vissza a főoldalra

 2014.11.21. 

In memoriam Csurka István

A rejtőzködő elit

A nemzeti keresztény középosztály harca, napjaink alapkérdése

Molnár Tamás, a nemrégiben elhunyt, legnagyobb magyar filozófus 1992-ben franciául írt művében, A liberális hegemóniában olvastam először ezt a kifejezést. Helyenként álcázott elitnek is nevezi a jelenséget. Miről van szó? Molnár Tamás röviden lefesti a kialakulás történetét, s ebből meglátjuk. A XVIII. század közepétől, az enciklopédisták felemelkedésétől beszélhetünk rejtőzködő elitről. D’Alembert, az egyik komoly filozófus az akadémián, voltaképp, mint királyi alkalmazott Malesherbes-en keresztül rendelkezik a cenzúra fölött, betiltatja ellenfelei könyveit, a Bastille-ba vettet szerzőket, könyörtelenül terrorizálja az irodalmi világot. Mégis ő az egyik rendszerváltoztató, az egyik forradalom-előkészítő, aki az állam meggyengítéséről vitatkozik, az egyház megsemmisítésére tör. Németalföldön kiadott művek járnak kézről kézre, a vámhivatalnokok meg vannak vesztegetve, s Voltaire válik rajongásig csodált példaképpé.

A húsz-huszonöt évvel ezelőtti magyar helyzet majdnem pontos megfelelője ez. Itt az álcázott elit szamizdatot ad ki, leleplezi a rendszert, de egyben a nacionalizmust, a népiséget is igyekszik diszkvalifikálni, és a háttérben egy tálból cseresznyézik a kommunista hatalommal, Aczél György körével. Tökéletesen álcázva.

A liberális hegemónia hazánkban éppen a nyolcvanas, kilencvenes években teljesedett ki. Ugyancsak álcázva. „A domináns helyzetű nyomást gyakorló csoportok megtiltják – írja Molnár – a liberális posztulátumaival (követelmény, sarktétel) ellentétes koncepciók érvényesítését.” Később: „A mindig és mindenütt ünnepelt pluralizmus ellenére a liberális civil társadalom nagy általánosságban éppolyan intoleráns ideológiailag, mint a régi rendszerek.” Hozzátehetjük, Molnárral egyetértve, hogy türelmetlenebb és elnyomóbb, mert egy álcázott elit, nem pedig egy szerves kifejlődésű és nyíltan felelősséget vállaló elit irányítja.

A rejtőzködő liberális, állam- és egyházellenes elit és a nemzetállamért, a nemzeti együttműködésért küzdő kormány és a felhatalmazója, a hatalmat a kezébe szavazó nemzeti keresztény középosztály harca napjaink alapkérdése. Folyik az álcázott elit leleplezése és lelepleződése. De az intézmények falain belül, valamint a kulturális életben és rengeteg gazdasági poszton, a bankokban és a biztosítókban, a magánnyugdíj-pénztárakban és leginkább a sajtóban és a televíziókban-rádiókban még vezető pozícióban láthatunk álcázott elemeket. Hamarabb kialakították ezek az álcázás új technikáját, mint ahogy a kormány felállt. Védekeznek, támadnak és hamisítanak. Elkezdődött az új átmentés.

Az a roppant korrupció, amely az utolsó nyolc évet jellemezte az álcázott Demszky– Gyurcsány-klán nélkül, nem alakulhatott volna ki. A korrupciót a liberális elit szervezte, és most ezerszámra futkosnak a terepen a kedvezményezettjei. Felsorolni is nehéz, mennyi közbeiktatott személy, iroda, tenderkiíró és tenderbíráló és fővállalkozó, mennyi mindig utazó nagykövet, sztár és celeb élt a liberális újraelosztásból. Nagyszerűen.

Az előzetesben, a házi őrizetben lévők és a közvetlen per előtt állók csak a jéghegy csúcsát jelentik. Sok közép-Hunvald mozgott a terepen, miközben most éppen maga Hunvald leplezi le, akaratlanul az álcázott elit eddig rejtett kiterjedését. Egyik lehallgatott telefonjában még a letartóztatása előtt arra kéri Zoltai Gusztávot tegező módban, hogy szóljon már oda – oda föl –, ne macerálják őt. Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz vezetője megígéri a közbenjárást.

