vissza a főoldalra

 

 

 2014.04.02. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVI. évfolyamának 14.száma!

A tartalomból:

Csorja Gergely: CSAK A FIDESZ! (címoldalon)

Magyarországon az egyik politikai oldal, az MSZP és a rajta élősködő liberális csoport lényegében megfeleltethető a Narancsos forradalommal hatalomba kerülő társaságnak. A Simon– Welsz-ügy közérthetően mutatja, hogy az MSZP milyen erkölcsi alapon áll. A párt választmányának elnöke, majd a párt alelnöke hamis iratokkal számlákat nyit, hatalmas pénzeket síbol ki, és minden további nélkül együttműködik Welsz Tamással, akire éppen csak nem tetoválták rá, hogy bűnöző vagyok. A másik oldalon azonban a Fidesz és elsősorban Orbán Viktor teremtette közösség az összmagyarság érdekeit kiszolgáló és Magyarország önállóságára épített rendszer kialakításába kezdett. Ha ez a szervezőmunka és a mögötte álló nemzeti alapon álló, de tulajdonképpen klasszikus szociális célokat megfogalmazó szellemi háttér nem képes 2010-ben a földindulásszerű sikert elérni, akkor ma Magyarország mély válságban van. Ha nem is Ukrajna szintű, de a katasztrófa szélén tántorgó ország lennénk.

 In memoriam Csurka István

A NÉP, A HATALOM ÉS A SZABADSÁG (2.oldal)

A liberális baloldal vészhelyzetben van, amelyet a nemzetközi válság és saját maga idézett elő. A nemzetközi nagytőke pénzszerzési mohósága, profithajhászása, kizsákmányolása és roppant erőszakos, háborúkkal operáló közel-keleti politikája vezetett ehhez a nemzetközi csődhöz. Az USA Izraelnek való alávetettsége, a pénzből pénzcsinálás előtérbe helyezése a termeléssel szemben eredményezte – világ népeinek sok szenvedése és vérzése közepett – ezt az összeomlást. Magyarországon pedig ennek a rabló politikának a maradéktalan kiszolgálása, a magyar javak mértéktelen kiárusítása és a terheknek a népre hárítása, az állandó restrikciós politika és az ország végtelen eladósítása. A magyarság megutálta az uralkodókat, az MSZP-t és az SZDSZ-t és a fenntartóikat. Ők azt terjesztik, hogy a nép mindenkit egyformán utál. De ez nem igaz. Ha így volna, nem volnának ilyen elsöprő választási kilátások.

 Csurka István 80. születésnapját ünnepeltük (3.oldal)

P. Reisz Pál, a Pesti Ferences Templom igazgatója: Csurka István nemcsak filozófus, politikus, közéleti ember, jól értesült közíró, hanem vátesz is volt

Nincs olyan feladatunk, hogy Isten helyett ítéletet mondjunk belső életének titkairól, amelyekbe nem engedett bepillantást. De megítélése azt mutatja, hogy a vakon született és meggyógyult ember mintájára, aki egész további életében Jézus nyomában járt, ő is Jézus Krisztus követőjének sorsára jutott. Amikor emlékezünk rá a mai napon, akkor jussanak eszünkbe Jézus Krisztus szavai, aki így szólt, midőn értesült arról, hogy a gyógyult embert miatta kiközösítették: „ Ítélkezni jöttem a világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” (Jn 9,39) A farizeusoknak pedig: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”(Jn 9,41) A mai évfordulós ünnepet ezekkel a gondolatokkal szándékoztam bevezetni, hogy legalább a mi járuljunk hozzá Csurka István rehabilitálásához.

 Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester, a Csurka István Emlékbizottság elnöke: Magyarság, igazság és élet – ezt a hármas jelszót hagyta örökül nekünk

Csurka István szellemi végrendelete örök érvényű, ami arra biztat bennünket, hogy magyarságunkat megvalljuk, és bátran vállaljuk mindazt, ami a magyar hittel összefügg. Csurka István rendíthetetlen és megingathatatlan volt elveiben, minden támadás és elhallgatás esetében is – ő erre tanított meg bennünket is. Magyarság, igazság és élet – ezt a hármas jelszót hagyta örökül nekünk. Az ÉLETET szenvedélyesen szerette, és ismerte minden „színárnyalatát”, minden rétegét. A társadalom vezetőinek életét nagyon jól ismerte, tudott minden cselekedetükről, ezért is tartottak tőle.

