vissza a főoldalra

 

 

 2014.03.21. 

Fenyegetés?

Bő egy hónappal ezelőtt váratlan látogatáson járt Amerikában a balliberális oldal két vezető politikusa. Előbb Bajnai Gordon tartott előadást Manhattanban, a Columbia Universityn, majd – éppen a Simon-ügy kipattanásával egy időben – Mesterházy Attila is átruccant a tengerentúlra, ahol többnapos viziten vett részt. Akkoriban sokan találgatták, lapunkban is foglalkoztunk a kérdéssel, hogy vajon mi lehetett az igazi célja a két látogatásnak. Választ ugyan továbbra sem kaptunk erre, ám most, a hétvégén minden bizonnyal közelebb kerültünk az igazsághoz, amikor Bajnai Gordon beszédet mondott az Együtt–PM születésnapi ünnepségén.

A balliberális közös lista második helyezettje ugyanis beszédében sajátos párhuzamot vont Ukrajna és Magyarország között, vizionálva azt, hogy a jobboldal – és Orbán Viktor – újbóli győzelme esetén hazánk könnyedén Ukrajna sorsára juthat. Látva azt, hogy mi zajlik az utóbbi hetekben, hónapokban északkeleti szomszédunknál, kijelenthető: semmiképpen nem szabadna ilyen kijelentéseket tenni. Ha ezt egy sosem hallott, jelentéktelen pártocska ismeretlen vezetője tenné, talán nem is volna érdemes foglalkozni vele, le lehetne az egészet rendezni annyival, hogy így akar az illető bekerülni a híradásokba.

Itt azonban ennél jóval többről van szó.

Ismerve a felállást, bizonyos politikusok és szervezeteik mögött meghúzódó háttérerőket, Bajnai hétvégi kijelentését nagyon komolyan kell venni. Évekkel ezelőtt, az ukrajnai „narancsos forradalom” után kiderült: az állítólagos „forradalmárokat” Soros György és körei pénzelték. Most is sokan, sok helyütt beszélik, hogy nyugati háttérerők állnak az ukrajnai történések hátterében, a kijevi tüntetések vezéralakjai mögött.

Ki tudná teljes bizonyossággal megállapítani, hogy ez igaz-e vagy sem?

Az viszont biztos, hogy van egy közös pont a jelenlegi, veszélyes ukrán helyzet és Bajnai Gordon vészjósló előrejelzésében. Ez pedig maga John McCain, a nagy tekintélyű amerikai szenátor és republikánus elnökjelölt.

John McCain volt az, aki már tavaly decemberben Ukrajnába látogatott és támogatásáról biztosította a tüntetőket, köztük például Arszenyij Jacenyukot is. Azóta is igyekszik elfogadottá tenni az új ukrán vezetést, felszólítva, de legalábbis ösztönözve a véleményformáló politikusokat, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz a tüntetők által pajzsra emelt személyekkel. Szintén John McCain volt az, aki egyenesen a hivatalában fogadta Mesterházy Attilát, amikor az MSZP-elnök február elején a tengerentúlon járt, és John McCain volt az is, aki tavaly decemberi budapesti látogatása alkalmával Bajnai Gordonnal is négyszemközti tárgyalásokat folytatott.

Már csak egy kérdés maradt: Bajnai Gordon vajon tud-e valamit, esetleg részese-e valami nagyon súlyos és aljas dolognak, amit Orbán Viktor és a nemzeti oldal újbóli győzelme esetén Magyarország ellen akarnak alkalmazni egyesek? Mert ha igen, akkor hétvégi kijelentése akár burkolt fenyegetésként is értelmezhető számunkra, magyarok számára.

Jelen helyzetben egyedül csak abban lehet bízni, hogy a választásokon nem csupán győz a nemzeti oldal, de mindezt olyan arányban teszi majd, ami egyértelművé teszi minden áskálódó, szervezkedő potentát számára: amerikai szenátorok ide, hazai szálláscsinálók oda, Magyarország az elmúlt években a saját útjára lépett, és azon is kíván továbbhaladni!

 

Kovács Attila