vissza a főoldalra

 2014.03.07. 

Több pénzt

Valahogy engem nem hagy nyugodni, ami 2002-ben megesett. Még élénken emlékszem az egész országot beborító emeszpés plakátokra, melyekről a „több pénzt” kezdetű szöveg ordított nagy betűvel, s alatta már mellékesnek tűnt, hogy ki mindenkinek ígértek: az embereknek, vagy az önkormányzatoknak.

Ez a nihilista politikai termelőszövetkezet, mindegy mit ígér, itt többet nem nyerhet, állították többen, még 2002 elején is. A jósnak a fejére fósnak, mondják Színérváralján, talán nem alaptalanul, mert ezután következett a piszkos nyolc év. Az MSZP–SZDSZ-es ellenzék, ez a valóban nihilista politikai termelőszövetkezet azonban tudta mitől döglik a légy. Úgy kalkulált, hogy az 1994 és 98 közötti, országrontó ciklusának kártételeit részben elfelejtették az egyszerűbb gondolkodásúak, a Tocsikolás bírósági szakban van, a gazdasági rémtettekhez pedig mint a piacgazdaság velejárójához, hozzászoktak az emberek. Azt kommunikálta, hogy Csurka István és mindenki, aki átlát a szitán, nos ők a valódi veszély.

A kisgazdapárt a sorozatos botrányai miatt, a 2002-es választási ciklus végére szinte elenyészett, Csurkától pedig rejtélyes módon pont annyi szavazó fordult el, hogy éppen kiessen a törvényhozásból. Lendvai Ildikó a választási körzetében 19 ezer forintról kiadott kampánycsekket osztogatott, amelyről azt mondta: az MSZP választási győzelme esetén beváltható. Ezt nagy tömegben benyelték az emberek, s hozzá a hazugság is hatott, hogy a Fidesz 1998 és 2002 között elszegényítette a nyugdíjasokat.

Az Orbánékban bízók közül sokan hitték, hogy hiába hazudozik a nihilista politikai termelőszövetkezet, a nyugdíjas tudja, ha belenéz a pénztárcájába, látja, hogy minden évben a nyugdíjemelési törvényben előírtakon felül, általában két-három százalékkal magasabb nyugdíjat kapott. Az sem volt titok, hogy a Horn–Kuncze-kormány alatt a nyugdíjak reálértéke összességében tizenkét százalékkal csökkent, míg az Orbán-kormány alatt tizenhat százalékkal emelkedett. Az MSZP–SZDSZ elővette a már a korábbi, befuccsolt ciklusa végén beígért hazugságát, és azt harsogta, hogy ha most nyer, majd most végrehajtja a 20%-os nyugdíjemelést, amit az 1998–2002 közötti kormány elszabotált. Hogy az MSZP–SZDSZ nyugdíjemelési ígérete 1998-ban megalapozott volt-e, soha nem kérték rajta számon, hiszen a rabló páros a Tocsik-botrányba belefulladt.

 Utólag az újonnan alakult Orbán kormány „bűnéül” rótták fel, hogy az alacsony nyugdíjakat 20% helyett 25%-kal emelte meg, a magasabb nyugdíjakat „csak” 16%-kal, s az így felszabadult 4%-nyi pénzzel a kisvállalkozásokat támogatta, mondván, az ország hosszú távú érdekeinek ez a döntés a megfelelőbb.

Erről a lépésről még Medgyessy Péter is mint a Horn–Kuncze-kormány pénzügyminisztere azt állította, hogy helyes volt, ezt kellett tenni az ország érdekében, sőt saját kormányát kárhoztatta az üres, megalapozatlan kampányfogás bedobása miatt, ám Medgyessy mint miniszterelnök-jelölt, a 2002-es választási kampány során köpönyeget fordított, már erkölcstelennek minősítette azt, amit korábban dicsért.

Végülis az Orbán-kormány vitathatatlan erkölcsi és anyagi megbecsüléssel tisztelte és segítette a nyugdíjasokat. Hogy lett, hogy lehetett ebből 2002-ben választási vereség, most azt nem kívánom elemezni, hiszen azt sokan és sokszor megtették azóta. Volt aki fel merte tárni becsülettel, tisztességgel a nép rászedhetőségi fokán túl, a politikai hibát is, ami ide vezetett.

 Én csak arra szeretnék emlékeztetni, hogy agresszív, hazug, rágalmazó, becsmérlő kampányért a nihilista politikai termelőszövetkezet egy tagjának sem kell most sem, ahogy akkor sem kellett a szomszédba mennie, pláne, ha a közel-keleti szomszéd házhoz jön, mint Ron Werber.

Ám van még ezenkívül is valami, ami piszkálja a csőrömet, valami ami megesett 2002-ben is. Tehát, hogy a második helyezett összebútorozott a harmadikkal, s ők alakíthattak kormányt.

A politikát és persze a róla szóló sajtót figyelve azt látom, hogy a sokáig légyfogóként funkcionáló zsidozó, cigányozó most szivárványos színekben pompázó jobbikosokat furcsa módon nem fenyegeti se megtorlás, se kirekesztés a liberálbolsik részéről. Sajátjaik ugyan nem kímélik őket, Novák Elődöt hol Tyirityán, hol másik korábbi szövetsége simán pofán veri, a mérgesebbje esetleg leüti, nem róluk beszélek (bár hát maga ez az eset is jellemző rájuk), de ezen- kívül még komolyabb kérdéseket sem kapnak, anzágolásuk leleplezésére. Éppen ellenkezőleg, nagy médiafelületet adnak nekik, s buta egyenszövegüket közvetítik. Ők az édeskés Dúró Dóra-féle csacsogó, vagy a szemmeregető Vonaféle semmit nem mondó pofázógépezet. Ennek ellenére promotálják őket és egyre erőteljesebben vigyázzák, nehogy a számtalan kiválási, megszűnési, a jó szándékú tagok átveréséről szóló és egyéb botrányok miatt a felfújt léggömb magától leengedjen és egy egészséges nagy, tavaszi eső, április hatodikán a liberálbolsikkal együtt őket is lemossa az éppen útba eső csatornanyíláson. A sok hamis, álnemzeti ösztönöket mozgatókból mára elegem lett. Nem akarok azért térdenállni, s főleg nem szeretném, ha még a most kétéves kisunokámnak is az antiszemitizmus ellen kellene védekeznie. Mert ne feledjük, ha a Szegedi Csanád plusz a Baló család női ága and Co.-t nem szopnánk be, akkor kénytelenek lennének újra elővenni Szabó Albertet, Bácsfi Diánát, ami azért nagy mértékben nevetségessé tenné az egyre növekvő antiszemitizmustól menetrendszerűen rettegőket.

Utólag, ha az eset megesett, már hiába állapítjuk meg, hogy összeállásuk erkölcsileg választási csalásnak minősíthető. És egymásnak bizonygathatjuk, hogy mi akikben van nemzeti és erkölcsi önérzet, hazafias, a polgári keresztény életfelfogás és értékek iránti elkötelezettség, nem szavaztunk a jelöltjeikre, már késő lesz. Mint ahogy annak idején hiába ajánlották fel sokan Lendvai Ildikóék júdáspénzét, azt a bizonyos 19 ezer forintot, annak átvétele után azonnal a köz javára, már későn volt.