vissza a főoldalra

 

 

 2014.11.07. 

Ponta csaknem tízszázalékos előnnyel zárta az első fordulót

Victor Ponta szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök mintegy tízszázalékos előnnyel zárta az első fordulót Klaus Johannis nagyszebeni polgármesterrel, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) államfőjelöltjével szemben. Ők ketten jutottak a romániai elnökválasztás november 16-án megrendezendő második fordulójába. Az országos választási iroda azt közölte, hogy Ponta a feldolgozott szavazatok 40 százalékát, Johannis pedig a 30,5 százalékát szerezte meg.

A harmadik helyen Calin Popescu Tariceanu, a PSD-vel együttműködő, új liberális pártot szervező szenátusi elnök végzett 5,46 százalékkal, a negyedik a távozó Traian Basesscu államfő által támogatott Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, Elena Udrea lett 5,17 százalékkal, az ötödik Monica Macovei néppárti EP-képviselő 4,51 százalékkal, a hatodik pedig Dan Diaconescu populista médiamágnás 3,94 százalékkal.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a részeredmények szerint a szavazatok 3,66 százalékát, míg Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) államfőjelöltje a voksok 0,58 százalékát kapta. Corneliu Vadim Tudor, az idegengyűlölőnek tartott Nagy-Románia Párt alapító elnöke 3,65 százalékon, Teodor Melescanu független jelölt, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója 1,11 százalékon áll.

 

MTI