vissza a főoldalra

 

 

 2014.11.26. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVI. évfolyamának 48.száma!

A tartalomból:

Orbán Viktor Nádudvaron

A nemzeti kormány az ágazat egészét nézi, és azt képviseli, hogy a magyar földből maximálisan 20 százalék legyen a nagygazdaságok aránya (címlapon)

Az elmúlt években számos új piacot – például Bosznia-Hercegovina, Japán, Oroszország, Grúzia, Indonézia, India, Irán, Pakisztán – sikerült megnyernünk, tehát van hova és van mit eladni – mondta a miniszterelnök, aki szerint Nádudvar példát mutat, hiszen képesek a nagy és közepes gazdaságok együttműködni. – A vidékre irányítandó mintegy 1200 milliárd forintból szeretnénk, ha minél több támogatás jutna az együttműködésre és az integrációra – A következő 20 évben az ipar mellett a mezőgazdaság jelenti a magyar gazdaság fejlődésének kulcsát; Magyarország nem lehet eredményes sikeres mezőgazdaság nélkül – jelentette ki a miniszterelnök kedden Nádudvaron, a KITE Zrt. logisztikai központjának átadásán.

 In memoriam Csurka István

A MORGOLÓDÁS IDEJE LEJÁRT (2.oldal)

A magyarországi balliberálisok központi lapjába, a Magyar Hírlap karácsonyi számába írta meg programadónak szánt cikkét Kis János, a baloldal fő teoretikusa s egyben legfőbb hatalombirtokosa. A cikk címe beszédes: RENDSZERVÁLTÁSTÓL KORMÁNYVÁLTÁSIG. Kis János már a Beszélő szerkesztése idején hozzájutott az MSZMP KB PB titkos anyagaihoz. Kommunisták ma is vannak a kormányapparátusban: ma is rendelkezésére áll egy kulcslyuk, amelyen át ma is látja a kormányt manőverezés közben. Szavait tehát komolyan kell vennie a magyarságnak. Kis János ha szól, idejében szól.

Van tehát egy szinte föld alatti erő a magyar társadalomban, amely kivételes alkalmakkor előmerészkedik. Ezzel az erővel azonban vigyázni kell. Mert amikor szinte mindent meg lehet nyerni vele, rászedhetősége következtében mindent el is lehet veszíteni vele. Ez a tömeg tud méltósággal demonstrálni, amíg együtt van, de engedelmesen süvegel meg kommunistát, kozmopolitát, amint szétoszlott. Jönnek a liberális komiszárok és egrecíroztatják. Elveszik tőle a vagyonát és sarokbani pusmogásra kényszerítik. Nem lehet egyik nap könnyezve fohászkodni, a másikon pedig eltűrni a „jó értelemben vett kozmopoliták” becsmérléseit.

 Éves számvetés és beszélgetés Bíró Zoltánnal (3.oldal)

A Fidesz kormány tudatosan vállalta az együttműködést olyanokkal – becsületes magyarokkal, keresztényekkel – akikkel a liberális hatalom tiltotta az együttműködést. Ennek a tudatos vállalásnak eredményeképpen hozta létre a RETÖRKI-t, nevezte ki főigazgatójává Bíró Zoltánt. Az irodalomtörténész, akire az intézet rábízatott, egy éves számvetést készített. A számvetés határait kijelöli a vezető rendelkezésére álló keret, azon belül a súlypont a szakmai stáb felállítására esett, konkrétan arra a csapatra, melynek tudására az intézetnek elengedhetetlenül szüksége van, ha a rendszerváltás korszakát tudományos eszközökkel kívánja vizsgálni, és útmutatással akar szolgálni a további hazavesztést megakadályozandó.

 Egyszerűbb és gyorsabb lesz az állampolgárok ügyintézése

A közigazgatás átalakítása során folyamatosan kiemelt hangsúlyt kap az ügyfelek adminisztratív terheinek, és ilyen irányú költségeinek csökkentése (4.oldal)

Az államigazgatási reform célja a hatékonyabb, olcsóbb és kevesebb bürokráciával járó közigazgatás megteremtése. Dr. Kovács Zoltán a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szólt arról is, hogy a kormányablakok számának bővülésével egyszerűbb és gyorsabb lesz az állampolgárok ügyintézése.

