|
 2014.11.19.
Megjelent a Havi Magyar Fórum
novemberi száma!
A
tartalomból:
1919.
november 16. Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg élén bevonul
Budapestre
A
Gellért térre érvén a Gellért Szálló előtt – amely a
megszálló románok városparancsnokságának adott otthont, később
pedig Horthy főhadiszállása lett – a kissé megilletődött Bódy
Tivadar polgármester fogadta, akinek fogadóbeszédére Horthy
lova nyergéből válaszolt. Az egykori ellentengernagy kertelés
nélkül kimondta, hogy mindeddig gyűlölte Budapestet, amely az
elmúlt évben a nemzet megrontójává lett, megtagadta ezeréves
múltját, sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös
rongyokba öltözött. „Mikor még távol voltunk innen, és
csak a remény sugara pislogott lelkünkben, akkor – kimondom
– gyűlöltük és átkoztuk Budapestet, mert nem azokat láttuk
benne, akik szenvedtek, akik mártírok lettek, hanem az országnak
itt összefolyt piszkát” – szólt Horthy a mindössze néhány
perces válaszában. Beszéde végén megbocsátott a városnak,
azonban hozzátette: „ezek a kezek nyitva állanak testvéri kézszorításra,
de büntetni is tudnak, ha kell.”
Tizenhét év
Hazánk
lakossága e rövid idő alatt 1.639.479 fővel növekedett. Alap-
és középfokú iskoláink száma 7418-ról csaknem a duplájára:
13780-ra; óvodáinké 975-ről 1140-re emelkedett. Új kórházat
160-at is építettünk a kezdetekkor meglévő 187 mellé, s bennük
megkétszereződött az orvosok száma.
2628 km
. elsőrendű országutat építettünk, vasútvonalaink hossza
8671 km-re nőtt, ebből 243 km-t villamosítottunk – magyar találmány
alapján. Dieselmozdonyok gyártásában pedig világelsők lettünk.
Duna-tengerjáró flottánk összeköti vízi útjainkat a világtengerekkel.
Államadósságunkat az időszak felére kifizettük, sőt el
tudtuk engedni a gazdák összes tartozását. Megteremtettük a
mindenkire egyaránt vonatkozó szociális ellátórendszert,
biztonságos működéshez szükséges vagyonnal látva el a nyugdíj-
és betegségbiztosítókat. Ingyenes gyógyszert kaptak a növekvő
számú cukorbetegek. Budapest(gyógy)fürdővárossá vált.
Nyaralótelepeket építettünk a munkásoknak a Dunakanyarban, a
Soroksári Dunaágban; a tisztviselőknek a hegyvidékeken és a
Balatonnál.
MEGHITT BESZÉLGETÉSEK NYIRŐ JÓZSEFFEL
SZERKESZTETTE: MEDVIGY ENDRE
Legelőször
Paál György dr., az Erdélyi Párt főtitkára gratulált a képviselőségemhez.
Azzal válaszoltam neki, hogy idéztem a pápaválasztás
jelmondatát: Servus servorum Dei. De – mondtam –, én ebből
a mondatból csak a Servus-t választom ki. Ebben a szóban benne
érzem a magyar testvériséget, és ez egyben minden politikai
programom is. Örülök, hogy nem politikai kortesbeszédek révén
lettem képviselő, hanem csak úgy egyik napról a másikra.
„Udvarhely megye terhére” vagyok behívva a képviselőházba,
s a politikai programom az, hogy hazamegyek, faluról falura járok,
meghallgatom a székely sorsokat, tájékozódom, s fordítva valósítom
meg a mikszáthi gondolatot. Mikszáth ugyanis bemutatta a
parlamentet a népnek, én pedig a népet akarom bemutatni a
parlamentnek. Mert mindazt, amit a falvakban látok majd, megírom
könyvben, s azt hiszem, ez lesz legjobb munkám. Itt kezdődik az
igazi magyar politika, amely maga az élet. Magam is Udvarhelyt nőttem
fel, bár Székelyzsomborban születtem. Anyám csíki, apám
udvarhelyi. Talán még annyit mondhatok politikai elgondolásomról,
hogy nekem, mint íróembernek, az is fáj, hogy a parlamentben a
pártok külön-külön ülnek.
