vissza a főoldalra

 

 

 2014.03.14. 

A VMSZ Belgrádban ismertette a programját

A választásokon való részvétel fontosságát hangsúlyozta Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetője Belgrádban vasárnap a párt programjának ismertetése alkalmából szervezett lakossági fórumon, adta hírül a Pannon RTV. A politikus kiemelte: a fővárosban már egy mandátum megszerzése is emberfeletti teljesítmény lenne.

 Alig egy hét maradt az előre hozott parlamenti választásokig, a pártok a kampány hajrájában igyekeznek minél több helyre eljutni, minél több helyen ismertetni programjukat, terveiket. A Vajdasági Magyar Szövetség vasárnap a szerb fővárosban mutatta be, hogy mi minden függ a március 16-i választások eredményeitől.

 Mint ismeretes, március 16-án nem csak köztársasági szinten tartanak választást, hanem önkormányzati választások is lesznek Belgrádban. Nebojša Marjanović, a VMSZ belgrádi szervezetének elnöke megismételte azt a korábbi kijelentését, miszerint helyi szinten az a céljuk, hogy legalább egy jelölt bekerüljön a városi képviselő-testületbe. „Ahogy azt a belgrádi választási programunkban is írja, a nemzeti kisebbségek, különösen a magyar kisebbség helyzetének javítása a többségi nemzettel való együttműködésen keresztül valósul meg. A városi képviselő-testületi hely lehetővé tenné, hogy megvalósítsuk azokat a célokat, amelyekre eddig csak javaslatot tehettünk.”

 A lakossági fórumon a párt belgrádi tagjai, aktivistái, képviselőjelöltjei és szimpatizánsai mellett részt vett Újhelyi Ákos tartományi parlamenti képviselő is.

 

(Pannon RTV)