vissza a főoldalra

 2014.11.21. 

Pax Americana?

A világpolitikai eseményeknek létezik mögöttes tartalma. A legérdektelenebb nyilatkozat, egy elfelejtett szereplő aktiválása, egy félmondat, vagy csak egy gesztus a beavatott embernek egész folyamatokat tár fel.

Mihail Gorbacsov interjút adott a BBC-nek. Az interjú lényege, hogy Gorbacsov ugyan elítéli Putyin rendszerét, de ez a rendszer csak azért ilyen, mert 1991 után a Jelcini rendszer tönkretette Oroszországot, illetve az amerikaiak túlzott diadalittassága nem tette lehetővé, hogy új világpolitikai eszközök alakuljanak ki. A mostaniak, melyeket az amerikaiak és Putyin rendszere is használ, a hidegháborúból származnak. Ezeken túl kell lépni.

Gorbacsov szerepeltetése nem véletlen. Az amerikai adminisztráció, a hírszerző közösség visszavonulót fújt. A kemény és közvetlen konfrontáció helyett az enyhülést választják, még akkor is, ha az elkövetkező időszakban azért lesznek még keménykedő bejelentések.

Gorbacsov megnyilvánulása, a mindkét fél hibázott, de most próbáljunk meg dűlőre jutni politikája tulajdonképpen egybecseng Zbigniew Brzezinski több forrást felvonultató fejtegetésével. Brzezinski, a nagy befolyású elemző az Egyesült Államok folyamatos térvesztését tényként kezeli, és egyetlen kiutat lát. Amerika, miután megtalálja belső dinamizmusát, magához kell ölelje Európát és Törökországot, és így kell kiegyezzen Oroszországgal. Ezzel a Nyugat kiterjedne Vlagyivosztokig és Kína ellensúlya lehetne.

A lengyel származású politológus elképzelése illúziónak látszik.

Az Egyesült Államok belső dinamizmusát még mindig megtöri, hogy a két politikai oldal lényegében egy. Bár egyes ügyekben eltérő álláspontot képviselnek a demokraták és a republikánusok, alapvetően mindkét párt középpárt. Ez lényegében lehetetlenné teszi az érdemi változást a politikában, és így a kétségtelen előnyök mellett az amerikai társadalom lassú, de folyamatos lejtmenetben van. Egyelőre ennek jelei még csak felületesen látszanak, egyelőre Amerika még mindig a legkomfortosabb államok közé tartozik a világon, de a folyamat tartós.

A két nagy párt egylényegűsége nemcsak a változást, de tulajdonképpen a felelősségre vonást is megakadályozza, legyen szó a háborús bűnökről vagy a világot gazdasági válságba taszító korrupt bankárokról. Az amerikai elit érinthetetlen. Fritz Tamás kifejezését ellopva: Amerika következmények nélküli országgá vált.

Az amerikai elit ennek megfelelően enerválttá, de kultúrájából adódóan mégis túlpörgetetté vált. Amerikában 14 órákat kell dolgozzanak a csúcsvezetők és arról cikkeznek, hogy ki tud kevesebbet aludni. Obama elnök csak négy órát alszik. Hurrá!

És valóban, Obama szimbolizálja Amerikát. Megérkezik Pekingbe, az APEC (Ázsia–Csendes-óceán Gazdasági Együttműködés) találkozójára egy túlhajszolt, fáradt, kissé enervált, fekete, értelmiségi kinézetű ember, akinek a szemében a teljes érdektelenség látszik. Hajlottan elmond egy közhelyes, erőtlen beszédet. Óriási a kontraszt.

A sci-fik által ihletett hipermodern díszlet, ahol a térség vezetői világító vörös aszfalton érkeznek kocsijaikon, egy új világot hirdet. Ebben az új világban a vezető – a mindenkit lila tradicionális, egyben a Mao-kabátot is ihlető Tang kabátba öltöztető kínai vezető – magabiztosan fogadja a magas vendégeket. Jön Putyin, energiával telve, mint aki éppen egy jó kantinverekedésből keveredett ki, és kissé billegő járással odakedveskedik Hszi Csin-ping, kínai elnök feleségének. A feleség híres kínai énekesnő, jól veszi a bókot, később Putyin a protokollt némileg áthágva még kabátot is terít a nő vállára. Putyin a nyertes fenegyerek, míg az ős-kommunista földbirtokos család – ilyen is csak Kínában van – sarja, Hszi Csin-ping hatalmas nyugalmával szemléli az eseményeket. Mögötte áll a pártelitet képező 10-13 család.

