vissza a főoldalra

 2014.11.21. 

Szakképzés vagy gimnázium?

A nyilatkozatok alapján újabb átfogó változások várhatóak az oktatásban, a szakképzés területén. A tervek szerint át fogják vizsgálni az összes gimnáziumot, szakközépiskolát és szakiskolát, a gimnáziumokat és szakközépiskolákat szétválasztják, ugyanis tisztázni szeretnék az egyes iskolák arculatát. A távlati cél a szakközépiskolák és szakiskolák arányának növelése, valamint a gimnáziumi létszám korlátozása.

Mint Orbán Viktor a Kossuth rádióban elmondta, fejlődő gazdaságunkban hamarosan szakemberhiány várható, ezért van erre feltétlen szükség. A Nyugat-Európában több helyen használatos duális képzési rendszert vezetnék be, amely szerint a fiatalok elméleti tudást az iskolapadban, gyakorlatot pedig valódi munkahelyeken szereznének.

Egyelőre még nem tudni, hogy mi alapján zárhatnak be gimnáziumokat, könnyen lehet, hogy a tanulók eredményein fog múlni. Valószínűleg kevesebb, ám színvonalasabb gimnázium, és jóval több és sokszínűbb képzést nyújtó szakközépiskola és szakiskola lesz.

Természetesen a balliberális sajtó ellenzi a tervezetet, mondván, a 14 éves kor nem ideális a pályaválasztásra. A kevesebb gimnáziumi hely sokaktól elveszi a felemelkedés lehetőségét, a gimnáziumban általános műveltséget szereznek a diákok, jut idejük a továbbtanulás mérlegelésére, továbbá aki gimnáziumi érettségivel rendelkezik, az sokkal könnyebben jut be az egyetemekre vagy sokkal könnyebben kap munkát, mint aki nem. Inkább szélesíteni kéne a gimnáziumi helyeket, és arra építeni specializációs képzéseket.

Valóban rosszul érintene mindenkit ez a változtatás? Úgy érzem, egy igen jelentős rétegnek lenne üdvére, ha ez törvényi erőre lépne.

Tapasztalatom szerint a legtöbb gyereken már látszik a 8. osztályban, hogy milyen beállítottságú, ha pontosan nem is, de körvonalazódik, hogy milyen foglalkozás való neki. Magyarán szólva, egy 14 éves gyerekről lehet tudni, hogy később érdemes-e egyetemre mennie vagy sem.

De ha megfordítom a kérdést: az érettségi előtt álló fiatalok már pontosan tudják, hogy mit szeretnének kezdeni magukkal a felnőtt életben? Dehogyis. Borzasztó sokan vannak, akik az egyetemi jelentkezési határidő napján a pillanatnyi kedélyállapotuktól függően találják ki, hogy merre tovább. Valahova úgyis felveszik, a ponthatárok sokszor alacsonyak, a szülők jelentős része meg akár a többszázezer forintos tandíjat sem sajnálja, addig is „jó helyen van a gyerek”.

Aztán ellébecolnak 6-8 évet a bölcsészkaron, különösebben nem érdekli őket, hogy mit tanulnak, de valahogy megszerzik a diplomát, mert „az kell”. Édes mindegy, hogy mit végeztek, valami egészen mással fognak foglalkozni. A televíziós vetélkedőkön az egyik legmegdöbbentőbb, hogy a bemutatkozó versenyzők legalább fele egészen mást végzett, mint amit most dolgozik.

De térjünk vissza ezeknek a fiataloknak a gimnáziumi életéhez. Nagyon sok közegben ciki, alantas szakközépiskolába, különösen szakmunkásképzőbe járni, a gimnázium sokkal „menőbb”. A szülők is szívesebben íratják oda, onnan várják a felemelkedést, és „különben is olyan hülye a gyerek, ott majd csak ragad rá valami a koszon kívül is”. És ragad rá? Mert ez az egyik érv, az általános műveltséget csak itt lehet elsajátítani. Alapvetően téves az elképzelés, hiszen a szakközépiskolában is van magyar, történelem, matematika stb. tantárgyak, megfelelő oktatás és szorgalom esetén kikupálódhat valaki ott is.

Bár csak együtt járna a gimnáziumba járás az alapműveltség megszerzésével. Olyan érettségi előtt álló fiatalokkal találkoztam, akik nem tudják megkülönböztetni a királyságot a köztársaságtól, azt nem tudták elmagyarázni, hogy mit jelent az, hogy valaki arisztokrata. Ezért tartsunk mindenkit gimnáziumban?

Rendkívül jelentős azoknak a száma, akik bekerülnek a gimnáziumokba, és ott szenvednek. Mert nem való nekik a képzés, nem tudnak mit kezdeni ezzel a sok elméleti tudással, rendszeresen 7-8 tantárgyból megbuknak, a szaktanárok, az osztályfőnök, a szüleik és sokszor az igazgató „üldözik” őket. A kudarcélmények közepette valahogy fel akarják hívni magukra a figyelmet a tanár előtt is, és az osztálytársak előtt is. Nem dolgoznak, megzavarják az órát, akár hangosan és folyamatosan is, és ezt nem lehet elintézni azzal, hogy a tanár nem tud fegyelmezni.

Természetesen nem „hülyék” ezek a gyerekek, csak másféle talentumokkal bírnak: az egyik kitűnően főz, a másik informatikai programnyelvekben mélyül el délutánonként, a harmadik pedig jobban ért a biciklikhez, mint a szervizes. Egyszerűen gyakorlatiasabbak, másra hivatottak. A szakközépiskolában ők is megszerezhetik az általános műveltséget, miközben olyat tanulhatnak, amihez érzékük van, ami leköti a figyelmüket. Máris sokkal kezelhetőbbé válnak, és senki nem akarja őket az igazgatóhoz leküldeni.

Természetesen előfordulhat, hogy valaki nem olyan szakközépiskolát végzett, amilyen igazán neki való, vagy mégis csak egyetemre szeretne járni. Érettségit úgyis szerez, tehát egy kis önszorgalommal maga is bekerülhet az egyetemre, másik szakmát pedig végezhet az OKJ-s képzéseken.

A tervezet nem oldja meg az oktatás összes problémáját, de sokakon segít. Jelenleg igen komoly azoknak az aránya, akik 14 éves koruktól akár 30 éves korukig tengődnek, valamit csinálgatnak, de valójában semmit. Ez se nekik, se a társadalomnak nem jó. Úgy tűnik, hogy hamarosan megadatik a lehetőség arra, hogy a középiskolai képzés egyénre szabottabb legyen, 18 éves fiatalok szakmával a kezükben érettségizhetnek le. Az egyén érdekeit is szolgálja ez, munkavállalási lehetőségei igencsak megnőnek, továbbá a gazdaságnak is óriási szüksége van a jól képzett szakemberekre a modern technológia világában.

Merle Tamás