szerepét játszotta.

 Életrajzát olvasva látom, hogy a zene már fiatal korában fontos szerepet játszott az életében. Zeneszerető családban nőtt föl?

 –Felmenőim, családtagjaim közül senki sem foglalkozott zenével, bár kedvelték a szép melódiákat. Már gyermekkoromban is érdeklődtem a zene iránt; énekkaros voltam, és a kórussal több énekversenyen vettünk részt. Mindez 13-14 éves koromig tartott, amíg el nem kezdtem mutálni.

 Milyen zenéket hallgatott gyermekkorában?

 –Bizonyára furcsának hangzik, de nem az a gyerek voltam, aki ahogy hazajött az iskolából, máris bekapcsolta a kazettás magnót. Viszont az MTV Zenés TV Színház - közvetítéseit rendszeresen megnéztem. Nagyon sok operett mutattak be, amelyek már akkor megigéztek, de akkor még nem fogalmazódott meg bennem, hogy énekes legyek, s hogy ebben a műfajban álljak ki a nyilvánosság elé.

 Gyermekkorában elvitték színházba?

 –Az iskola által szervezett színházlátogatásokon vettünk részt. Elvittek minket a Budapesti Gyermekszínházba, és a Nemzetiben megtekintettük a Bánk bánt. A Gyermekszínházban voltak olyan darabok, amelyek tetszettek. Tudjuk, hogy a gyermekek többsége nem kedveli azt, ami kötelező. És számomra is kötelező jellegűnek tűntek ezek a színházlátogatások.

 Akkor mégis mi az, ami motiválta a színház felé?

 –Az általános iskolában nem csupán énekkaros voltam, hanem színész szerettem volna lenni. Így ötödikes koromtól minden évben elindultam a versmondó versenyeken, és egyszer a kerületi megmérettetésen arany oklevelet kaptam. Tehát nem az énekkar, hanem a szavalás jelentette számomra a pódiumot. Kicsit ellentmond egymásnak az, hogy színész szerettem volna lenni, de a színház világával nem foglalkoztam, mégis a szavalás és az irodalom kedvelése volt az, ami – ha nem is voltam akkor tudatában – erre a pályára terelt.

 Tehát volt elég bátorsága ahhoz, hogy zsűri előtt kiálljon és elmondjon egy verset?

 –Bátorságban sosem volt hiányom, de az szinte egyértelmű, hogy minden versenyen ideges voltam, hogy el ne rontsam a szöveget.

 Volt ebben egyfajta magamutogatási vágy is?

–A művészethez nélkülözhetetlen az exhibicionizmus. Viszont iskolás koromban a magamutogatási vágy nem fogalmazódott meg bennem. Az volt a célom, hogy a tanáriammal közösen kiválasztott verset minél jobban előadjam, annak mondanivalóját megosszam a közönséggel, s így különböző érzéseket tudjak kiváltani a hallgatóság körében.

 Végül is nem prózai színész lett.

 –Nem az lettem, mert az általános iskola elvégzése után szakiskolát végeztem el – abban az időszakban is mentem szavalóversenyekre, és 17 éves koromban döntöttem úgy, hogy jelentkezem egy amatőr színjátszó csoportba. A felvételi követelmények közé tartozott az éneklés is. Mivel több éve nem énekeltem, ezért felkerestem egy énektanárt, hogy ő készítsen föl a felvételire. Több hónapig jártam ehhez a tanárhoz, aki szinte az első alkalmakkor kuplékat és operett-részleteket tanított nekem. S ő azt mondta: nagyon jó érzékem van ehhez a műfajhoz, s ezért érdemes lenne az énekléssel foglalkoznom.

 Tudott akkor már kottát olvasni?

 –Akkor még fül után tanultam meg énekelni. Felismertem a hangjegyeket, de ha elém adtak volna egy kottát, akkor nem tudtam volna abból elénekelni az adott számot. Későbbi tanulmányaim során tanultam meg kottát olvasni.

 Felvették a színjátszó csoportba?

 –Két éven át jártam a Dialóg Stúdióba, ami a Marcibányi téri Művelődési Központban működött, s aminek Bende Miklós volt a rendező-tanára.

 Akkor már megfogalmazódott önben, hogy milyen karaktereket szeretne játszani? Hős figurákat, vagy komikus alakokat?