Kárász József: Egy régi nyár
Billogozásra
készültek már az este. Vacsora közben azt számolgatták, hány
üsző és tinó nyakára kell rásütni a család nevének kezdőbetűit,
a nagy G és M betűt. Kint a Pusztán, a szikes Fehér tó környékén
legelt tavasztól őszig a jószág. Az ott lévők megjelölése
szükséges volt, mert a sok idegen állat közt így tudta megkülönböztetni
és ősszel, a hazahajtáskor kiválasztani ki-ki a magáét. Ferkó
szerint csak ezeket kellett volna megbillogozni, a többi fölösleges,
kegyetlen állatkínzás, de kinevették, mikor ezt szóvá tette.
Ősi szokás szerint cséplés után került sor erre a műveletre.
A szenvedő állatok bőgése, keserves, de hasztalan tiltakozása
visszhangzott az épületek között, a levegő égett szőr és pörkölt
bőr orrfacsaró szagával volt teli. Ferkó utálta az esztelen
és elborzasztó eljárást, öklendezett a szagától még napok
múlva is, ha eszébe jutott. Mióta felkelt, azon törte a fejét,
hova tűnhetne el a tanyából. Akarata ellenére Gulyás nagyapa
segített rajta. A billogozás első szünetében, a konyhábanmegtöltötte
kostök zacskóját dohánynyal, s mikor kijött, azt mondta neki:
–
Van itt egy üsző. El kék hajtani Anna nénédékhöz.
–
A Pusztára?
–
Mért nem Ernőt küldi, ahogy akarta – lépett ki
az
eresz alá a nagymama.
–
Űrá szükség van itt. Ferkó mög úgyis szeret sétálni.
Mekkorát
gyalogolt tegnap is!
–
Ferkó nem ismeri a járást! Mit okoskodik?
–
Majd eligazodok. Magyarok laknak itt mindönfelé.
Mikor
indulhatok?
–Máris!
Húzd föl a bakancsot, oszt uccu neki-vesd el magad! Nyakába
akasztotta a tarisznyát, s az udvaron átvette Molnár Palitól
az üsző kötelét. A nagyapa elkísérte a kapuig, s közben
elmagyarázta, merre menjen, hogy éri el a keresztútat, amely az
Anna néniék tanyájához vezet.
Pósa Zoltán: KÍNJÁBAN
ÉRÜNK, MINT A DINNYE
(Zoltika, te egy
egy élő taposóakna vagy!)
Zoltánt
irtózatosan megdöbbentette, hogy barátnője, Irén lánytársai
közé menekült. Pedig csak annyit akart tőle, ami szűk három
hónappal ezelőtt szokássá vált közöttük. Az obligát
reggeli puszit. – Naaa – nyávogott. –hagyjál békében.
Nem látod, hogy dolgom van. Nyugtalanította, hogy a szoknya
alatt már nem visel hosszú nadrágot, pedig csípősre
fagyasztotta fülét a szokatlan szeptemberi hideg. Copfja sincs,
lebontva viseli divatosra kurtított hajzatát. És Bea, a kedves
kényeskedő Szapudi Beácska, a helyi bonviván-primadonna házaspár
szőke hajú kislánya sem kínálja selyemcukorral, pedig Zolti
azért hozott két pirosan vigyorgó jonatán almát, hogy visszakínálja.
Ennyire megváltoztak volna tavaly óta a lányok? Hisz ez a
tavaly ráadásul csak az idei június eleje. Zoltán is igen csak
utálta, hogy itt az ősz, de inkább hivatalból. Iskolásnak így
illik... Bár most ez a nyár…
Dr. Diószegi György Antal: A középkori magyar
gyepű pásztornépe
A Kárpátokon
túli terület a XV. századig a magyar határvédelem szerves része
volt, és ez a gyepűrendszer fogalmaként ismert a történettudományban:
e világ legfőbb ereje a szabad életmódú, nagyállattartó és
lovasíjász magyar pásztortársadalom volt. A lovasíjászműveltségű
magyar csikósvilág adta Magyarország középkori haderejét a Kárpátok
mindkét
oldalán!
