vissza a főoldalra

 

 

 2014.11.12. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVI. évfolyamának 46.száma!

A tartalomból:

PAX AMERICANA? (címlapon)

A két nagy párt egylényegűsége nemcsak a változást, de tulajdonképpen a felelősségre vonást is megakadályozza, legyen szó a háborús bűnökről vagy a világot gazdasági válságba taszító korrupt bankárokról. Az amerikai elit érinthetetlen. Fritz Tamás kifejezését ellopva: Amerika következmények nélküli országgá vált. Az amerikai elit ennek megfelelően enerválttá, de kultúrájából adódóan mégis túlpörgetetté vált. Amerikában 14 órákat kell dolgozzanak a csúcsvezetők és arról cikkeznek, hogy ki tud kevesebbet aludni. Obama elnök csak négy órát alszik. Hurrá! És valóban, Obama szimbolizálja Amerikát. Megérkezik Pekingbe, az APEC (Ázsia–Csendes-óceán Gazdasági Együttműködés) találkozójára egy túlhajszolt, fáradt, kissé enervált, fekete, értelmiségi kinézetű ember, akinek a szemében a teljes érdektelenség látszik. Hajlottan elmond egy közhelyes, erőtlen beszédet. Óriási a kontraszt. A sci-fik által ihletett hipermodern díszlet, ahol a térség vezetői világító vörös aszfalton érkeznek kocsijaikon, egy új világot hirdet.

 In memoriam Csurka István

A REJTŐZKÖDŐ ELIT

A nemzeti keresztény középosztály harca, napjaink alapkérdése (2.oldal)

Molnár Tamás, a nemrégiben elhunyt, legnagyobb magyar filozófus 1992-ben franciául írt művében, A liberális hegemóniában olvastam először ezt a kifejezést. Helyenként álcázott elitnek is nevezi a jelenséget. Miről van szó? Molnár Tamás röviden lefesti a kialakulás történetét, s ebből meglátjuk. A XVIII. század közepétől, az enciklopédisták felemelkedésétől beszélhetünk rejtőzködő elitről. D’Alembert, az egyik komoly filozófus az akadémián, voltaképp, mint királyi alkalmazott Malesherbes-en keresztül rendelkezik a cenzúra fölött, betiltatja ellenfelei könyveit, a Bastille-ba vettet szerzőket, könyörtelenül terrorizálja az irodalmi világot. Mégis ő az egyik rendszerváltoztató, az egyik forradalomelőkészítő, aki az állam meggyengítéséről vitatkozik, az egyház megsemmisítésére tör. Németalföldön kiadott művek járnak kézről kézre, a vámhivatalnokok meg vannak vesztegetve, s Voltaire válik rajongásig csodált példaképpé. A húsz-huszonöt évvel ezelőtti magyar helyzet majdnem pontos megfelelője ez. Itt az álcázott elit szamizdatot ad ki, leleplezi a rendszert, de egyben a nacionalizmust, a népiséget is igyekszik diszkvalifikálni, és a háttérben egy tálból cseresznyézik a kommunista hatalommal, Aczél György körével. Tökéletesen álcázva.

 A CIA hazugságával kezdődött a „kételyek korszaka” (3.oldal)

A CIA eltitkolta Lee Harvey Oswalddal fenntartott kapcsolatát, emiatt sokan gyanakodni kezdtek arra, hogy a titkosszolgálatoknak köze volt a Kennedy-gyilkossághoz – állítja Antony Summers Pulitzerdíj-jelölt újságíró. Summers saját maga is nyomozott a 35. amerikai elnök meggyilkolása ügyében és könyvet írt róla Not In Your Lifetime címmel. Felfedezéseiről, a levont konklúziókról az Oroszország Hangjának adott exkluzív interjújában nyilatkozott. „Kutatásaim eredményei alapján teljesen elvetem azt az ötletet, hogy Kennedy meggyilkolásához valamilyen módon köze lett volna a Szovjetuniónak. Az 1963. november 22-i események számos szemtanújával elbeszélgettem, rengeteg anyagot átvizsgáltam és arra a következtetése jutottam, hogy Kennedy meggyilkolását valószínűleg a maffia szervezte meg, konkrétan maffiózó körök két vezetője, akiket soha nem üldöztek úgy, mint Kennedy idején, Castro kubai ellenfeleivel egyetemben.”