 –Ezek a dolgok akkor nem foglalkoztattak, csak az, hogy színész szeretnék lenni, s talán jelentkezem a Színház-és Filmművészeti Főiskolára. Amikor már énekelni tanultam, és énekversenyekre jártam, akkor a zenés színpad vonzott. Később felvételt nyertem a Zeneakadémia gyakorló tagozatára, ahol Felber Gabriella volt a tanárnőm.

 Azért dolgoztam, hogy a keresetem egy részéből képezzem magam

 Mikor derült ki, hogy milyen hangfajban érzi jól magát?

 –A tenor és a bariton közt helyezkedik el a hangom, s mindig a középlágéban éreztem jól magam. Tehát magas bariton vagyok. A skálázások során kiéneklem a magas c-t is, de mivel sosem akartam bonviván lenni, ezért nem is erőltettem a magas hangokat. Amikor azt mondták, hogy az operett műfajához van érzékem, akkor máris Latabár Kálmán, Rátonyi Róbert alakításai jutottak eszembe, tehát táncos-komikus szerettem volna lenni.

 A táncos –komikusnak énekelni és táncolni is kell tudni. Táncra ki oktatta?

 –Amikor az előkészítő ének tanfolyamra jártam, még nem tudtam táncolni, ezért táncórákra jártam Szabó Ferenchez, az Interoperett koreográfusához és Bakó Gáborhoz.

 A magánórákat ki finanszírozta?

 –Eleinte a szüleim fizették a tanulmányaimat, majd, miután dolgoztam, saját magam álltam a különórák költségeit. Azért dolgoztam, hogy a keresetem egy részéből képezzem magam, és táncos-komikus lehessek. Tehát azzal foglalkozhassak, amit szeretek.

 Senki sem mondta önnek, hogy inkább egy olyan szakmát válasszon, amiből biztosan meg lehet élni?

 –Családom nagyon izgult azért, hogy sikerül-e megtalálnom a számításaimat, beteljesül-e az álmom. És az sem mindegy, hogyha megtanulok énekelni, ha az éneklés lesz a hivatásom, akkor meg tudok-e élni belőle. Tehát nagyon drukkoltak nekem.

A táncos-komikusok számára nélkülözhetetlen a humor. Könnyen meg lehet nevettetni a publikumot?

 –A humorra szükségünk van, hiszen az nélkülözhetetlen a mindennapi életben. Úgy veszem észre, hogy a közönség szereti a finom és a fergeteges humort. Éppen ezért megpróbálok a különböző fellépések alkalmával egy kis humort is belecsempészni a dalokba. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy a gálaestek közönségével személyes kontaktust teremtsek, és kissé incselkedjek a nézőkkel. Az évek során pedig megtapasztaltam azt, hogy milyen eszközöket vessek be a közönség megnevettetése érdekében. Természetesen, ahogyan nincs két egyforma előadás, úgy nincs két egyforma közönség sem. Nem mindegy, milyen formáját találjuk meg a színházi párbeszédnek, meg az sem, hogy milyen tartalmat közvetítünk. Szeretem a közönség közelségét, a fizikai kontaktust. Szeretem és érzem az embereket, s úgy érzem, ők is engem, és ez óriási dolog.  

Ki tanácsolta önnek, hogy nevezzen be 1988-ben a KI MIT TUD tehetségkutató versenyére?

 –Énektanárnőm, Nagy Erzsébet bíztatására neveztem be a KI MIT TUD-ra. Sikerrel vettem a kerületi, budapesti, országos versenyeket, és a tévés közvetítés elődöntőjéig jutottam el. A zsűri tagjai is mind kedvezően vélekedtek rólam.

 Milyen dalokat énekelt a KI MIT TUD-on?

 –A „Stux, maga vérbeli párizsi lett” kuplét, és a Csárdáskirálynőből a „Jajj, cicát”. Olyan dalokat, amik által egy táncos-komikus bemutathatja tánctudását, játékosságát.

 Ahogy a Bánk bán Simándy nevéhez kapcsolódott, úgy Bóni gróf dala Rátonyi Róbertéhez. Mennyire kellett ügyelnie arra, hogy ne utánozza Rátonyit?

 –Sosem volt az a célom, hogy bárkit is utánozzak, hanem egyedül saját magamat akartam érvényre juttatni. Az operett műfaja az ének, a próza és a tánc együtt. Mindegyiket egyszerre kell kiválóan tudni. S én erre törekedtem. Szerencsésnek mondhatom magam, mert személyesen ismertem Rátonyi Róbertet. Amikor 1990-ben megszereztem a hivatásos előadóművészi működési engedélyt az ORI-ban, ő volt a vizsgabizottság elnöke. Akkor annyira felbátorított engem, annyira kedves volt hozzám, hogy utána írtam neki egy levelet, melyben megkérdeztem tőle, mit tart szükségesnek további fejlődésemhez. Rátonyi azt válaszolta: válasszak magamnak jó énektanárt, aztán olyan művészt, aki megtanít szteppelni. Később is több jó tanáccsal látott el Robi bácsi.