 A valódi rendszerváltás közjogi és társadalmi értelemben az előző négy évben történt meg

A mezőgazdaságra alapozott kistérségi értékesítési modellt sikerrel ültettük át a gyakorlatba (4.oldal)

Font Sándor, a Mezőgazdasági Bizottság elnöke a választópolgárok bizalmából 2014-ig negyedik ciklusát töltötte a Parlamentben, s az egyik legaktívabb képviselőként tartják számon. Munkája részeként valósult meg a mezőgazdaságra alapozott kistérségi értékesítési modell, valamint így épült újjá a kiskőrösi egészségügyi centrum. Immár biztonságos közlekedésre alkalmas az 51-est az 52-essel összekötő útszakasz.

 A Gyurcsány–Bajnai–Mesterházy trió megszüntetné a családi adókedvezményt

A kis- és közepes vállalkozásokat kiszámítható helyi adórendszerrel és Budapesten a legalacsonyabb adókulcsokkal támogatjuk (5.oldal)

Németh Szilárd 2010-ben Budapest 31. országgyűlési választókerületében szerzett mandátumot a Fidesz–KDNP színeiben. Ő lett a Fidesz első csepeli parlamenti képviselője. Előbb a foglalkoztatási és munkaügyi, másodjára a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságban folytatta törvényhozói munkáját. Legutóbb a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusaként tevékenykedett. Jelenleg Budapest 17. számú választókerületében indul, ami magában foglalja a XXI. kerületet és a XXIII. kerület egy részét.

 Fontos, hogy a kormány családbarát intézkedései folytatódhassanak

A Gyurcsány-kormány egész térségeket ítélt örökös iskolázatlanságra, segélyen tengődésre (7.oldal)

Szászfalvi László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos 1998 óta képviseli

Somogy megye 5-ös számú választókerületében élőket. Jelenleg Somogy megye

2-számú, barcsi központú választókerületében indul a Fidesz-KDNP színeiben.

Az új választókerülethez 77 település tartozik 82 ezer lakosával. „A somogyiak már nem hiszik el a Gyurcsány-féle maffiabaloldal hazugságait, hiszen rendkívül nehéz volt számukra az a nyolc esztendő, amikor a szocialisták kormányozták az országot. Tudják, hogy az MSZP-s kormányok mindig a lakosságra hárították át a gazdasági válság terheit. Látják a somogyiak, hogy a kormány nem a polgárokat akarja ellehetetleníteni, s éppen ezért vezette be – többek között – a bankadót, ezért alakította át a nyugdíjrendszert.”

 Új rablói vannak a pártnak (7.oldal)

A legszebb, amikor ezek a tőröl metszett bolsevikok lebolsevikozzák a keresztényeket, vagy amikor a kommunista párt központi lapjában a Népszabadságban leleplezik, pellengérre állítják az MSZMP volt tagjait. De csak azokat, akik a nemzeti elkötelezettségüket merészelik hangoztatni. Magyar ügyet szolgálni az ő szemükben megbocsáthatatlan bűnnek számít. Nem a kommunista párt tagság zavarja őket. Ó dehogy. A nemzeti érzés, melyet vérrel, tűzzel vassal irtanak, ha újra hatalomra kerülnek. Kétségtelen, nem dicsőségtáblára való a diktatúra pártjának tagdíjfizetői közé tartozás ténye. Azonban ne feledjük, volt idő, hogy a jobb megélhetés reményében, vagy egyes különösen vidéki helyeken, maga a megélhetés a kis piros könyv hiányában lehetetlennek bizonyult. (czyla)

 Idén 25 éve város Balatonalmádi

Költségvetésünk továbbra is stabil működést biztosít a város számára (8.oldal)

Keszey János, Balatonalmádi polgármestere: Április 11. és 13. között szervezzük jubileumi rendezvénysorozatunkat. Több helyszínen tartjuk azokat a programokat, melyek a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár intézménye köré szerveződnek. Árpilis 11-én reggel az óvodások számára kosárlabda-palánk avatót tartunk. A parkolóban lévő rendezvénysátorban állítjuk föl a színpadot, amely köré csoportosulnak majd a kézművesek, a vendéglátóegységek. A színpadon április 11-én, péntek délelőtt vidám, bohócműsort szervezünk a gyerekeknek, majd egész nap városismereti- vetélkedőt tartunk a könyvtárban. A kulturális központban rendhagyó költészetnapi rendezvényre kerül sor; Litkey Farkasnak, Európa legrangosabb tókerülő versenyének, a balatoni Kékszalag tizenegyszeres győztesének Amerre a szél fúj című könyvét mutatjuk be. Este pedig a rendezvénysátorban a Csík Zenekar lesz a főszereplő, műsorukat táncház követi, azután a Silverado Zenekar lép föl.

