vissza a főoldalra

 2014.11.07. 

Csorja Gergely: A nemzetközi reneszánsz és a tehetséges Mr. Goodfriend

Hányadik sikeres akciója lehet ez az amerikai külügynek? El se lehet képzelni. Háttérbeszélgetések, fantomszervezetek alapítása és működtetése, befolyásolás, tüntetések, forradalmak, háborúk.

Persze nem csak a külügy érdeme ez, részt vesz benne az egész „hírszerzési közösség”, mégis a külügy emberei, a követségek adják a hivatalos keretet. Szervezetek és magánszemélyek sokasága dolgozik egy-egy ügyön. Vannak, akik évtizedeken keresztül.

A sikeres akció kifejezés természetesen nem azt jelenti, hogy az akció helyszínén élőknek jó, az életüket jobbá tevő folyamatokat katalizáltak az akció végrehajtói, hanem hogy a kijelölt célt elérték. Elindul egy tüntetés. Ha szerencséjük van és megfelelő a környezet, akkor forradalom vagy háború lesz belőle, ha még nagyobb a szerencse, akkor már a tüntetésbe belebukik vagy meghunyászkodik a megregulázandó hatalom.

Mert ezeknek az akcióknak az elsődleges célja, hogy a „hírszerzési közösség” által meghatározott amerikai érdekeknek megfelelően alakuljanak az ügyek egyes országokban. Ha az adott országban létező hatalom ennek nem felel meg, akkor elindulnak ellenük az akciók.

Hogy az amerikai érdekek meghatározása mennyire objektív, menynyire állnak ezek az akciók valóban az Amerikai Egyesült Állomok érdekében, az persze kérdéses. Nem lehet pontosan tudni, miért jó az Egyesült Államoknak, hogy egy Iszlám Állam nevű valami fejeket vág le, és embereket lő bele a saját maguk által megásott sírba ott, ahol évtizede még jól szervezett államok voltak. Azt sem lehet pontosan tudni, hogy az Ukrajnában kirobbantott forradalmak – először a Narancsos, majd a Majdanon megszervezett – mennyiben szolgálja az Egyesült Államok polgárait.

Pillanatnyilag az egyetlen kézzelfogható eredmény, hogy a Krím Oroszország fennhatósága alá került. Feltételezzük, hogy talán nem ez volt a cél.

Nehéz megmondani, hogy mi pontosan a cél. Egyre inkább tűnik úgy, hogy a cél tulajdonképpen maga a konfliktus. És hogy hol legyen a konfliktus, azt a „hírszerzési közösséggel” együttműködő helyi erők határozzák meg.

Alapelvek persze le vannak fektetve. Samuel P. Huntington civilizációs konfliktuselmélete alapján a balhékat az ütközőzónákban, a civilizációs ütközőzónákban kell kirobbantani. Ez ugyanis majd távol tartja a bajt az Egyesült Államoktól.

Persze egyre kevésbé tűnik úgy, hogy ez az elmélet helytálló lenne, és egyre inkább valószínű, hogy ezekben az akciókban a tevőlegesen résztvevők közössége az, amely kitalálja és megindokolja a következő akció célját.

Ennek a közösségnek meghatározó figurái azok a híres és gazdag emberek, akik valamilyen helyi kötődésük okán jelennek meg a területen. Általában olyan milliárdosok ezek, akik neve mellé a Wikipédián mindig odaírják, hogy ismert filantrópok. Az emberszeretet főleg azt jelenti, hogy komoly adminisztrációval és célokkal rendelkező alapítványokat hoztak létre. Kelet-Európa talán legismertebb filantrópja Soros György.

Soros néhány napja terjedelmes írásban indokolta meg, hogy miért adjon az IMF 20 milliárd dollárt azonnal Ukrajnának és miért adjon további számolatlan pénzeket az EU és az USA ugyanezen, Soros által csak új Ukrajnának nevezett államnak. Sorost nem zavarja, hogy ebben az új Ukrajnában oligarchák és neonácik is részt kapnak a hatalomból, ő most azt tartja fontosnak, hogy a Majdanon győzelmet szerzők az ukrán civil társadalom krémjéből kerültek ki: fiatalok, akik közül sokan külföldön tanultak.

