vissza a főoldalra

 2014.03.28. 

In memoriam Csurka István

A fedőbotrány

- Szatíra directa -

Ez nem évértékelés, mindössze egy egyfelvonásos komédia vázlata, amely véletlenül év végén készült, és meglehet, maga a színpadi mű sose íródik meg, mivel ha a tárgya lelép, vagy netán börtönbe kerül, a színdarab iránt is azonnal megszűnik minden érdeklődés. Ezek után, azt hiszem mindenki előtt világos, hogy a Rózsadomb Géniuszának kormányáról szól ez a kalapálvány. Pontosabban egy kormányülésről, amelyet valamikor november végén, december elején tartottak, vagy nem tartottak, s amelyről egy s más, ahogy az már lenni szokott, kiszivárgott.

Mert Őszöd az, ami ereszt. Őszöd még akkor is ereszt, ha Söjtörön tartják. Mert ha Söjtörön tartják, akkor megyünk és szétverjük egy vacak tojással. Egy jó fülű, jó szimatú szerzőnek, a lenini tükröződéselmélet ismerőjének, a szándékosan és a szándéktalanul kiszivárogtatott dolgokból, valamint a bolsevista embertípus és a liberális jajveszékelés – minden nap holokausztnap – egymásra hatásaiból egy kis fáradsággal össze kell tudnia rakni egy teljes kormányülést. Amit nem is jegyzőkönyveztek, sőt ami meg sem esett. (Ha megfizetnék, valódi jegyzőkönyvet is írhatnék belőle. Nekik csak alá kéne írni.) No, de elég az üres dumából!  

Géniusz tíz perc késéssel bevonult és anélkül, hogy akárkivel is kezet fogott volna, leült a (hűlt) helyére az asztalfőn.

– Sziasztok! – vetette oda a kormánynak útközben. Nyomban a kancellárjához fordult:

– Ki hiányzik? – A kancellár a hiányzók iránti nehezteléssel a hangjában kezdte sorolni a hiányzókat.

– Kinga.

Génusz ráemelte az álla hegyét: – Oka?

– Elvitte a fatert Mallorcára és közben valahol tárgyal is.

– Ki fizeti az utazást? – kérdezte Géniusz.

– A Strabag – mondta a kancellár és hozzátette: – Végleg kitéptük a Fidesz kezéből a Strabag dohányokat.

A Géniusz felvidult, majd elkomorult.

– Helyes – mondta elsőre, majd feltolult benne a drámai kérdés: – Leisztinger tudja?

A kancelláriás bólintott.

A kormányelnök megnyugodott:

– Tovább.

– Mónika. De... ne haragudj, ez diszkrét. – Diszkrét? Ebben a kormányban? – hördült fel Géniusz.

– Nyomjad.

– Tegnap egy külső értekezleten eltört alatta egy szék és a szilánkok a s...ébe fúródtak.

– Részvétem – mondta Géniusz, miközben a kormány harsányan röhögött, noha már mindannyian értesültek a kalamajkáról.   Géniusz belecsapott a levegőbe:

– Elég, nem érdekelnek a hiányzók. Gráf itt van? Szervusz, Jóska. Tulajdonképpen csak rád van szükségem, a többi akár haza is mehet.

Az önérzetes  államtitkár az alvégen, aki nyíltan utálta Géniuszt, elkezdte összerakni az iratait, indulását jelezve. Géniusz látta, de arcizma sem rándult. A kollégák lefogták a puffancsot.

– Csak magadnak ártasz, te süket!

– Nem baj, Saron megvéd!

– Agyvérzés után?

– Ja, tényleg – mondta ő és visszaült.

– Mai ülésünknek egy napirendi pontja van. A helyzet rohamosan romlik, újabb szigorított hitel felvételére kényszerültünk, semmi bevétel nincs, a cigányokat szidó rendőrségi honlapnak mint fedőbotránynak semmi hatása sincs, sehol egy madárinfluenza, ezért újabb fedőbotrányra van szükségünk. Gyuri két változatot dolgozott ki, arra kérem a kormányt, hogy döntsön: melyik fedőbotrányt dobjuk be. Gyurikám, parancsolj.

