vissza a főoldalra

 

 

 2014.03.07. 

Új ipari centrum jöhet létre Kecskemét és Szolnok együttműködésével

A
meghatározó gazdasági szereplők két év alatt 6 ezer új munkahelyet hoztak létre

A 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklusban 13,2 milliárd forinthoz jut Kecskemét, amit városfejlesztési célokra lehet felhasználni. Eredményes uniós pályázat tette lehetővé a helyi tömegközlekedés fejlesztését: 2014 tavaszától hibridhajtású autóbuszok szállítják az utasokat, illetve elkezdődik az új autóbusztelephely építése. Dr. Zombor Gábor Kecskemét polgármestere, országgyűlési képviselő, képviselőjelölt elmondta: céljuk Szolnok és Kecskemét, illetve várostérségeinek fejlesztési összehangolása, az egymást erősítő hatások kiaknázása.

 A 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklusban 13,2 milliárd forinthoz jut Kecskemét városa. Ez mennyivel magasabb az előző költségvetési ciklusban a város számára kapott összegnél?

 –Az említett összeg csak egy része az elérhető pályázati forrásoknak, mert az elmúlt ciklusban közel 110 milliárdos nagyságú uniós pályázati pénzt nyertünk el, s arra törekszünk, összességében a következő EU-s költségvetési időszakban tartsuk ezt a szintet, s lehetőség szerint növeljük is. A változást az jelenti, hogy a kormány döntése alapján a megyei jogú városok külön összeget használhatnak föl meghatározott nagyságrendben az integrált területfejlesztési programjaikra. Így ez az összeg kifejezetten maga a település, és annak agglomerációjában lévő helységek terület-városfejelsztetési, város rehabilitációs programjait fedezi. Tehát a kérdésében említett 13,2 milliárd forint már biztos forrást jelent az elkövetkező hét esztendőre. Az új operatív programok egészen eltérőek a korábbiakhoz képest. S az egyik újdonság a területfejlesztési operatív program, aminek a Kecskemétre eső forrása 13, 2 milliárdot tesz ki.

 Eddig milyen jelentős fejlesztéseket tudtak véghez vinni a különböző eredményes uniós pályázatoknak köszönhetően?

 –Nehezet kérdez, mert nagyon sok fejlesztést hajtottunk véghez. Befejeződött a város rehabilitációs programunk, folyamatban van a szociális város rehabilitációs projekt kivitelezése, különböző ingatlan felújításokat hajtunk végre közintézményeink épületein. A közlekedésfejlesztési operatív programon belül már kezdetét vette a 12 milliárd forintos északi elkerülő út építése, s emellett zajlanak az intermodális csomópont – mindez a tervek szerint több közlekedési forma kapcsolatát teremtheti meg – ,új utak, gyűjtőutak terezési, szervezési munkálatai. Emellett új telephelyet építünk a buszok számára, és intelligens utas tájékoztató rendszert alakítunk ki.

 A kormány Kecskemét térségét kiemelt járműipari központtá, egyes közlekedésfejlesztési projekteket pedig nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította. Ezzel mennyi új munkahely jött létre a városban és agglomerációjában?

 –A kormány intézkedései azért lényegesek, mert akkor érkezik egy adott településre nagyobb vállalkozás, ha megfelelőek az infrastrukturális állapotok. Eddig 6000 új munkahely jött létre, de a gazdasági szakértők szerint egy ipari munkahely három másikat vonz; így vélhetően ennél is nagyobb számot tesz ki a bővülés. Kiemelendő, hogy iskolát hoztunk létre a Mercedes-Benz gyárban dolgozó németek gyermeki számára, rekreációs lehetőségeket is biztosítottunk a munkavállalók számára, ezért új sportuszodával egybefüggő gyógyfürdőt is építettünk. Folyamatosan építjük a kerékpárutakat, és új iparterületeket alakítunk ki. Bizonyára a felsorolásból kivehető, hogy a fejlesztések mind-mind egymásból következő folyamatok. Ennek hatására pedig újabb cégek érkeznek a városba.

 Mindebből következtethetünk arra, hogy jelentősen megnőttek az iparűzési adóból származó bevételek?

 –Így van, de a teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy Kecskemét városa olyan beruházást ösztönző programot hozott létre még 2007-ben, melynek része volt, hogy –a magyar nagyvárosok között elsőként és egyedüliként – egyötödével csökkentettük az iparűzési adó mértékét. Így tettük vonzóbbá városunkat a beruházók számára. Ennek meglett a hozadéka, mert annak ellenére, hogy ez a kedvezmény még most is fennáll, mégis évente 15-20%-kal nő az iparűzési adóból származó bevétel összege.

Ezt az összeget további fejlesztésekre fordítják?  

–Csak részben, mert az önkormányzatok működésük egy részét a bevételeikből fedezik. A fennmaradó összeg biztosítja a további pályázatokhoz az önerőt, a tervezési munkákhoz a forrást. Mindez tovább erősíti a város gazdaságának versenyképességét.

 Újabb hír, hogy a szolnoki térséggel együttműködve új gazdasági központ jöhet létre. Mit adhat mindehhez Szolnok, és mit Kecskemét városa?

 –Régóta gondolkodunk ezen az együttműködésen, hiszen a helyi munkaerő szakképzettsége és száma szempontjából Szolnok és Kecskemét városa a legjelentősebb az Alföld közepén. Szolnok a vasúti gépgyártás területén fejlődik erőteljesen, míg Kecskeméten a járműipar és a mezőgazdasági feldolgozóipar erős. Mindemellett a szolnoki és a kecskeméti főiskola is régóta szeretne egymással együttműködni. Olyan projektet indítottunk el a kormány támogatásával, hogy tényekkel megalapozott tudományos igényű tanulmány készüljön arról, ami kimutatja, mi szükséges, milyen infrastrukturális, szakmai fejlesztések nélkülözhetetlenek az új ipari gócpont megvalósításához.

 Kecskemét városa híres a kulturális életétől. Gondolhatunk a színházra, a képzőművészeti telepekre. Terveznek-e fejlesztéseket a kulturális ágazatban?

 –Kecskemét egyik emblematikus, műemlék épülete a hajdani városi mozié, ami évek óta kihasználatlan, funkció nélküli állapotban van. Az épület felújítása után itt kamaraszínház működik, és a Leskowsky Hangszergyűjtemény otthona lesz. Ifjúsági közösségi tér létrehozására is nyertünk 600 millió forintos pályázatot, és természetesen további terveink is vannak az új EU-s költségvetési ciklusban.

 Képviselőjelöltként méreteti meg magát a tavaszi választásokon. Sokat gondolkodott azon, hogy polgármesteri, vagy a képviselői poszton dolgozzon a jövőben Kecskemét érdekében?

 –Azzal, hogy képviselőként megszavaztam az összeférhetetlenségi törvényt, kötelez arra, hogy ennek megfelelően gondolkodjak. Meggyőződésem, hogy azt a tudást és tapasztalatot, amit polgármesterként megszereztem az elmúlt közel egy évtizedben, képviselőként jobban tudom kamatoztatni.

 

Medveczky Attila