 Nem mindegy, ki fekszik a korrupció melegágyában (4.oldal)

Karácsony Gergely polgármester lett Zuglóban, az MSZP, az Együtt–PM és a DK közös jelöltjeként. Gyurcsány, Tóbiás, Bajnai, Szelényi, Szabó Tímea pártvezetők együttes támogatásával. Karácsony Gergely hangsúlyozta, Papcsák Ferenc (Fidesz–KDNP) polgármestersége után új korszakot nyitnának. Ezt az ígéretüket maradéktalanul be is tartották. Sikerült 63 bizottsági posztot létrehozniuk és Magyarország legmagasabb képviselői honoráriumait megszavazniuk.

 Nem igaz, hogy a szabad vasárnap bevezetése elbocsátásokkal járna

Törvénytervezetünk elfogadásával csökkenne a családi vállalkozásban üzemeltetett boltok versenyhátránya (5.oldal)

A szabad vasárnap bevezetéséről szóló törvénytervezetet a Kereszténydemokrata Néppárt november 6-án benyújtotta az Országgyűlésnek. Az intézkedés 2015. március 15-étől lépne hatályba, ha a parlament is jóváhagyja az elképzelést. Harrach Péter, a KDNP országgyűlési frakciójának vezetője: a vasárnapi nyitva tartás néhány üzletlánc számára előnyös, de vidéken, illetve sok kisebb üzlet számára jóval kevésbé.

 Az MSZP egyedül nyert az Angyalok földjén (5.oldal)

Fel akarják számolni a létező pártokat, köztük a maradék MSZP-t. A budapesti liberálisok már civilekkel kvaterkázva akarnak kiállítani egy csapatot, s ennek érdekében a szárszói gerontokrácia bizonyos budapesti szalonokban találkozgat, keveri a mérget egy bizonyos jó baráttal. A metternichi elv alkalmazása mellett döntöttek, mely szerint mindent meg kell változtatni, hogy semmi se változzék, magyarul változatlanul az SZDSZ kemény magjának diktátumát akarják érvényesíteni. Ehhez először meg kell buktatni a Fideszt. Ez a fő cél, ennek jegyében rendezik a biodíszlettel tömött tüntetéseket. Az MSZP-s mezeiek, mert nincsenek beavatva, boldogan asszisztálnak, azt hiszik, nekik áll a zászló.

 Elfogult Magyarországgal szemben az Emberi Jogok Európai Bírósága

Az igazságügyi tárca vezetője változtatás nélkül továbbítja az államfőhöz a kegyelmi bizottság javaslatát. A köztársasági elnök ez alapján továbbra is szabadon mérlegeli a kegyelem megadását (6.oldal)

Az Országgyűlés november 18-án több ponton módosította a 2013-ban elfogadott büntetés-végrehajtási kódexet, a változtatások egyikeként pedig bevezetett egy kötelezően lefolytatandó kegyelmi eljárást a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek esetében. Dr. Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája: Strasbourg feleslegesen avatkozott bele a magyar jogrendszerbe, mert jelenleg is van lehetőség államfői kegyelemre, ha egy elítélt pozitív személyiségváltozást mutat.

 Csorja Gergely: A DEMOKRÁCIA ALKONYA (18.oldal)

Ebben az írásban arra teszek kísérletet, hogy a nyugati típusú demokrácia kiüresedését mutassam be, az Orbán-kormány és az Orbán Viktor vezette Fidesz 2010-től kezdődő közjogi és bizonyos értelemben társadalmi változtatáskísérletén keresztül.

Azonban az amerikai követségtől érkező vád, még ha bizonyítatlan, még ha koholt is, hatással lehet. Azt valahogy komolyabban lehet venni. Ezt használta ki az amerikai külügy. Az áfaügyek felemlegetése – mely ügyekhez amúgy a kormányzatnak semmi köze, sokkal inkább a teljesen idióta európai forgalmiadó-szabályozás tehet róla, ráadásul egyáltalán nem magyar, hanem összeurópai jelenségről van szó – és kimondatlan meglebegtetése, hogy a kormánynak vagy a Fidesznek köze van hozzá és azért nem vizsgálják ki a NAV egykori alkalmazottjának bejelentéseit, azonban betalál. Ugyanis az áfacsalás ipari mérete tény. Ezt mindenki tudja. Azt már kevesebben, hogy az áfacsalás – amennyiben ügyesen csinálják, márpedig, akik ipari méretekben csinálják, azok általában ügyesek – felderíthetetlen, bebizonyíthatatlan.

 

Keresse a Magyar Fórumot november 27-én, csütörtökön az újságárusoknál! De már november 26-án szerdán 9 és 13 óra között megvásárolhatja kiadóhivatalunkban. Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32. , I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575

info@magyarforum.hu

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Idén tavasszal, Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2014. őszén

 Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

***

Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:

 11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.  

Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026;

 Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.