vissza a főoldalra

 

 

 2014.03.19. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVI. évfolyamának 12.száma!

A tartalomból:

Szegény MSZP-s panaszai (címoldalon)

A mai ellenzéki cirkusz és a Monty Python között az a különbség, hogy Monty Python Repülő Cirkuszában öt okos és szellemes ember hülyéskedik, míg az Együtt Kormányváltás Ugrócsoportban egy rakás alkalmatlan hülye okoskodik.

Kicsit nevetséges – mondták –, az erőltetett ágálása csak nyüszítésnek tetszett, ahogy a kihívást bejelentette. Most mért pont vele állna ki bárki is vitára? Kérdezgették ott nagyon is provokatívan. Attól tartok, a táncoskomikus megpuccsolja. Lehet, még április 6-a előtt, de utána biztos. Attila halott ember, hiába, rá nem kíváncsiak a népek. A salgótarjáni kampányba is bebóbiskoltak a színpadra kiültetettek, zéró lelkesedés volt, valahogy ez a szegény gyerek hiába erőlködik. Ez is baj, meg van nekünk még ezenkívül ez az Apró problémánk: a táncoskomikus, aki ezerrel nyomul, Attila helyére készülődik. Pedig nyugodnia kéne. De nem bír, nem hagyja az idegrendszere, állítják az orvosok. Amúgy egyetértek Ronnal: Ha fúj a szél, mi ne tüntessünk, mert a szembe szél sok problémát okoz.

 In memoriam Csurka István

A FEDŐBOTRÁNY

– Szatíra directa – (2.oldal)

Ez nem évértékelés, mindössze egy egyfelvonásos komédia vázlata, amely véletlenül év végén készült, és meglehet, maga a színpadi mű sose íródik meg, mivel ha a tárgya lelép, vagy netán börtönbe kerül, a színdarab iránt is azonnal megszűnik minden érdeklődés. Ezek után, azt hiszem mindenki előtt világos, hogy a Rózsadomb Géniuszának kormányáról szól ez a kalapálvány. Pontosabban egy kormányülésről, amelyet valamikor november végén, december elején tartottak, vagy nem tartottak, s amelyről egy s más, ahogy az már lenni szokott, kiszivárgott. Mert Őszöd az, ami ereszt. Őszöd még akkor is ereszt, ha Söjtörön tartják. Mert ha Söjtörön tartják, akkor megyünk és szétverjük egy vacak tojással. Egy jó fülű, jó szimatú szerzőnek, a lenini tükröződéselmélet ismerőjének, a szándékosan és a szándéktalanul kiszivárogtatott dolgokból, valamint a bolsevista embertípus és a liberális jajveszékelés – minden nap holokausztnap – egymásra hatásaiból egy kis fáradsággal össze kell tudnia rakni egy teljes kormányülést. Amit nem is jegyzőkönyveztek, sőt ami meg sem esett.

 Csorja Gergely: A de veszélye (3.oldal)

A 2014-es országgyűlési választáson számtalan párt indul. Az új választási törvény biztosította lehetőség, hogy egy infrastruktúra nélküli szervezet is elindulhat, kétség kívül demokratikus. 500 aláírást lényegében bárki össze tud szedni és huszonvalahány jelölt felállítása után a szervezetre az egész országban lehet szavazni. Ennél egyszerűbb jelöltállítás is létezik ugyan, de az már valóban a komédia határát súrolja. Angliában a jelöltnek lényegében semmilyen feltételnek sem kell megfelelnie, így az aktuális miniszterelnök mellett a magát Jézusnak képzelő skizofrén és egy nyilvánvaló alkoholista is elindulhat. A magyar rendszer megváltoztatása elvileg megteremti a lehetőséget, hogy egy új társaság is bekerüljön, hogy most 2014-ben legalább a magja megjelenjen az értelmes és tisztességes baloldalnak. Az erőszakos, becstelen, aljas vezetőkről mindig megjegyezzük, hogy egy szemét, de… És ez a de az, ami mégis ad valami halvány esélyt ennek az elhasználódott társaságnak. Ez a de az, ami a Fidesz ellen fordulhat, mert igaz, hogy megregulázták a bankokat, rendbe rakták a költségvetést, elindult valamiféle gazdasági fejlődés csírája, megszüntették a magán nyugdíjbiztosító nevezetű piramisjátékot, számtalan területen javítottak lehetőségeinken, de… Ez ellen a de ellen most minden lehetséges fórumon harcba kell szállni. Ez most nem a politikusoké, hanem bizony a mi dolgunk. Mi választók, akiket annyiszor vertek át, hogy az már szinte röhejes, most végre meg kell próbáljunk valamennyire felnőtt, valamennyire felelősségteljes megnyilvánulásokkal rendre utasítani a de-ket.