 A külhoni magyar szakképzés éve lesz 2015

Alapvető célunk, hogy ne az elvándorlás erősödjön a szomszédos országok magyar lakossága körében, hanem a szülőföldön való boldogulás. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy megfelelő életminőséget tudjunk kínálni számukra (4.oldal)

2012-t az óvodások, 2013-at a kisiskolások, 2014-et pedig a felsősök évévé nyilvánították. E tematikus évek keretében pedig olyan programokat hirdettek meg, amelyek a megjelölt terület fejlesztését segítették. A szülőföldön való boldogulást pedig az szolgálhatja a legjobban, ha az emberek olyan szakmát tanulhatnak, amellyel képesek biztosítani a megélhetést családjaik számára. Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára: Sajnos a szomszédos országokban alig 30 000 diák tanulhat magyar nyelven szakmát, összesen 178 intézményben, ahol részben vagy egészében magyarul folyik a szakoktatás.

 Több forrás jut jövőre az egészségügyre

A háziorvosi ellátásra 2015-ben 10,5 milliárd forinttal fordít többet a kormány (5.oldal)

A jövő évi költségvetésben az egészségügy ismét kiemelt szerepet kap, hiszen óriási lemaradást kell behoznia. A büdzsében ezért forrásokat különítettek el a háziorvosi praxisok betöltésére, a várólisták csökkentésére, a rezidens-ösztöndíjprogram folytatására és a bérrendezésre. Dr. Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára: tovább szeretnénk folytatni a korábbi években elkezdett bérfejlesztést az egészségügyi dolgozók számára.

 Märle Tamás: Szakképzés vagy gimnázium? (5.oldal)

Nagyon sok közegben ciki, alantas szakközépiskolába, különösen szakmunkásképzőbe járni, a gimnázium sokkal „menőbb”. A szülők is szívesebben íratják oda, onnan várják a felemelkedést, és „különben is olyan hülye a gyerek, ott majd csak ragad rá valami a koszon kívül is”. És ragad rá? Mert ez az egyik érv, az általános műveltséget csak itt lehet elsajátítani. Alapvetően téves az elképzelés, hiszen a szakközépiskolában is van magyar, történelem, matematika stb. tantárgyak, megfelelő oktatás és szorgalom esetén kikupálódhat valaki ott is. Bár csak együtt járna a gimnáziumba járás az alapműveltség megszerzésével. Olyan érettségi előtt álló fiatalokkal találkoztam, akik nem tudják megkülönböztetni a királyságot a köztársaságtól, azt nem tudták elmagyarázni, hogy mit jelent az, hogy valaki arisztokrata. Ezért tartsunk mindenkit gimnáziumban?

 Hogy működik a torpedó? (6.oldal)

A mostani elnökre csupán a Los Angelest romba döntő és Amerikát veszélyeztető színesbőrűek és muzulmánok féken tartása céljából volt szükség, mintegy színfoltként. Obamáról, a 44. elnökről van szó, akinek politikai antagonistái megakadályozták, hogy a kampányszámlájára legtöbbet fizető hölgyet hazánkba küldje nagykövetként. Ez az oka, hogy a kétharmados többséget torpedózhatja az ideiglenes megbízott Goodfriend úr. Magyarországon harcol a korrupció a nepotizmus ellen, Amerikában nem tud, ott ugyanis a korrupció törvénybe van foglalva. Mint közismert, kissé durvább megfogalmazásban előadva, Norvégia mint EU-n kívüli ország, de az Európa Gazdasági Térség tagjaként gyakorlatilag bevásárolta magát a közös uniós piacra, s az elmúlt tíz évben cca. 3 milliárd eurót költött meghatározott célokra az EU tagállamaiban. Ezeket nevezzük norvég pénzeknek, ezeket osztják különböző alapok az uniós tagállamokban. A norvég alapok előnyben részesítik a civil „társadalom” és az „érzékeny helyzetű társadalmi csoportok” megerősítését. De hogy kerül ebbe a körbe Bill Clinton, a 42. elnök? Külföldi államok pénzelik Clinton alapítványát – erről ír egy amerikai portál, konkrétan, hogy a norvég állam 3 milliárd 600 millió forinttal támogatta Bill Clinton, a korábbi amerikai elnök alapítványát. Norvégia a világ hetedik legnagyobb olaj-, valamint Európa második legnagyobb gázexportőre. A norvég Statoil, az állami olajalap értékét jelenleg több mint 500 milliárd euróra, azaz a magyar éves GDP mintegy ötszörösére becsülik. A skandináv ország – és azon belül az olaj- és gázlobbi – pedig használja pénzen szerezhető befolyását. Minden áron. Norvégia és Oroszország részben az európai piac miatt, részben az északi-tengeri olajmezők hovatartozása miatt került szembe egymással.

