vissza a főoldalra

 

 

 2014.11.19. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVI. évfolyamának 47.száma!

A tartalomból:

FEGYVERBE, FEGYVERBE! (címlapon)

Tegnap, a majd két hete tartó szervezés eredményeként, a Kossuth téren megjelent mintegy három-ötezer ember. Ennek a tömegnek a fele lipóciai öregek, s mintegy 10 %-a Greenpeace technikát és taktikát elsajátított ember volt. Sok fizetett aktivista, köztük nem jelentéktelen számban, szemmel láthatóan betépett fiatal. Mécs, Mécsné, Magyar Fruzsina, Magyar Bálint testvére. Dopeman és testvére valamint az LMP-ből leváltak, mind, akik Bajnai Amerikából kapott pénzén működtek, mint toborzók a millában, eljöttek. A hivatásos tüntetők technikai tudásával bírók saját csoportjukat beringatva nyomultak a Parlamentet védő rendőrökre, és szerettek volna legalább egy fülest kapni, vagy akármilyen csekély fizikai inzultust elszenvedni, amit aztán világgá lehet kürtölni. Garantált pszichiátriai esetek ordítozták magukat rekedtre, hordtak össze hetet-havat. A közönség mindjárt kezdésként áttörte a saját szponzoraik által állított színpad-védő kordonjukat.

 In memoriam Csurka István

AZ IDŐ ÖSSZETORLASZTÁSA (2.oldal)

Értett valaki valamit az Észak-Afrikán végigsöpört fellázadásból, háborúból, gyilkosságokból? Nem azért történt-e az egész, hogy megemészthetetlen információkkal tömjék meg az embereket? Azokat is, akik kiözönlöttek a Tahrír térre, meg azokat is, akik Európában kapták tonnaszámra a megemészthetetlen híranyagot? S vége lett? Nem kezdődik most újra a Tahrír téren, és majd mindjárt Líbiában, Kadhafi nélkül? Értett valaki valamit a görög válságból, s abból, hogy miért vannak az utcán az athéni görögök és miért nincsenek az üdülőhelyieken? S most, hogy van ott egy odatett és nem választott ember, miért jobb, s mi következik? S ugyanez Olaszországban, majd most váratlanul ránk kiterjesztve a feltorlasztást? Nem lehet nem észrevenni egy új vezetési, fegyelmezési és megvezetési technika fennforgását és alkalmazását. Annyi hírt, eseményt, és hozzá a annyi kulturálisnak látszó, de valójában perverz sztár-eseményt zúdítani naponta, óránként, percenként az emberre, amelynek tömege alatt az megzavarodik.

 Elég volt! (3.oldal)

A magyar kormány lassan

olyan helyzetbe lavírozza magát,

amelyből már nem tudja

folytatni a hintapolitikát. Az

amerikai nyomásgyakorlás

célja egyértelműen az, hogy

Budapest valljon színt: Kelet

vagy Nyugat?

(Heti Válasz)

Itt valaki nem normális, de legalábbis játssza a hülyét: Hát arról van szó, hogy az Orbán kormánynak színt kellene vallania, hogy Kelet vagy Nyugat? Miért tesznek úgy egyesek, mintha ez a kormány azon törné a fejét, hogy visszahozza a megfigyelések, az üldözések, a börtönbe zárások korát? Ki előtt kellene bizonygatnia, hogy éppen ellenkezőleg gondolkodik. Itt biztos, hogy semmilyen demokrácia-deficit nincs. Az ellenzék háborítatlanul él, orgánumainak se szeri se száma, tele vannak pénzzel. Sőt az ellenzék által kormányzati szócsőnek tartott heti-és havilapok, és tévé is gyakran erős kormányellenes élével tűnik ki. (Megkockáztatom: értelmetlenül, mert ezzel csak elbizonytalanítják a jobboldali szavazókat, a másik oldal meg röhög a markába.) Úgy tűnik, nem szolgál elég példával az MDF és kormányának teljes megsemmisülése, éppen a gyávasága, gerinctelensége miatt. Nem értik, hogy itt arról van szó, hogy a kora újkortól napjainkig a magyar nép mindig ellenzékben volt, és fölötte törököt, németet vagy oroszt kiszolgáló komprádor burzsoázia uralkodott?

 „Lészen ágyú és muníció, amennyi kell!”

200 éve született a híres székelyföldi ágyúöntőmester, Gábor Áron (3.oldal)

Nem kellett sokat várni arra sem, hogy az első Gáborágyúk éles helyzetben is bevetésre kerüljenek, ugyanis 1848. november 30-án benyomult az osztrák sereg Háromszékbe. A cél egyértelmű volt: letörni az itt tapasztalható kitartó ellenállást. A döntő ütközetre Hídvég mellett került sor, ahol – nem kis mértékben a kitűnően működő Gábor-ágyúk bevetése miatt – a székely sereg elsöprő győzelmet aratott. A császári erők erdélyi főparancsnoka, Anton Puchner tábornok nem tudott az alig két hete megindult háromszéki ágyúöntésről, és sokáig abban a hitben volt, hogy az őket legyőző hídvégi ágyúk a francia tüzérségtől kerültek valamilyen úton-módon a székelyekhez.

