vissza a főoldalra

 

 

 2014.03.14. 

Károly-érdemérmet alapítottak Nagyváradon

Március 8-án délelőtt a Várad-hegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság és a BINCISZ szervezésében dr. Károly József Iranaeus tudósra, paptanárra emlékeztek a premontrei széktemplomban.

 A premontrei templomban délelőtt 9 órakor kezdődött misén Szent Lukács könyvéből szólt az evangéliumi részlet. Prédikációjában Fejes Rudolf Anzelm várad-hegyfoki prépostprelátus, premontrei apát hangsúlyozta: a nagyböjti időszak egyúttal azt is fémjelzi, hogy minden napnak megvan a saját miseszövege, a hamvazószerda utáni első szombaton pedig Máté, a vámos meghívásáról esik szó, akit Mammontól hívott el az Úr, és akit a helyiek nem szerettek, bűnös embernek tartottak, mert a rómaiaknak gyűjtötte az adót. Ezért felháborodtak, amikor Jézus leült mellé, megszólták őt, Krisztus azonban megfelelő választ adott nekik. Tudatta, hogy a bűnösökkel való érintkezés nem utálat tárgya, hanem kegyes cselekedet, mely által fel lehet emelni őket, s ezáltal Istenhez tudnak közeledni.

 Az apát arra hívta fel a figyelmet: amikor Károly emléke előtt tisztelgünk, olyasvalakire gondolunk, aki így fel tudta emelni Várad tudományos és kulturális életét. Nem volt hivalkodó, hanem a szelídség, a türelem, a békeszeretet és a bölcs kivárás voltak a főbb jellemvonásai. Tisztelték és szerették a rendtársai, mindig kikérték a tanácsát, kíváncsiak voltak a véleményére, élete, tanúságtétele és tudományos munkássága tehát ennek a felemelkedésnek a jegyében telt. Krisztus szerint ugyanakkor aki igazán nagy akar lenni, annak alázatosnak kell lennie, s a professzor is ilyen volt, ezzel magyarázható, hogy nem szabadalmaztatta találmányát, a drót nélküli távírót.

 Máté, amikor felszólította őt az Úr a követésére, mindenét otthagyva követte Krisztust. Károlyi Iranaeus esetében is az Istennel való kapcsolat hasonló eredményt hozott, hiszen családja még a temetésére se ment el, viszont ugyanakkor fényt is vitt az életébe, ahogyan ő is a munkásságával világosságot hozott, megváltoztatva a város arculatát.

 Elmélkedésében Fejes Anzelm atya arra is kitért: paradox módon a jelenkori városvezetésnek kellemetlen Károly Irén személye: ha érdekük úgy kívánja, tudományos munkássága miatt díszpolgárrá avatják, viszont mint premontrei pap-tanár valamiképpen nem kell nekik. Tulajdonképpen az emlékét gyalázzák meg azzal, hogy a premontreiek jogos tulajdonait nem akarják visszaszolgáltatni. Az igazság azonban mindig győz, még akkor is, ha az önös társadalmi érdek nem szolgálja a közjót, „a jó cselekedet ugyanis nem bűn”.

 A mise végén az apát bejelentette: dr. habil Fleisz János BINCISZ-elnök javaslatára a Várad-hegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság Károly József Iranaeus-emlékérdemet alapított március 8-tól kezdve, melyet azoknak ajándékozzák önként oda, akik kiemelten ápolják és előmozdítják az emlékezetét, kamatoztatják és megjelenítik szellemi örökségét a fizikai és a filozófiai tudományok terén. Küzdenek a premontrei rend jogaiért, támogatják azt, hogy a röntgenkutatást arra használják, hogy ingyenesen segítsenek a rászorultakon, illetve érdemeket szereznek a fizika oktatásához elősegítő laboratóriumi és taneszközök vásárlása terén.

 A folytatásban dr. Fleisz János felidézte, hogy a Sapientia Varadiensis Alapítvány kezdeményezésére tizenöt évvel ezelőtt indult el útjára a dr. Károly József Iranaeusra való emlékezéssorozat. Számos eredményt elértek, de azért van még tennivaló, például jó lenne, ha lenne szobra, illetve utca viselné a nevét Váradon- mondta. A rendezvény a tudós síremlékének csendes megkoszorúzásával zárult.

 

Ciucur Losonczi Antonius

 

(erdon.ro)