 70 milliárd forint jut területfejlesztésre (6.oldal)

Közel 70 milliárd forint uniós forrást fordíthat területfejlesztésre Szabolcs- Szatmár-Bereg megye 2014 és 2020 között. A korábban már elkészült területfejlesztési koncepció szerint kiemelt területek a kis- és középvállalkozások közvetett támogatása és a gazdasági infrastruktúrafejlesztési program, amely meglévő ipari területek bővítését és új ipari területek kialakítását jelenti.

Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke: A megyei realitások, Magyarország nemzeti stratégiája, és az EU 2014–2020 közötti időszak 11 tematikus célterületei jelentették azokat az alapokat, melyekből kiindultunk a megyei célkitűzések megfogalmazásakor. Emellett leszámoltunk azokkal az illúziókkal, hogy csak a területfejlesztési programok révén lehet hatékony felzárkóztatást végrehajtani. A területfejlesztési programok segíthetnek a felzárkóztatásban, de más eszközrendszerek is szükségesek hozzá, így törvényi szabályozók, különböző állami transzferek és a megfelelő adópolitika. A megye hátrányos helyzete a trianoni békediktátum következtében alakult ki, akkor megszűntek természetes gazdasági kapcsolatai, s perifériára került. Ez okozta azt a hátrányos helyzetet, amelyből a mai napig nem tudtunk kitörni.

 A kormány célja a teljesítményelvű és minőségi felsőoktatás kialakítása

A közeljövőben jelentős mértékben csökken a diplomás munkanélküliek száma (9.oldal)

A Felsőoktatási Kerekasztalon bemutatták a Fokozatváltás a felsőoktatásban címmel elkészült új felsőoktatási koncepciót. A következő 15 évre vonatkozó iránymutatás kijelöli azokat a célkitűzéseket és feladatokat, amelyek a teljesítményelvű hazai felsőoktatás kialakítása érdekében szükségesek. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár: el kell érni, hogy a diákok a képességeiknek megfelelő képzésben részesüljenek, amely egyrészt motiváltabb, eredményesebb hallgatókat eredményez, másrészt jelentősen csökkenti a lemorzsolódás mértékét.

 A közönség igényli és szereti, magáénak érzi az egri színházat

Klasszikus, konzervatív értékeket tükröző, közvetítőeszközeiben modern, nemzeti népszínház (12.oldal)

Rekordszámú, 284 előadást játszott az elmúlt évadban az egri Gárdonyi Géza Színház, miközben a jelen igazgatói ciklus kezdete óta megduplázta, 12 700 fölé emelte bérletes nézőinek számát. A 2014–15-ös évad elején, már szeptemberben bemutatták Az öreg hölgy látogatását, s azóta színpadra került a Bál a Savoyban c. revüoperett, a Grace és Gloria c. színmű, s a gyerekeknek A palacsintás király. Blaskó Balázs, az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója: nagy öröm számunkra, hogy a színház egyre népszerűbb, még akkor is, ha szakmánk egyes körei bántóan nem vesznek tudomást róla.

 Sikerek Miskolcon

Rövid beszélgetés Csöbör Katalin országgyűlési képviselővel (19.oldal)

A parlament a bankok elszámoltatását szabályozó első, még július elején elfogadott jogszabállyal teljes árverezési és kilakoltatási moratóriumot hirdetett mindaddig, amíg a folyamat le nem zárul. Tehát a bírósági végrehajtásokról szóló törvény júliusi módosítása így felülírta a korábbi, általam beadott szűkítő feltételt. Lényegében megint fennállt a veszélye, hogy a fészekrakó problémát esetleg nem sikerül minden egyes lakásra vonatkozóan megoldanunk. Ezért szeptember 26-án beadtam a parlamentben egy második módosító indítványt, amelynek a lényege az, hogy a júliusi, a bankokra vonatkozó jogszabály ne vonatkozzon a szóban forgó fészekrakókra. Ennek a szeptemberi módosítónak is ugyanaz volt a célja, csak megváltozott jogi környezetre vonatkozott. Miután kedden az országgyűlés elfogadta a javaslatot, így most végre rendeződhet ez az égető kérdés Miskolcon.

 

Keresse a Magyar Fórumot november 13-án, csütörtökön az újságárusoknál! De már november 12-én szerdán 13.30 és 17 óra között megvásárolhatja kiadóhivatalunkban. Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32. , I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575

info@magyarforum.hu

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Idén tavasszal, Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2014. őszén

 

Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

***

Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:

 11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026;

 Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.