 Változik az uniós támogatások felhasználási rendje

Az előző uniós költségvetési időszakban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a szakpolitikáért felelős minisztériumok között sok esetben érdekellentét alakult ki, ezt a problémát is orvosoltuk (4.oldal)

Megjelent a kormány rendelete a 2014–2020 közötti programozási időszakra az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről; a pályázóknak sok, számukra fontos változással kell számolniuk. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára: az új rendszerben egy kézben van a szakmai döntési kompetencia és a fejlesztési források felhasználásának a lehetősége.

 Mérsékelten optimista a 2015-ös költségvetés

A stabilitás és a konszolidáció igénye jelenik meg a tervezetben (5.oldal)

2015-ben is 240 milliárd forint marad a családoknál – ezzel kezdte beszédét Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, amikor benyújtotta a jövő évi költségvetést az Országgyűlésnek. Dr. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke: optimizmus hatja át a jövő évi költségvetés tervezetét, amely abból indul ki, hogy a világgazdasági helyzet nem romlik, s az európai válság sem mélyül.

 Komló már meg tud állni a saját lábán

Egyetlen ciklus alatt több forrást szereztünk Komlónak, mint amennyivel baloldali elődeink eladósították a várost (6.oldal)

Az önkormányzati választás végeredménye alapján világossá vált, hogy a Komló városát négy éve kormányzó pártok a következő, immár ötéves ciklusra is bizalmat kaptak. Polics József polgármester mellett a 14 tagú képviselőtestületben nyolcan képviselik a Fidesz–KDNP-t. Polics József, Komló polgármestere: az előző ciklusban végrehajtottuk az „alapozási munkálatokat”, melyre a következő öt évben nyugodtan építkezhetünk.

 Visszatérőben a medve

Pánikra, félelemre nincs ok, faunánk ugyanakkor rendkívüli értékkel gazdagodhat (6.oldal)

Október 17-én konferenciát rendeztek Salgótarjánban, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságán, amelynek témáját a barnamedve visszahonosodása szolgáltatta. Európa legnagyobb testű ragadozója Trianon óta nem rendelkezett állandó állománnyal Csonka-Magyarországon, ám a jelenlegi adatok alapján úgy tűnik, hogy ismét vannak folyamatosan itt élő példányok. A barnamedve – és általában a nagyragadozók – magyarországi visszatelepülésének okairól, illetve a szükséges intézkedésekről Szemethy Lászlót, a gödöllői Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetének docensét, a salgótarjáni medve-konferencia egyik előadóját kérdeztük.

 Holnap elolvasom (7.oldal)

Julius Caesar mondásai közül a sokat idézett „ha békét akarsz, készülj a háborúra” mellett nem olyan közismert a szintén tőle származó gondolat, mely szerint „a birodalmat nem a hódítások, hanem azok megtartása jelentik”. Pedig a kiváló hadvezér és államférfi, ahogy ma mondjuk, doktrínájának legfontosabb eleme a birodalom megtartása volt… Állítólag azon a napon, amikor Julius Caesart meggyilkolták, reggel egy férfi egy cédulát csúsztatott oda hozzá, amiben figyelmeztette őt a tervekről. Caesar az összehajtott cédulára ügyet sem vetett, de azért eltette, s csak annyit mondott: Holnap elolvasom.

 Megfenyegette a Bákó megyei tanács elnöke a csángókat

A román helyi elöljárókkal a hajdani besúgó papok igen jó kapcsolatot ápolnak (8.oldal)

Hamarosan elkergetik a moldvai falvakból a magyar tanárokat, megszüntetik a magyar oktatási programot, és helyette bevezetik az olasz nyelv tanítását, mert az szép és hasznos, míg a csángó nyelv csúnya és haszontalan, a magyarországi segélyek pedig olyan kicsik, hogy azzal megsértik a csángók román identitását – ezt mondta Dragos Benea, a Bákó megyei tanács szociáldemokrata párti elnöke csángó diákok jelenlétében a bákói történelmi múzeumban tartott találkozón. Dr. Nyisztor Tinka, a pusztinai Szent István Egyesület elnöke: sokan nem ismerik el, hogy a csángók magyarok, magyarul beszélnek. 2002-ben Jászvásáron, a püspökségen azt mondta a segédpüspök, hogy csak akkor lesz csángó nyelvű misénk, amikor a csángó írott nyelv lesz.

 Csorja Gergely: Európa lehetőségei (19.oldal)

Európa világpolitikai befolyása a nulla felé tendál. Európa, mint önálló hatalom, mint a világ politikai eseményeire hatást gyakorló entitás a második világháború óta lényegében nem létezik. Mi ennek az oka? Az Európai Unió szervezetileg nem tekinthető önálló államnak. Bár létezik közös törvényhozás, az Uniót alapító szerződés, melyhez Magyarország is csatlakozott, inkább hasonlít valamiféle szabadkereskedelmi egyezményhez, mint egy valódi szövetségi államalakulat alapító okiratához. Terjedelmi okokból nem sorolható itt fel, hogy miért lett az Unió ilyen, szorítkozzunk csak arra, hogy az erős tagállamok, és az Egyesült Államok is ódzkodott az Uniót szövetségi állammá fejleszteni.

 

Keresse a Magyar Fórumot november 13-án, csütörtökön az újságárusoknál! De már november 19-én szerdán 9 és 12 óra között megvásárolhatja kiadóhivatalunkban. Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32. , I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575

info@magyarforum.hu

 A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Idén tavasszal, Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2014. őszén

 Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

***

Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:

 11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026;

 Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.