Megpróbálom elképzelni ezeket a fiatalokat, az ukrán civilek krémjét, de egyre csak Gulyás Márton és Gulyás Balázs arcéle jelenik meg lelki szemeim előtt. És talán nem is teljesen alap nélkül.

Soros György alapítványa, a Nemzetközi Reneszánsz Alapítvány, a 90-es évek elejétől jelen van Ukrajnában. Bár a narancsos forradalmat nem ők, hanem egy másik reneszánsz ember, az azóta Londonban öngyilkosságot elkövetett és Sorossal addigra már ellenséges Borisz Berezovszkij szervezte és pénzelte, de Berezovszkij halála óta Soros alapítványa és így véleménye felértékelődött.

A „hírszerzési közösség” ugyanis új célként jelölte meg, hogy Oroszország terjeszkedését meg kell állítani és Ukrajnát oda kell kötni a NATO-hoz és az EU-hoz.

Ez a cél Magyarország érdekeivel egyezik. Csakhogy az „odakötés” módszere egyáltalán nem mindegy Magyarország szempontjából. Ha ukrán polgárháborúval, esetleg kelet-európai háborúval akarják Ukrajnát idekötni, az Magyarország szempontjából nem jó. Ugyanis van Ukrajna mögött egy ország, melynek hadserege – ha eljut a magyar határig – úgy 12-14 óra alatt foglalja el kies hazánkat.

Éppen ezért a magyar kormány – amúgy e tekintetben nincs különbség az 1990 óta regnáló kormányok között – az ilyen orosz részvételű polgárháborús ügyekben a legteljesebb semlegességet mutatja, és próbál jó viszonyt ápolni a mindenkori orosz vezetéssel.

Közben hazánk a NATO, azaz egy katonai szövetség tagja is, így próbál szövetségi kötelességeinek megfelelni. Ez idáig a két törekvés nem látszott összeférhetetlennek. Sőt tulajdonképpen most sem az.

Csakhogy miután e hónap elején az Orbán Viktor vezette kormány és a mögötte álló párt éppen hatodszorra nyert meg országos választást elsöprő fölénnyel, és mivel a „hírszerzési közösség” egyes magyar társadalmi kapcsolatai és a regnáló kormány között érdekellentétek mutatkoztak, ezért valakik meggyőzték a közösséget, hogy jó ötlet egy kicsit odaköpködni Magyarországra.

Nehogy már azt higgyék, hogy ugrálhatnak.

A befolyásolási törekvés egyértelmű és eltervezett, és már az EU-választások után aktuálissá vált. Az amerikai politika nagyágyúi egy-egy félmondatban először csak belengetnek. Nuland, Clinton és Obama beszédeibe is beleírnak egy-egy odasercintést.

De mivel lehet megindokolni a barátságtalan gesztust, mivel lehet rávenni az Amerikai Egyesült Államok elnökét, hogy beszóljon egy országnak, amelyről csak hozzávetőlegesen tudja, hogy hol lehet? Képzeljük el, amint a téma referense előadja az érveket:

Nos, legelőször, hogy hozzányúltak Soros köreinek pénzéhez. A norvég alaptól járó 4 milliárd forintnyi, kb. 17 millió dollárnyi úrbér kifizetését állították meg. Pedig Sorosra és reneszánsz embereire most a térségben nagy szükségünk van.

Miért, a magyarok szimpatizálnak az oroszokkal?

Azt nem, de komolyan üzletelnek velük: atomreaktor, gázvezeték. Pedig Soros pont azt találta ki, hogy Ukrajnát függetlenítjük az orosz gáztól. Azt találta ki, hogy fel kell emelni Ukrajnában a gáz árát 47 dollár / 1000 köbméterről 380 dollár / 1000 köbméterre és akkor az ukránok majd leszoknak a gázról. Ezt a németek fizetik, mi meg ugyanazt csináljuk, mint a többi kelet-európai országban. Ott vannak a szövetséges ukránok, a fiatal civilek, meg a reneszánsz oligarchák.

Amúgy is veszélyes lehet, ha túl nagy hatalom koncentrálódik egy ember kezében.