Mit jelent ez? Hunvald tudja, bizonyos benne, hogy Zoltainak, a Mazsihisz vezetőjének mint álcázott főembernek van szava odafönt. Ezt Zoltai sem tagadja a tévében közreadott beszélgetésben. Ez tény. Az is vélhető a néhány mondatos korrupció-megbeszélésből, hogy ügyeik közösek lehettek. Legalább néhány ponton. Az áron aluli házeladások az egykori és részben mai zsidónegyedben történtek. Zoltai Mazsihisze is ott székel. A két szomszédos belső kerület felújítása, benne a Broadwaynek nevezett Nagymező utcával, egy komoly izraeli vállalkozás. Az, hogy mindez bizonyítható is, nem tudjuk. Hunvald hosszú előzetesben tartása arra enged következtetni, hogy sok bizonyíték lappang még kint a terepen. De Zoltai képbe kerülése az egész rejtett elitre nézve fenyegető fejlemény. Ennyire messzire, ennyire védett személyek és kapcsolatrendszerek felé is elmerészkedik az új hatalom? A fejszék a Mazsihiszre vettettek?

Ez még elszántabbá teszi a rejtett elit középkádereit. Gyorsan beépülni, mindenképpen beépülni – ezt parancsolja nekik. Addig, amíg az alakulóban lévő nemzetállam fel nem nevelte a maga tisztviselőit, titkárait és titkárnőit, katonatisztjeit és ügyintézőit. Ezért a már beépültek feladata: lassítani. Fékezni. Mindig kérdéseket feltenni, lehetőleg zavart kelteni. Jó lesz az, ha felszámoljuk a jogállamot? A jogállam szentség, nemde? Ugyanakkor elterelni a figyelmet arról, hogy jogállam nem is volt, nem is lehetett a rejtett elit uralma alatt, mivel mindent a rejtett elit döntött el, s a jogot úgy facsarta, ahogy érdeke kívánta. Dehogy volt itt jogállam. A jogállam reklámja volt meg csak. Ha nem fogadod el a mi liberális jogállamunkat, amelyben bizonyos liberális alaptételeket érinteni sem szabad, bizonyos szavakat kimondani sem szabad, amelyben politikailag korrektnek kell lenni, akkor mehetsz az utcára.

A nemzeti oldal sehol a világon nem tudja magát álcázni, nem tud rejtőzködni. Ez egyszerűen képtelenség számára, mert itthon van. Ez nem érdem, ez egyszerűen adottság. A kormány megmondja, mit akar, s miért. Családtámogatást akar, az adósságcsapdából kiemelkedést, elszámoltatást és rendet. A bukófélben lévő álcázott elit sajtóorgánumaiban, tévéiben ezt diktatúrára törésnek mondja. A határozottságot és az egyenességet egyeduralomnak nyilvánítja. Sokakat meg tud téveszteni, mert a társadalom elszokott az egyenes, határozott beszédtől. A Kádár-korszakban minden „egyrészt-másrészt”-ekkel lett kifejezve, a határozottság, a férfias kiállás ismeretlen volt. Békeharc volt, békepapokkal, békekultusz állandó háborúk és fegyverkezés közepett. A kedves nagymamák sápítozó, kis unoka féltő világszemlélete volt az uralkodó, mert az álcázott eliteknek ez felelt meg legjobban. Ne lásson, ne tudjon senki sokkal többet a világból, az összefüggésekből, mint az egész életében dolgozó, őszülő, de haját nem festő kedves nagymamák. Az ilyen népet tudják aztán a filozófusok és a Demszky-boyok, a Zoltaik alaposan megvezetni. Most sokan nem értik az egyenes beszédet. (A miénket sem értik majdnem húsz éve…)

