vissza a főoldalra

 

 

 2014.03.28. 

Újra fölszállott a páva

Beszélgetés Navratil Andrea népdalénekessel

E hetekben ismét nagy sikerrel zajlik a Duna Televízió által életre hívott népzenei és néptánc tehetségkutató műsor, Fölszállott a páva címmel. Örvendetes, hogy e program – a 2012-es első sorozathoz hasonlóan – átlag feletti nézőszámmal büszkélkedhet: a felmérések szerint a legutóbbi adást 276 ezren kísérték figyelemmel a képernyő előtt ülve. A valódi izgalmak csak mostantól várhatók, hiszen a vetélkedés az elődöntők szakaszához érkezett. A Duna Televízió szombat esténként, a 18 órakor kezdődő Híradó után élőben közvetíti a versengést, vagyis a Kárpát-medence zenéjét és táncait. Az esélyekről, a műsor jelentőségéről faggattam Navratil Andrea népdalénekest, tanárt, aki a háttérből segíti a versenyzőket.

 Saját pályájával kapcsolatban gyakran hangoztatja, hogy mesterének tartja az összes olyan énekest, akiktől gyűjtőútjain, koncertélményei során tanulhatott. Most pedig ország-világ előtt mesterévé vált jó néhány tehetséges fiatalnak. Ha ez egy kereskedelmi tehetségkutató lenne, Önt a mostanság igencsak felkapott mentor szóval illetnék… Pontosan mi a feladata?

 – Ebben a vetélkedőben a felkészítőket hivatalosan valóban mesternek nevezik, én azonban szívesebben használom azt a szót, hogy kísérő. Ugyanis méltatlan lenne megfeledkezni azokról a tanárokról, akik az évek során áldozatos munkával felkészítették ezeket a fiatal versenyzőket. Sőt, inkább mondjuk azt, hogy énekeseket és táncosokat, mert versenynek sem szívesen nevezem ezt a műsort. Kísérőként az a feladatom, hogy két-három héten keresztül mellettük legyek a szükséges percekben, és tanácsaimmal segítsem a felkészülésüket. Ha kell, az általuk elénekelni szándékozott dalt kicseréljük egy másikra – ez nagyon ritkán történik meg. Általában engedjük előadni azt, amit hoztak, és csak az előadásmódban kérünk kisebb változtatásokat. Ám a legfontosabb, hogy lelki szempontból kísérjük őket.  

A győztes milyen díjakra és egyéb jutalmakra számíthat?

 – A másfél évvel ezelőtt megrendezett első évadban minden kategória győztese egymillió forintot kapott, illetve a leges-legügyesebbnek vélt szereplő is ugyanakkora összegben részesült az OTP Banknak köszönhetően. A most folyó sorozat végén is hasonló díjak kerülnek kiosztásra. A szervezők emellett számos más jutalmat is felajánlottak.

 Milyennek látja a felhozatalt? Lehetséges, hogy e palánták között ott látjuk a jövő Sebestyén Mártáját, Szvorák Katalinját?

 – Nagyon-nagyon értékes fiatalok lépnek elénk. Legtöbbjüket már évek óta ismerjük különféle területi versenyekről vagy a Zeneakadémiáról, illetve néhányan egy-egy zenekar tagjai. Őszintén szólva kevés az olyan jelentkező, akit most láttunk életünkben először. Ennek ellenére a zsűri tagjainak és nekünk, kísérőknek is lehetőségünk nyílik felfedezni néhány vadonatúj tehetséget, ezért is tartom roppant fontosnak ezt a műsort. Meggyőződésem, hogy e megmérettetésnek köszönhetően azok a versenyzők is megerősödnek, új lendületet kapnak, akik végül nem jutnak a döntőbe. Abban is bízom, hogy ilyen-olyan okból egyikük sem hagyja abba a művészi tevékenységét, mert valamennyien egy-egy fontos színt képviselnek a palettán.

 A könnyűzenei sztárkutató műsorok csillogó-villogó, mesterséges világának ellensúlyozására fontos, hogy e vetélkedő révén a népzene kerül reflektorfénybe…

 – Nagy öröm számomra, hogy a népzene most ekkora hangsúllyal jelenik meg a közszolgálati televízióban. Ennek a műsornak alighanem ez a legfőbb küldetése. A fiatalokhoz hasonlóan hangsúlyozom: e sorozatot nem versenynek tartjuk, hanem gálának. Ne felejtsük el, hogy a képernyőre kerülő, területi válogatókból továbbjutott negyvennyolc indulót több száz, talán több ezer jelentkezőből választotta ki a zsűri – korábban heteken át folytak az előselejtezők. Ez a negyvennyolc fiatal tehát valóban a legtehetségesebbek, legügyesebbek közül való. A műsor színpadi képével kapcsolatban kiemelendő, hogy a televíziós stáb kiváló szakemberekből áll, akik hatalmas munkát végeztek. Ugyanakkor nem hallgathatom el: nehéz látnom, hogy a képernyőn megjelenik a rózsaszín fény és az ilyen-olyan csillogás. Ez egy hosszabb egyeztetési folyamat eredménye. A készítőknek két világot kell közelíteniük egymáshoz: mi, szakmabéliek a letisztult, népi világot szeretnénk megjeleníteni, ugyanakkor el kell fogadnunk a tévés szempontokat. Hiszen a műsornak azt a nézőt is meg kell ragadnia, aki nem kimondottan a népzene holdudvarából telepedett a képernyő elé. Őt is be kell vonnunk, hogy velünk együtt végignézze, átélje az eseményeket.

 

Zsille Gábor