Évezredes lovasműveltségi gyökerekből teremtődött meg a
magyar lovasnemzet különleges, a huszárhagyományokban kicsúcsosodó
egyetemes értékként megjelenő, világszerte ismert hadtörténeti
szerepe. Két fontos életmód határozta meg a régi Magyarországot
a középkortól kezdve. Az egyik a magyar parasztság csodálatos
világa, melynek napjainkighat számos értéke (pl. népművészet,
népzene, néptánc). A másik az ősi magyar lovasíjász műveltségből
fakadó lovasnemzet lét: a magyar lovaspásztorok, csikósok és
gulyások világában gyökeredzett ez a magyar műveltségi örökségünk.
A hajdúöntudat az egyik legfontosabb magyar néplelki örökségünk!
Érdemes a magyar hajdúk világának gyökereit megismerni, mert
ennek keretében a magyar történelem egyik legfontosabb kérdésköre
tárul fel: ez volt az a magyar pásztortársadalom, melynek Szkítiától
a Kárpát-medencéig számos történeti emléke őrződött meg.
Dr. Sebestény Sándor:
Honvédtisztek az 1848/49-es szabadságharcban: Lenkey János tábornok
és Károly ezredes (II. rész.)
1849. április 29-én
Vácon Kmetty hadosztályparancsnok kiadta a parancsot, hogy a
katonák induljak el Komárom felé. A parancsnok nem árulta el
Lenkeynek, hogy Budavára elfoglalása a titkolt végcél. A
csapatok Szobnál keltek át a Dunán április 30-án gabonaszállító
hajókon a túlpartra. Kmetty Esztergomból hirtelen azonban közölte
Lenkeyvel, hogy megváltozott a parancs, s az úticél Buda.
Kmetty hadosztálya május 4-én reggel 9 óra körül érkezett
meg Óbuda térségébe. Ninsics hadnagy kapott parancsot három
huszárral, hogy lovagoljon előre a térség felderítésére. Ők
belebotlottak egy háromfős osztrák őrsbe, akiket a huszárok a
külső „karózaterődítésig” kergettek, elfogniuk azonban
nem sikerült. Óbudán más ellenséget nem találtak. Erre
Kmetty ezredes hadrendbe állította az egységeket: az élre
Dzvonkafszky százados huszárszázadát állította, őket követte
a hadosztályparancsnok a 10. honvéd zászlóalj élére állva,
ezután Kőnig Endre százados tüzérütegei következtek, mögöttük
egy gyalogos zászlóalj katona várta a parancsot, s azután kerültek
sorra Lenkey huszárjai és a hadtápalakulatok.
Chrudinák Alajos: BŰNBAKKERESÉS
Henry Kissinger
1969-ben a következő kíméletlen szavakkal továbbította az
amerikai légierőnek Richard Nixon elnök utasítását, hogy
„masszívan” bombázza Kambodzsát: lőjenek „bármit, ami
repül, mindent, ami mozog.” John Pilger ausztrál-brit újságíró
elkeseredetten állapítja meg, hogy „amikor Barack Obama beindítja
hetedik háborúját a muzulmán világ ellen azóta, hogy kitüntették
a Nobel-békedíjjal, a Fehér Ház mindennapos hencegő háborús
hisztériája és feneketlen hazugságai nosztalgikussá teszik az
embert Kissinger gyilkos őszintesége iránt.” Az amerikai és
brit kormánylapok címoldalain már hetek óta virít a nyugtalanító,
izgága felhívás: „tenni kell valamit!” Ez amolyan szellemi
kísértet, a tájékozott emlékezet, tények, vagy a szégyen
figyelmeztetése, hogy Amerika, Nagy-Britannia és Izrael milyen
otromba gaztetteket követ el szinte szünet nélkül a Közel-Keleten.
|