 Az új polgári törvénykönyv szabályai erősítik a jogbiztonságot

A kormány által végrehajtott jogalkotási program minőségi változást jelent (4.oldal)

Több mint ötven év után 2014. március 15-étől új polgári törvénykönyve (Ptk.) lett az országnak, miután a parlament februárban elfogadta az állampolgárok alapvető vagyoni és személyi viszonyait szabályozó magánjogi kódexet. Szerkesztőségünk vendége dr. Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára.

 A pápaiak sem kérnek a Gyurcsány–Bajnai-korszak visszatértéből

Céljaink a további közlekedésfejlesztések, a településrekonstrukciók folytatása, és a foglalkoztatottság bővítése (5.oldal)

Dr. Kovács Zoltán, a pápai központú választókerület Fidesz– KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje Zircen született, ám apai ágon tősgyökeres pápai. 1990-től kormánymegbízotti kinevezéséig Pápa város polgármestereként dolgozott, 1998 óta tagja a Magyar Országgyűlésnek.

 Az új választókerület, 100 zalai település fejlesztését szeretném támogatni

A következő ciklus terveiben szerepel az ipari parkok, övezetek kialakítása (7.oldal)

Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke, megyei útbiztos, a keszthelyi központú Zala megyei 2. számú választókerületben indul a Fidesz–KDNP jelöltjeként az országgyűlési választáson. Képviselő úr elmondta: azon dolgozunk, hogy Hévíz és környezete Közép- Európa legnagyobb egészségturisztikai központja legyen.

 Újra fölszállott a páva

Beszélgetés Navratil Andrea népdalénekessel (8.oldal)

E hetekben ismét nagy sikerrel zajlik a Duna Televízió által életre hívott népzenei és néptánc tehetségkutató műsor, Fölszállott a páva címmel. Örvendetes, hogy e program – a 2012-es első sorozathoz hasonlóan – átlag feletti nézőszámmal büszkélkedhet: a felmérések szerint a legutóbbi adást 276 ezren kísérték figyelemmel a képernyő előtt ülve. A valódi izgalmak csak mostantól várhatók, hiszen a vetélkedés az elődöntők szakaszához érkezett. A Duna Televízió szombat esténként, a 18 órakor kezdődő Híradó után élőben közvetíti a versengést, vagyis a Kárpát-medence zenéjét és táncait. Az esélyekről, a műsor jelentőségéről faggattam Navratil Andrea népdalénekest, tanárt, aki a háttérből segíti a versenyzőket.

 Sokan várnak egy valódi baloldalra

Szociálisan elkötelezett, nemzeti értékeket képviselő politikai formációt hoztunk létre (9.oldal)

Igazságos bérek, igazságos adórendszer, igazságos csődtörvény, igazságos pártfinanszírozás kialakítása, a képviselői visszahívhatóság intézményének bevezetése, a kétkamarás parlament létrehozása, a privatizációs ügyek kiderítése és a feltétel nélküli alapjövedelem biztosítása – ezek a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt fontosabb választási programpontjai. Dr. Szili Katalin, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt elnök asszonya elmondta: Magyarországnak eddig még nem volt módja megismerni azt, milyen a valódi baloldal. Mi szociálisan elkötelezett, nemzeti értékeket konzekvensen képviselő politikai formációt hoztunk létre, mert azt látom, hogy a baloldaliságot Magyarországon tönkretették, lejáratták.