 Sosem származott hátrányom abból, hogy nincs főiskolai oklevelem

 Nem érezte a hátrányát annak, hogy nem végezte el a Színművészetit?

 –Művészeti, szakmai szempontból sosem származott hátrányom abból, hogy nincs főiskolai oklevelem. Aki elvégzi a főiskolát, olyan kapcsolati tőkével rendelkezik, amit kamatoztathat. Tehát ismerik a rendezők, a színházigazgatók. Ilyen szempontból hátrányosabb helyzetből indult el a karrierem.

 Ez az oka annak, hogy főleg gálaműsorokban lép föl, és kevesebb kőszínházi produkcióban?

 –Először gálaműsorokban szerepeltem, mikor bekerültem a Kovács József által vezetett Interoperett társulatába. Az egyik gála alkalmával találkoztam Szilágyi Olgával, aki akkor az egri Gárdonyi Géza Színház primadonnája volt. A művésznő megkérdezte tőlem, hogy nem szeretnék-e színházban játszani, illetve miért nem megyek el meghallgatásra. Így elmentem az egri színházhoz meghallgatásra, ami annyira jól sikerült, hogy az akkori igazgató, Beke Sándor felhívott, hogy leszerződtet az Anna Karenina musical-operába. A következő évadban Miki grófot alakítottam a Viktória operettben.

 Nem csak Egerben, hanem Kaposvárott és Kassán is játszott.

 –A Beke Sándort követő igazgató nem tartotta műsorrenden azokat a darabokat, amikben játszottam. Megtudtam, hogy a kaposvári Csiky Gergely Színházban a My Fair Lady című musical Freddy szerepére meghallgatást írtak ki. Így kettős szereposztásban én játszottam ezt a figurát. Kassán pedig a Moravetz Levente által rendezett Marica grófnőben alakítottam Zsupánt.

 Nem tanult színészmesterséget, ez nem okozott a színházaknál problémát?

 –Az Anna Kareninában nem volt prózai jelenetem, s ezért kis nehézséget éreztem. De nagyon sokat segített a rendező, Szerednyei Béla, és a művészkollégák is számtalan hasznos tanáccsal láttak el.

 Volt olyan kolléga, akinek kikérte a véleményét, aki a „külső szeme” volt?

 –Több színésznek, így Szilágyi Olga, Kincses Károly, Vadász Zsolt véleményét is kikértem az alakításaimmal kapcsolatban. De nem csak a próbák alatt, hanem a színészházban folytatott beszélgetések közben is.

 Vissza szokta magát nézni a felvételeken?

 –Nem szeretem visszanézni a játékomat, de szükséges, mert tanulhatok belőle. Mert így látom a hibáimat, hiányosságaimat, de azt is, hogy mi az, amit jól csináltam, ami bevált, ami vállalható.

 Több operettet modernizálnak a színpadon. Híve ennek a módszernek?

 –Jobban szeretem, ha egy operettet klasszikus módon rendeznek meg.

 Erre mondják, hogy az meg poros.

 –Akkor „tisztítsák meg” a rendezők, de az nem jelenti azt, hogy föltétlenül át kell tenni a cselekményt a mai korba. Nem céltalanul írták a szerzők az operetteket, hanem, hogy szórakoztassák vele a nézőt. Az operett nem egy poros műfaj, hanem nagyon is élő, ma is élvezhető. Úgy veszem észre, hogy a közönség is kedveli, ezt a sokak számára „poros” operettet.

 Szeretik, de melyik korosztály tagjai? Az él az emberekben, hogy inkább az idősek kedvelik az operettet.

 –Igaz, hogy ma főleg az idősebbek szeretik ezt a műfajt, amin nem csodálkozhatunk, hiszen a tévében egyre kevesebb operettelőadást közvetítenek. Viszont nagyon sok olyan rendezvényt szerveznek, amire elhívnak bennünket, és a közönség soraiban fiatalok is ülnek. Ilyenek például a falunapok, amin a tizenévesek is részt vesznek. S bizony volt olyan hely, ahol egy tizenéves kislány azt kérte tőlem, írjak autogramot a kezére. Tehát ezek a kis közösségi rendezvények arra is jók, hogy megismertessük az összes, így a fiatal generációval is, az operett műfaját.

