vissza a főoldalra

 

 

 2014.03.07. 

Befejeződött a Szerbia és Horvátország közötti bírósági tárgyalás első napja

Befejeződött a Szerbia és Horvátország közötti bírósági tárgyalás első napja.

A hágai Nemzetközi Bíróság előtt (nem összetéveszthető a Hágai Nemzetközi Törvényszékkel - ICTY) véget ért a Szerbia és Horvátország közötti meghallgatás első napja. A két ország 1991 és 1995 között elkövetett népirtással vádolja egymást.

 A horvát jogi csoport ma bemutatta legfontosabb érveit amellett, hogy Szerbia népirtást követett el.

 A tárgyalás a Horvátország által javasolt tanúk meghallgatásával folytatódik, Szerbia pedig saját érveit a ellenvádból március 10-én ismerteti, azután pedig saját tanúit is behívja.

 Vesna Crnić-Grotić, a horvát jogi csapat vezetője elmondta, Horvátország a szóbeli meghallgatás során ismerteti a bírósággal azokat a bizonyítékokat, amelyek arról árulkodnak, hogy Szerbia nagyon gyorsan de facto és de jure átvette a JSZSZK intézményeit, beleértve a Jugoszláv Néphadsereget (JNA) is.

 „Horvátország megmutatja, hogyan lett a JNA-ból, amelynek feladata Jugoszlávia védelme volt, Milošević bűntársa népirtási szándékában” – mondta Crnić-Grotić. Leszögezte, Horvátország, habár szeretett volna tárgyalni erről, nem áll el a Szerbia elleni vádtól, mert a politikai vezetők Szerbiában kitartanak azon álláspontjuk mellett, hogy nem történt bűncselekmény.

 Rámutatott arra is, hogy Tomislav Nikolić szerb államfő egy nem régen készült interjúban tagadta a Srebrenicán történt népirtást, annak ellenére, hogy a hágai bíróság megállapította, hogy népirtás történt (de nem Szerbiát hangsúlyozta ki felelősnek). Hozzátette, Nikolić nyilvánosan nem tagadta kapcsolatát sem Vojislav Šešeljlyel, sem pedig a félkatonai alakulatokkal. „Ezért vagyunk ma itt” – szögezte le Crnić-Grotić.

 Elmondta, hogy nemcsak Vukováron követtek el népirtást, hanem az ország egyéb részein is, s beszéde elején bemutatott egy videót az elpusztult Vukovárról.

 A továbbiakban Andreja Metelko-Zgombić vette át a szót, aki példaként arra, hogy a JNA Milošević népirtási szándékának szolgálatába állt a Bánáti-kapu lebombázását hozta fel.

 „A JNA megpróbálta megölni az állam vezetőjét, a JSZSZK kormányának vezetőjét és a Horvát Köztársaság elnökét is” – mondta Metelko-Zgombić.

 Ezután Helen Lov, a horvát jogi csapat tagja azokról a körülményekről beszélt, amelyek a véres összecsapásokat eredményezték, s a növekvő szerb nacionalizmust, a horvátok elleni gyűlöletbeszédet hozta fel.

 Lov szerint a szélsőséges félkatonai szervezeteknek, mint Šešelj és Arkan csapatai, egyenlő szerepük volt a népirtásban, s – mint mondta – Milošević támogatását élvezték.

 A horvát vád nevében James Crawford, aki a sydneyi Jogi Kar dékánja és Cambridge-ben a nemzetközi jog professzora, is felszólalt, s Szerbia JNA feletti tényleges ellenőrzéséről beszélt.

 

 

(Beta, Tanjug)