 Jelentős fejlesztőprogram: 725 művelődési ház újult meg

A vidékre nemcsak mezőgazdasági, hanem kulturális térként is tekintünk (9.oldal)

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) jelentős kulturális intézményfejlesztő programot hajtott végre az elmúlt négy évben: 24,6 milliárd forintból 725 művelődési ház újult meg. A már működő integrált közösségi és szolgáltató terek a településeken közösségformáló erővé váltak az elmúlt években. V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár elmondta: a falu a maga hagyományaival, szokásaival, tudásával társadalmi tér is, s ezt az értéket kötelességünk megőrizni. S ehhez az értékmegőrzéshez korszerűen felszerelt, a XXI. század kihívásainak megfelelő intézményeket kell létrehozni.

 A II. János Pál pápa tér megújítása a főváros és Józsefváros közös sikere (9.oldal)

A II. János Pál pápa tér felújítása jól példázza a főváros és Józsefváros önkormányzatának sikeres együttműködését – mondta dr. Vas Imre a tér bejárásakor. Az országgyűlési képviselő, képviselőjelölt hangsúlyozta, Kocsis Máté polgármesterrel együtt sokat dolgoztak az elmúlt években azon, hogy visszaadják a józsefvárosiaknak a kerület közterületeit. Hozzátette: folytatni szeretné az országgyűlésben megkezdett munkát, hogy Józsefváros valóban újjáépüljön. A nemzet főtere, a Kossuth tér megújulása után nemsokára elkészül Józsefváros egyik legnagyobb közparkja, a II. János Pál pápa tér is.

 Temperamentum, bűbáj és humor

Nem magunknak, nem a „szakmának”, hanem a nézőnek játszunk (10.oldal)

Beszélgetés Kertész Marcellával, a szolnoki Szigligeti Színház művésznőjével

Azt nem tartom jó színháznak, ha üres nézőtérnek játszanak a színészek. Ez a művész számára is szörnyű érzés lehet. Mi nem magunknak, nem a kritikusoknak, hanem a nézőknek játszunk. Nem értek egyet azzal, amit a mostanában egyesek sokat hangoztatnak, miszerint azért üresek a színházak, mert a közönség buta, és nem érti a rendező koncepcióját. 1945 előtt az intendánsok, az igazgatók saját maguk is biztosítottak forrást egy adott előadáshoz. Ha most is ez lenne a rendszer, akkor többször meggondolnák azt az igazgatók, hogy milyen darabot tűznek műsorra. És ne gondolja senki, hogy csak a zenés játékokra jön be nálunk a publikum; teltház előtt játsszuk A salemi boszorkányokat, ahogy a Mágnás Miksa operettet is. Annak idején édesapám azt mondta édesanyámnak: „tudja – magázták egymást, ahogy a békebeli korban a házaspárok – Csillukám, hogy miért vagyunk mi vidékiek? Nem azért, mert a térképen ott van Debrecen, hanem mert kövér a bonviván, s öreg a primadonna, és a tánckarunk is fertelmes.” Nálunk Szolnokon szép, fiatal a primadonna, a bonviván jó kiállású – amellett, hogy remekül énekelnek és jó a prózájuk –, a tánckarunk pedig elsőrendű, balettintézetben végzettekből áll. Azt szokták mondani, azért adják elő a régebben megírt műveket mai ruhákban, mert azok ma is aktuálisak. Hát persze, hogy aktuálisak, az igaz, különben nem játszanánk görög drámákat. Nem ostoba a néző; ha korhű jelmezekben és díszletek közt adunk elő egy Shakespeare-drámát, megérti, hogy az a XXI. század elején is megtörténhet. Aki pedig nagyon át akarja írni a darabokat, túlzottan modernizálni szeretné, annak azt tanácsolom, írjon egy újat. Egy olyat, ami korunkban játszódik.