Szó nincs itt Vlagyivosztokig érő Nyugatról. A fesztelen orosz találkozik a feszélyezett amerikaival és a hatalmas kínaival. Obama helyzete nem irigylésre méltó. Hivatali idejének egy negyede még hátra van, de már most kifogytak az energiák. A két egylényegű pártból a másik, a republikánus tarol. Obama kell, hogy alakítson valami nagyot, de mit?

Putyin sarokba szorítása nem sikerült, de ez nem is Obama habitusa. És Obama igazi tragédiája ez. Hogy akár jó elnök is lehetett volna. Akár meg is találhatta volna azokat az új politikai eszközöket, melyeket Gorbacsov hiányolt. De nem tette.

Mert ahhoz ki kellett volna lépni a konvencióból és fel kellett volna rúgni a fél évszázados megállapodást. Fel kellet volna adni a Pax Americana elképzelését.

Ez az elképzelés nem más, mint az amerikai imperializmus kiépítése, a szokásos birodalmi módszerekkel. A Pax Americana kezdeti szakaszában 1990-ig még pax americana et sovieticát, a két nagy egyensúlyát, 1990-től, pedig az amerikai birodalom kiépítését jelentette.

Csakhogy nem sikerült. Nem sikerült 2001. szeptember 11-ig sem és utána sem. Az Egyesült Államok elitje egy álmot üldöz éppen akkor, amikor gigantikus nemzetek, sőt birodalmak ébredeznek.

Az Egyesült Államok elnökei között egyetlen akadt, aki a birodalmi konszenzust fel akarta rúgni és az Amerikai Birodalom agyrémét félresöpörhette volna. John F. Kennedy 1963-ban, az American Universityn tartott beszédében a következőket mondta: Milyen békéről beszélek, és milyen békét keresünk? Nem a világra fegyverekkel erőltetett Pax Americanát. Nem a sír békéjét, vagy a rabszolga biztonságát. A valódi békéről beszélek, arról a békéről, mely élhető életet biztosít a földön, mely lehetővé teszi az embereknek és a nemzeteknek, hogy gyarapodjanak, hogy reméljenek, és hogy egy jobb életet építsenek gyerekeiknek – nem csupán békét az amerikaiaknak, hanem békét minden nőnek és férfinak…

Kennedyt 5 hónappal később agyonlőtték.

Obamának még két éve maradt, hogy Kennedy nyomdokaiba lépjen, de nem valószínű, hogy megteszi. Az amerikai hatalom, most egy rövid birkózás után, egy ideig megpihen, visszavonul, hogy valami új módón próbálja kergetni az amerikai birodalom álmát.

Amerika békéje paradox. Csak háborúkat szül. Az amerikai külpolitika lényegében egyetlen fegyvere, hogy a túl stabil hatalmakat valahogyan megpróbálja – többnyire a belső ellenzék segítségével – megpuccsolni, tragikus eredménnyel járt. Lángokban áll Irak és Szíria, harcok dúlnak Ukrajnában és nem kell sokáig várni, hogy Afganisztán is újra lángoljon. Destabilizálódott az egész arab világ, sőt most már Afrika is.

Az amerikai politika sajnos nálunk is munkára talált. Az Orbán-kormány meggyengítése célként lett megjelölve az adminisztráción belül. Sokat foglalkoztunk már a valódi okokkal, de formálisan természetesen a Putyinhoz közeledő Magyarország, a Déli-áramlat, Paks, tehát az energiakérdés a fő ok.

Ezért a nagykövetség akcióba kezdett. Az akcióba nem tettek túl nagy energiát, nincs azért ennek az ügynek akkora jelentősége, de ebbe így is beleremeg az ország. Az ügy, az amerikai vádak komolytalanságát mi sem mutatja jobban, mint Vida Ildikó látogatása az amerikai követségen.

De mégis: az ózdi megismételt választáson a Jobbik óriási előnnyel nyer. Mivel a baloldalon szétbomlott az ellenzék, marad a Jobbik. A kormány és a Fidesz elleni amerikai támadások végül az oroszok által támogatott párt jelöltjére leadott szavazatokban manifesztálódnak.

Ez annyira tipikus történet, annyira jellemzi az amerikai hírszerzési közösség munkájának értelmét és eredményességét, hogy bármennyire is piszlicsáré ügy, odakívánkozik Szíria, a Krím orosz elfoglalása és a többi mellé.

Egyszer-egyszer hatalmába kerít az érzés, hogy Amerika békéje idiótákra van bízva.

Csorja Gergely