 Rehabilitációs profilt alakítanak ki a Vakok Állami Intézetében

Tatán 1,3 milliárd forintból új országos bentlakásos rehabilitációs központ épül (12.oldal)

Megkezdődött a Vakok Állami Intézetének felújítása. Az öt hónapig tartó beruházásnak köszönhetően a Hermina úti intézmény kívül-belül megújul, ezáltal sokkal komfortosabbá és akadálymentessé válik. Szabóné Berta Irén, a Vakok Állami Intézetének igazgató asszonya elmondta: kialakítjuk az Országos Módszertani Központ infrastrukturális feltételeit, valamint az Országos Felnőtt Látásvizsgáló és Állapotfelmérő Központot is.

 A Nemzeti Külgazdasági Hivatal támogatja a hazai vállalatok külpiaci törekvéseit

Magyarországon nagyon szigorúak az élelmiszerbiztonsági követelmények, ami a világ egyes részeire nem jellemző (13.oldal)

Maurtner Márk, a HITA osztályvezetője: Olyan termékeket mutatunk be, melyeknek híre van a piacokon, minőségileg megfelelőek, elismertek. Nem feltétlenül árban tudunk versenyezni, de vannak olyan termékeink, melyekkel az élen járunk. Termékeink színvonala is meghatározó; a világon szinte mindenhol elismerik, hogy a magyar méz, ásványvíz, zöldség és gyümölcs kiváló minőségű. Azt is tudják, hogy Magyarországon nagyon szigorúak az élelmiszerbiztonsági követelmények, ami a világ egyes részeire nem jellemző. Ezért hajlandóak a külföldi vevők megfizetni a magasabb árat is a jó minőségű és biztonságos magyar élelmiszer termékért.

 Csorja Gergely: Szókratész nem izzad (I. rész) (19.oldal)

Az előrejutást ma a gazdaságot, a tudományt, az innovációt, a forrásokat, a vállalkozás lehetőségét gátló kerítések akadályozzák. Ezek a kerítések – Németh László képével élve – parcellákat kerítenek el, ahol a hosszú terméketlen, vagy valamikor régen termett földet birtokló tekintélyek, tulajdonosok, szakemberek ülnek. A nagy parcellákon belül, kisebb leválasztott részek találhatóak, ahol újabb, kisebb hatalmú, kisebb tekintélyű, kevésbé szakember miniparcella-birtokosok vizslatják a kerítésen keletkezett esetleges lyukakat. Ilyen miniparcellák a tanszékek, osztályok és főosztályok, bankfiókok, vállalkozásfejlesztési alapítványok, hivatalok és nagyvállalatok egyes részlegei. Ezekből állnak öszsze a nagyobb parcellaegyüttesek, ahol már az igazi szaktekintélyek, igazgatók, esetleg tulajdonosok uralkodnak. A parcellázás olyan buzgón folyt az elmúlt 150 évben, hogy az utakat is kimérték.

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő!

info@magyarforum.hu , +36-30-7545-017

A Magyar Fórum Kiadóhivatalának nyitvatartási ideje: szerda: 8.30–15.30.;csütörtök: 8.30–12.00 , címe: Budapest IX., Ráday u. 32., I. em. 3.

 

MEGHÍVÓ

Emlékműsor Csurka István 80. születésnapja alkalmából

 Időpont: március 30., vasárnap 17 óra

Helyszín: Újpesti Polgár Centrum – Újpesti Kamaraszínház

(Budapest, IV. kerület, Árpád út 66.; megközelíthető a 3-as metró Újpest-Központ megállójától)

A rendezvényen bemutatásra kerül Pató Róza Ezüst Gerely fődíjjal kitüntetett szobrász- és éremművész Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettje.

Közreműködnek a Magyar Állami Operaház művészei: Bazsinka Zsuzsanna Osváth Júlia-díjas, érdemes művész (szoprán), Sánta Jolán (alt), Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester, Berczelly István kiváló művész (basszbariton), Gárday Gábor Bartók–Pásztory-díjas művész (bariton) és Győrffy Gergely hegedűművész.

Emlékező beszédet mondanak: P. Reisz Pál a Pesti Ferences Templom igazgatója és Medveczky Ádám.

A rendezvény szervezője: A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

Kedves Honfitársam!

Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk.

A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: Csurka István tiszteletére, 80. születésnapjára köztéri szobrot szeretnénk emelni. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy, és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

Budapesten, 2014. tavaszán

Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

***

Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára: 11712004-20341426

Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026; Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.;

Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása.

Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.