A kancelláriaminiszter azonnal beszélni kezdett.

– Az első egyházi volna, a másik a szokásos törökbálinti. Rajtakapnánk valamelyik beépített papunkat egy kis pedofílián vagy  homokosságon. Lehet mindkettő is. Az őrnagy elvtárs vállalja.

– Milyen őrnagy? – fordult az egészségügyi miniszter a mellette ülő volt kancelláriáshoz.

– Hát, a pap – mondta. Az őrnagy hasznos ember, magasabb rangja van, mint szegény Medgyessynknek volt. 

Az egészségügy főnöke így sem értette:

–És ha nem pedofil?

–Akkor eljátssza. Jó pedofil, rossz pedofil, jó kommunista.

– De hát börtönbe kerül...

– No, és olyan még nem volt? – Közben a kancelláriás folytatta:

– Az ember megvan, a nyilvánosság azonnal beindítható, meg van szervezve, hogy kik fognak védekezni egyházon belülről és kik jelentik ki, hogy a jelenség sokkal elterjedtebb, mint gondolnánk. A forgatókönyv kész.

– Kinek az ötlete? – kérdezte kissé felcsú-szott és sértett hangon Hiller, mert ő nem tudott a dologról.

– Egyik egyetemi tanár barátunk dolgozta ki, született baloldali, de eredetileg csak egy szokásos langyosabb karácsony előtti egyházramászás lett volna. Jó nagy ügyet lehet kavarni belőle, de húsvétra is eltehetjük.

– Tegyük el húsvétra – mondta a földművelésügyi miniszter, aki a nem létező paraszti bázisát féltette az ilyen keverésektől.

– Húsvétra van másik – mondta a kancellá-riaminiszter. – Akkor a reformátusokat akarjuk kifektetni. Gráf nem hagyta magát.

– Nem lesz feltűnő, hogy a hitközséget mindig kihagyjuk? – Az államtitkár, aki az imént menni készült, élesen felfortyant:

– Mi bajod van neked a hitközséggel, nem volt a te apád volksbundista?

– Én párttitkár voltam – vágott vissza a földművelésügyi miniszter.

– Most meg nagybirtokos vagy. Hagyd békén a hitközséget.

– Én a hitközség érdekében mondom. Előbb-utóbb fel fog tűnni, hogy mindig csak a két nagy keresztényt túrózzuk, egyszer legalább a Hit Gyülire is ráúszhatnánk.

Az államtitkár most már csak a szomszédainak mondta:

– Én mondom, hogy ez egy megveszekedett antiszemita. Nem voltál te magyar utas?

– Ha rád nézek, kacérkodom a gondolattal. – mondta az FM-vezér.

A miniszterelnök közbeszólt: – Elvtársak, csihadjatok. Felteszem a kérdést: ki szavaz arra, hogy a katolikus pedofília fedőbotránynyal álljunk elő? – Csak az államtitkár emelte fel a kezét. Hiller tartózkodott. 

– Megállapítom, hogy a katolikus pedofília, mint fedőbotrány el van vetve, húsvétkor pedig újratárgyaljuk az ügyet. Kérem a másik variációt.

A kancelláriaminiszter újra előadói pózba nagyképűsítette magát.

– Törökbálint. A cég neve Mega Trade. Egyszer már volt büntetve. Lejárt termékek, élelmiszerek behozatalával foglalkozik. Kifejlesztett egy átcímkéző rendszert, amely évek óta működik. Most megint rá tudnánk mászni és az áremelések és fizetéscsökkenések miatt elégedetlen vásárlóközönség szemében éppen a bevásárlási láz kellős közepén a nagy rendcsináló szerepében tűnhetnénk fel.