De akkor is az egyenes beszédnek, a nemzetállami határozottságnak, az akarat vezérelte törekvéseknek kell uralkodóvá lenniük. Ez szebb és derekasabb, jobban illik a magyarhoz. Most két egyidejű feladat áll a kétharmados hatalom – csináljunk számára új szót – a kétharmadosság előtt. Az egyik a liberális álcázottak beszivárgásának megakadályozása, alapos megszűrése. Nem szabad, hogy ezek ellepjék a nemzetállam fórumait, döntnöki állásait, mert tönkreteszik az egész kezdeményezést. Minden megint belefullad az ő korrupciójukba és az a középréteg, amely hittel, reménnyel kiküzdötte ezt a lehetőséget, a magyar együttműködés rendszerét, elveszti a kedvét. Félrevonul. Leteszi a fegyvert: megint nem sikerült. Ennek nem szabad bekövetkeznie. És nem is következik be, ha felismerjük a helyzetet. Inkább haladjunk lassabban, de az álcázott elit figuráit tartsuk távol, amíg a mi hadapródjaink fel nem nőnek. Ne felejtsük el, hogy történelmünkben minden az álcázottak benyomulása miatt romlott el. Deák Ferenccel jobbnak indult a kiegyezés, aztán Tisza Kálmán és báró Eötvös József ráengedett valamit, ami a század végére teljesen elposványosította. A Horthy-korszak jobban kezdődött, mint ahogy végződött, mert a végén nem volt képes határozottan a népi mozgalom mellé állni a nemzet sorsát érintő kérdésekben. Zsidótörvényeket hozott és koncessziókat adott a már akkor is létező álcázott liberális elitnek, ahelyett, hogy földet adott volna a parasztnak. A rendszerváltás is jobban indult Lakiteleken, mint amilyen lápba a paktum után belefulladt. És ez mindig az álcázottak befurakodásának és helyfoglalásának is volt köszönhető. Természetesen nem csak ennek, de ezek a fékezések sohasem maradtak következmények nélkül. A privatizációt az álcázott elit hajtotta végre.

A másik feladat a nemzeti elit megteremtése, gyors felnevelése. Olyan szilárd magyar öntudatú, magyar vérű, hittel és életakarattal bíró fiatal vezetőréteget kell felnevelni, pozícióba helyezni, amelyikről lepereg az álcázott elit minden ármánykodása. Magának ez a rejtett elit, már az Aczél-korszakban elkezdte felnevelni a liberális, sokszor származási alapon kiválasztott vezető réteget, a nemzeti oldal miért szégyelli a saját kiválasztási szempontjait?

Minden marxizmust, minden álcázott liberalizmust ki kell söpörni az iskolákból. Magyar nemzeti nevelés kell. Népiség, kereszténység és keresztyénség. Semmilyen gesztusra, adaptációra, féligazságaik semmilyen átvételére nem vagyunk kötelezve. De most még mintha ezeket a nemzetállamhoz szükséges kezdeményezéseket, irányváltásokat is szégyellnék a hatalom egynémely emberei is. Még mindig az álcázott elittől várnak engedélyt ahhoz, hogy magyarok merjenek lenni?

Harmadjára pedig az új alkotmánynak a történeti folytonosságra kell épülnie. Az álcázott elit és egyes képviselői ettől félnek a legjobban. Az álcázott elit egész egzisztenciája a történeti folytonosság megszakításán alapszik. Nekik a Szent Korona, halál. A Szent Korona-tan pedig azt jelenti, hogy a földet nem tudják megszerezni. Az új alkotmány megalkotásakor természetesen a környező népek érzékenységére tekintettel kell lenni, ez magától értetődik, de arra már viszont oda kell figyelni, hogy ezt az érzékenységet nehogy az álcázott elit, a belföldi ellenség közvetítse és tupírozza fel nekünk. Ami Trianonban történt velünk, az igazságtalanság volt, erőszak és gazemberség. Benesi hazugságokkal elvettek tőlünk földeket, embereket, magyarokat és jogtalanságba és nyomorba döntötték őket. Ez tény. Nekünk most arra van szükségünk, hogy itt bent, saját megmaradt államunkban olyan alkotmányt írjunk, amelyben ez a kisemmizésünk tükröződik. Csak így tudjuk felépíteni és megtartani magunkat. Ebbe ne szóljon bele senki. De az álcázott elit már lesben áll, hogy lecsapjon az alkotmánykészítőkre a sértett románok, szerbek, szlovákok nevében. Ez itt bent hatalmi kérdés. Nem az általuk is elkészített, átszövegezett 89-es alkotmányt védik ők, akár tudják ezt, akár nem, hanem az álcázott elit utóvédjei. Az álcázott liberálisok megint meg akarják akadályozni a történelmi folyamatosságra való hivatkozást. Azt, hogy azzal a magyar múlttal és annak alkotmányával kapcsoljuk össze magunkat, amelyben ők nem voltak uralkodó helyzetben. Talán azért, mert még itt sem voltak.

Elhangzott 2010. novemberében