 Az Interoperett gáláit rendszeresen közvetítette a televízió. Így viszont ismertté vált annak ellenére, hogy kevés színházi fellépése volt…

 –Nagyon jól rátapintott a lényegre, hiszen a médiának egyre nagyobb a szerepe. S azt is tudjuk, hogy az operett műfaja a tévében kissé negligálva van. Annak idején viszont az Interoperett újévi gálaműsorait nagyon sokan nézték nem csak idehaza, hanem külföldön is. S az számomra hatalmas élményt jelentett, hogy 13 éven át ezeknek a televízió által élőben sugárzott újévi gálakoncerteknek részvevője lehettem. Nagyon sokat köszönhetek Kovács Józsefnek, aki hitt és bízott bennem, és tehetségesnek tartott. A különböző vidéki és fővárosi zenés estéken való fellépéseimet is annak köszönhetem, hogy az Interoperett által ismertté váltam.

 Sosem bánta meg, hogy ezt a hivatást választotta?

 –Számomra nagyon jó érzés a közönséget szórakoztatni. Fantasztikus dolog a nézőknek örömet szerezni. Hiszen a színház élményforrás, és a közönség élményre vágyik.  

Vannak, akik viszont úgy vélik, hogy a színháznak nem az a feladata, hogy kiszolgálja a közönség igényeit.

 –Régóta vita tárgya, hogy mi a színészek, a színház feladata. Én arra törekszem, hogy kiszolgáljam a közönség igényeit, és boldogan távozzanak el arról az estéről, ahová eljöttek, hogy szórakozzanak, és sokáig emlékezzenek azokra a pillanatokra, amiket együtt töltöttünk.

 És mégis divat lenézni az operettet.

 –Akik ezt teszik, nem tudják, hogy nem könnyű feladat kiállni a színpadra, és szórakoztatni a közönséget. Azt mondják, ez egy könnyű műfaj. Könnyű befogadni, de játszani nagyon is nehéz.

 Vannak olyan tévécsatornák, melyek műsoraiban olyan személyek is énekelnek operettslágereket, akiknek a hangjuk finoman szólva borzalmas. Ez is oka lehet annak, hogy többen idegenkednek ettől a műfajtól?

 –Képzeljük el, ott ül egy olyan ember a tévékészülék előtt, aki még sosem hallott operettet. S hallja, hogy valaki kritikán aluli módon énekel el egy slágert. Akkor érthető, hogy azt mondja magában: ha ez az operett, akkor nem kérek belőle! Ezért tartom fontosnak, hogy minél több helyre hívjanak minket, képzett énekeseket, hogy bemutassuk, hogyan is kell igazán operettet előadni.

 Külföldön a magyar operettet sokkal jobban kedvelik, mint idehaza.

 A világ számos országában turnézott. Külföldön mennyire van sikere a magyar operettnek?

 –Sajnálattal jelentem ki, hogy külföldön a magyar operettet sokkal jobban kedvelik, mint idehaza. Nem nézik le ezt a műfajt, hanem szeretik, elismerik. 2005-ben több mint egy hónapig Szász Katival amerikai turnén vettünk részt, és mindenütt nagy sikert arattunk. Nem csak mi, hanem a magyar operett! Sokat járunk Felvidékre, Németországba is, és örülnek annak, hogy nívós műsorokkal szórakoztatjuk őket.

 Jelenleg tehát szabadúszóként dolgozik?

 –Így van, nem tartozom egyetlen egy társulathoz sem, s ezért menedzselnem is kell magamat. Tehát nem csak a művészeti munkával, hanem a szervezéssel is foglalkozom. Ezt a hivatást választottam, és tudomásul kell vennem azt, hogy olyan időszakot élünk, amiben mindenkinek a kezébe kell vennie a sorsa irányítását; a mai művészeti életben nem lehet hátradőlni és várni, hogy majd keresnek. Minden évem úgy kezdődik, hogy előre nem tudom, hol és mikor lépek föl. Aki színháznál játszik, tudja, hogy mi vár rá a következő évadban. De nem panaszkodhatom, mert sokfelé hívnak, számtalan fellépésem van, ami azt bizonyítja, hogy mégis csak szeretik az operettet, még akkor is, ha egyesek porosnak tartják.

Medveczky Attila