 Magyar értékmentő színház a Felvidéken

A felvidéki magyar sors legjelentősebb mozzanatait állítjuk reflektorfénybe (12.oldal)

Boráros Imre, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja, aki az első felvidéki színészként és az idén egyetlen külhoni magyarként kapta meg a Kossuth-díjat március 14-én. Boráros Imre a felvidéki magyar színház- és előadó-művészet, valamint az egyetemes magyar kultúra határokon átívelő, magas színvonalú művelése és terjesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként kapta meg a díjat– áll az indoklásban.

„Tudom, hogy sokan megmosolyogják azokat, akik hazafiasságról beszélnek, mégsem szabad lemondanunk arról, hogy a valós értékeket mindenki a maga tudása szerint közvetítse, mutassa fel. A legutóbbi szlovákiai elnökválasztással kapcsolatosan írják a lapok, hogy a felvidéki magyarság egyre jobban visszavonul a politikától, és nem hajlandó élni választói jogaival. Ha mindenki föladja a magyarságba vetett hitét, akkor mi lesz velünk? Sokan azt fontolgatják, hogy Nyugaton próbálnak szerencsét. Engem is hívtak számtalanszor külföldre, de úgy éreztem, nekem itt a helyem. Sőt egyre jobban erősödik bennem az az érzés, hogy föl kell mutatnunk őseink példáját, és ezzel erősítsük magyarságtudatunkat.”

 Most, hosszú évekkel később, a Hősök terén eszembe jutott az a régi péntek dél (14.oldal)

Az esetleges, nem várt, de nemtörődömségből, kényelmességből elkövetett nemzeti öngyilkossággal felérő vereség következtében beálló összhatás elsöprő erejű és letaglózóan végzetes lenne. Soha nem virradó sötétség borulna ránk. Nem elég tehát lélegzet-visszafojtva figyelni az eseményeket, hanem utolsó erőnket megfeszítve kell a Duna táján a jó magyarokat meggyőzni ennek a választásnak a fontosságáról. Ha ezt elmulasztjuk, majd megírhatjuk a magyar Magyarország utolsó perceinek krónikáját, de soha nem tudunk megszabadulni a bűntudattól, rajtunk múlott. Szombaton, szerény becslések szerint is félmillió ember hozta a haza üzenetét a Hősök terére: nem tágítunk, folytatni akarjuk. Vasárnap az újpesti színházban, Csurka Istvánról készült plakettet és mellszobrot mutattunk be. A könnyekig megható, magas színvonalú megemlékezés végén jött a hír, valaki hallotta, hogy bizonyos szabadkőműves körök közelebbről meg nem nevezett tagjai célul tűzték ki Orbán Viktor megbuktatását. (czyla)

 Csorja Gergely: Elveszett szavazatok (19.oldal)

A kisebbségi kormányzás szinte biztos bukás, melynek eredménye egy hosszan elhúzódó politikai válság lehet. Ezt a gazdaság és az egész ország megsínylené. Innen csak egy új választás lehet a kiút, mely további válságokat generálna. A végén újra a Fidesz kerülne kormányra, azonban egy újra lepusztított államkincstárral és a kétharmad adta stabilitás háttere nélkül. A valószínűbb forgatókönyv, hogy a Fidesz 50 százalék feletti, de kétharmad alatti eredményt ér el. Ez esetben az ellenzékre leadott szavazatok nem csak azért vesznek el, mert a közjogi rendszer minden pontján a kormány befolyása érvényesül, és 1990-ben megalkotott és az új alkotmányba is bevett garancia, az ún. konstruktív bizalmatlansági indítvány intézménye lényegében lehetetlenné teszi a regnáló miniszterelnök leváltását, de azért is, mert a 2010-hez képest megerősödő ellenzék a leendő kormánynak tulajdonképpen egyfajta menekülést is jelent.

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő! A heti Magyar Fórumot már április 2-án szerdán 11 órától 17 óráig megvásárolhatják a kiadóhivatalban.

info@magyarforum.hu , +36-30-7545-017

A Magyar Fórum Kiadóhivatalának nyitvatartási ideje: szerda: 8.30–15.30.;csütörtök: 8.30–12.00 , címe: Budapest IX., Ráday u. 32., I. em. 3.

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

 Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk.

 A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon.

 Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: Csurka István tiszteletére, 80. születésnapjára köztéri szobrot szeretnénk emelni. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy, és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

 Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2014. tavaszán

 

Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

 ***

 Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára: 11712004-20341426

Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026; Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.;

Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása.

Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.