Így aztán Obama felolvassa, hogy Magyarországon nincs demokrácia és miután Orbán ennek ellenére letarolja az országot az önkormányzati választásokon is, megcsinálják a kitiltásokat, sőt beállnak az internetadós tüntetés mögé, melynek természetesen semmi köze sincs az internetadóhoz.

Teljesen mindegy, hogy az internetadó ötlete jó, vagy rossz, ettől.

még nem dobálja be a magyar a Fidesz-székház ablakát. Ugyanis az átlagmagyar már régen megszokta, hogy a telekommunikációs cégeknek (is) 20-50 százalékkal többet fizet, mint más országokban.

Azt, hogy itt egészen másról volt szó vasárnap este, azt a tehetséges Mr. Goodfriend megjelenése mutatta. Hogy egy követség ügyvivője milyen apropóból jelenik meg egy nyilvánvalóan ellenzéki tüntetésen, hacsak nem mint szponzor, azt nehéz megmagyarázni.

Mr Goodfriend szponzori minősége, pedig felvet bizonyos kérdéseket. Elsősorban, hogy mégis mit kéne a magyar kormánynak tennie, hogy megfeleljen a „hírszerzési közösségnek”, ezen belül Mr. Goodfriendnek?

Mert ugyebár katonai erőnk nincs, így nem tudunk odaállni Ukrajna mögé, de ha lenne, akkor sem állhatnánk.

Az amerikaiak által támogatott politikai erők oly mértékben betliztek le 2002 és 2010 között, hogy lényegében megsemmisültek. Az Orbán-kormány a legkisebb mértékben sem Amerika-ellenes, és hogy az orosz titkosszolgálatnak van egy saját pártja az Országgyűlésben, arról nem ők tehetnek, hanem éppen a lebetlizett ellenzék. Szóval nem egészen érthető, hogy mi a balhé oka.

Ha Gulyás Márton kőszínházat kap, vagy Sorosnak odaadják a négymilliárdot, akkor béke lesz? Esetleg a Déli Áramlat a baj? Vagy tényleg csak destabilizálni akarják a térséget? Nehéz megmondani.

Egy biztos. Az Amerikai Egyesült Államoknak alapvetően az az érdeke, hogy Kelet-Európában a NATO tagok erős, stabil államok legyenek. Ha a „hírszerzési közösségnek” és társadalmi kapcsolatainak nem ez az érdeke, az nem a magyar kormány hibája.

Kelet-Európa országai, akkor maradnak stabilak, ha Oroszországgal jó viszonyt ápolnak és összességében rendelkeznek akkora katonai erővel, hogy ne érje meg az oroszoknak katonai terjeszkedésben gondolkodni.

Így érthetetlen, hogy Mr. Goodfriend jelenlétével miért internetadó tüntetéseket támogat, miért nem mondjuk a magyar hadiipar megteremtését vagy a hadsereg fejlesztésének anyagi hátterét.

A rendkívül erős orosz titkosszolgálati jelenlét valóban komoly probléma Magyarországon is, mint ahogy a környező államok mindegyikében, de éppen ezért érthetetlen, hogy mi a célja az amerikai követségnek.

Hacsak nem a nemzetközi reneszánsz?!

Az Egyesült Államok Hírszerző Közössége (US Intelligence Community, IC) az Amerikai Egyesült Államok 17 kormányzati hírszerző titkosszolgálatának föderációja, amelyek különböző alárendeltségi kapcsolatokban, de hasonlóképpen, az Egyesült Államok külpolitikájának és nemzetbiztonságának létfontosságú adatokat gyűjtenek, elemeznek és továbbítanak a felhasználókhoz. Az IC vezetője a Nemzeti Hírszerzési Igazgató (Director of National Intelligence, DNI), aki közvetlenül az Egyesült Államok elnökének alárendeltségében dolgozik.

A hivatalos meghatározás mellett széles körben elterjedt nézet, hogy ez a közösség nemcsak mint intézményi rendszer, hanem mint befolyásos emberek érdekcsoportja, aktívan alakítja az Egyesült Államok kül- és belpolitikáját.