A környezetvédelmi miniszter újra és újra, erőszakosan jelentkezett.

Géniusz ráförmedt:

– Mit akarsz, Kenguru? – ez volt a ragadványneve belső körökben, arcának az erszényes állatéval való feltűnő hasonlatossága miatt.

– Ellenvetésem van – mondta a miniszter komoran. – A Mega pontosan tudja, hogy mi tudjuk. Évek óta folyik a dolog és minden nagy élelmiszerkereskedelmi cég ugyanezt csinálja. Erre épül fel a rendszer, mert Németországban nagyon szigorúak a lejárati szabályok és már egy héttel a lejárat előtt is meg lehet venni, potom pénzért a felesleget. A Mega Trade visszalő, belebukunk.

– Roppant okos vagy, Kenguru, ezt becsülöm benned – utasította el Géniusz a felvetést. – Csakhogy Szilvássy még nálad is okosabb, levajazta az ügyet. – Ránézett, hogy folytassa ő maga. – A Mega Trade-del közöltük, mi következik, ki is fizettük neki a kárt, egyelőre persze csak előleget folyósítottunk neki, de ha elkezdjük, azonnal megkapja az egész öszszeget. Az itt beragadt termékeinek pedig segítünk helyet csinálni Moldáviában, Ukrajnában, ott mindent megzabálnak és perre viszi ugyan az ügyet pro forma, de boldog, mert túlvásárolta magát.

– Tehát a hóna alá nyúlunk egy csaló cégnek, amelyik kiszorítja a magyar beszállítókat a piacról? – vágott az asztalra a földművelés-ügyi váratlanul és nyersen, még a széket is kirúgta maga alól, hogy ő megy.  Géniusz megijedt. Senkitől nem tartott az egész kormányban, csak ettől a figurától.

– Jóska, Jóska, – mondta csitítólag – meglásd, jó hatással lesz ez a te kistermelőidre is, mert ráirányítja a figyelmet a hazai tojásra. – A miniszter visszaült. Valójában Géniusz a beszédét féltette. A fedőbotrány szükségességét a Moszad-kirendeltség jelezte, érzékelve a társadalmi elégedetlenséget, de kikötötte, hogy zsidó érdekeltség nem szerepelhet a botrányban leleplezettek közt. A kijelölt bizottság azonban egyheti kutatás után sem talált a Megánál jobbat, amelyben a főtulajdonos legalább egy osztrák zsidó volt, osztrák állampolgársággal és az izraeli tőkeérdekeltség huszonöt százalék alatt maradt. Ezt el kell viselniök – gondolta Géniusz. Azért tetszett neki a dolog, mert Orbánra akart csapást mérni. Készen volt a beszéd, amelyet a telt Házban az ellenség, a valamilyen trükkel beterelt teljes Fidesz partizánhadsereg jelenlétében készült elmondani. A szöveget többször is átíratta. Az első változatból hiányoztak a hatásszünetek, a másodikból a proletár csattanók. Amikor ő, a nép nevében kimondja: „igazságosság”. Ez az új proletár internacionalizmus, és ezt még senki sem hozta ki a táborban. Otthon már kétszer is felmondta, és Klárának tetszett. Az igazság bajnoka, aki szembeszáll a multicégekkel, a hamisítókkal, megvédelmezi a nép egészségét. Csak tiszta forrásból. Ez az idézet lebegett lelki szemei előtt, illetve ez hangzott a fülében. Ezt akarta Orbán képébe vágni. Amíg ő luxusprofitozik, minden eredmény nélkül és kénytelen fejet hajtani a világcégek előtt, addig ő térdrekényszerít egy Mega Trade-et. Nem érdekelte már sem a költségvetés, úgyis megszavazzák hű mamelukjai, sem a Gazprom felől érkező riasztó hírek – szegény Litvinyenkó –, csak ezt a beszédet akarta elmondani a fedőbotrány kellős közepében, a színültig telt Országházban, amikor a diplomáciai páholyokban is egymást tapossák a nagykövetek. Látta és hallotta magát, amint előzőleg felemelt hangját lehalkítja, s előbb, mint Cicero, vagy esetleg mint egy másik római, szétnéz az ülésteremben, aztán lesújtó pillantását ráveti „a kis cigányra”:

– Tudsz te így szónokolni, hékás? – és esküre emeli a kezét: „csak tiszta forrásból”. Úgy érezte, nem sok ezért az az ötmilliárdocska, amivel befogják a száját a Megának.

Közben azonban folytatódott a tárgyalás. Többen is aggályoskodtak, hogy a botrányt nehéz lesz elszigetelni, mert minden nagy cég találva érzi magát és elkezd védekezni, egymásra kenik és összedől az egész kereskedelem. Géniusz azonban önmagába süppedt és elvesztette a fonalat. Nem tudott ellenállni, hogy elő ne vegye a beszédét és ne kezdje el olvasni. Ébersége leghátsó felével ugyan tudta, hogyha ezt teszi, menthetetlenül elmerül, de minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult. Belefeledkezett a szövegbe, és a gesztusokat is gyakorolva előbb halkan, majd félhangosan is memorizálni és helyt-helyt, a leghatásosabb részeknél szavalni kezdte. Szilvásy nyomban észrevette, hogy elsüllyedt. Széttárta a kezét a kormány irányába, de nem rekesztette be a tárgyalást, csak halkabb vitázásra intette őket.

– Hívd fel a feleségét! – súgta a kancelláriás fülébe Molnár Lajos, az orvos, mert attól tartott, hogy esetleg neki kell kezelésbe venni.

– Majd kimászik, mindig kimászik – hárította el a kancelláriás.

Az alvégen osztani kezdtek. Három miniszter és egy államtitkár ezeket az egészség-ügyi szüneteket ultizással töltötte ki, s most, minthogy Molnár előresettenkedett, Kengurut vették be helyette a partiba. Kenguru eddig csak kibicelt, most azonban egymilliós keretben vállalta játékot. Ezt azonban a második körben el is bukta, mert bemondott egy zöld negyvenszáz ulti redurchmarsot, a zöld hetes azonban nem volt a kezében. Hét zöldet osztottak ki neki, minden a kezében volt, csak a hetest nézte el. Előbb kontrát kapott az ultira, majd a rekontra után szubkontrát, hirs-, és mordkontrát, azután Fedák Sárit, majd a kizárólag a kormányülésen alkalmazható Salom fokozat után a közmegegyezéssel és csak ebben az egy esetben lehetséges Mega Trade fokozás után le kellett terítenie a lapját és az államtitkára kezében ott virított a zöld hetes. Ugrott a millió.

A miniszterelnököt Danksné, Emese ébresztette fel.

– Sürgős telefon, miniszterelnök úr.

– Kicsoda? Putyin?

– Nem, sajnos, a Mega Trade tulajdonosa.

– Melyik, az osztrák? – kérdezte bizakodva a miniszterelnök és már nyúlt is a mobil után.

– Nem, sajnos – mondta Emese a maga száraz hangján – az izraeli.

A telefon után nyúló kéz lefittyedt. Tekintetváltás a kancelláriással, tanácstalanság.

– Mondja meg, hogy megkeressük a héber tolmácsot – találta fel magát Szilvásy György.

– Sajnos, az úr magyarul beszél. Gergényi elvtárssal, Demszky elvtárssal vacsorálnak a Mátyás Pincében és cigányoznak. Pontosabban cigánymuzsikát hallok és nótázást – javította ki magát a nő. A felsőbbség körében döbbent csend fogadta a bejelentést. Emese két marokba burkolta a mobiltelefont. – Az urat Rosenfeldnek hívják. Délvidéki születésű. – Géniusz ránézett a kancelláriaminiszterre. Síron túli hangon mondta:

– Visszahívom.

(2006. december)