vissza a főoldalra

 2014.10.03. 

Szvetlana Jobbikova

A KGB és utódszervezetei magyarországi képviselete

2002 márciusában a MIÉP megtöltötte a Hősök terét és a parlamentbe jutása biztosnak tűnt, ám a párt ismert emberei közül többen már a vidéki szervezeteket lázították Csurka István ellen.

A törvényhozásból való kiesés körülményei komoly kétségeket vetettek fel, mégis mondvacsinált ürüggyel megkezdődött a MIÉP szétverése és ezzel párhuzamosan egy új párt – akkor még mozgalom – felépítése.

A Jobbik akkori szervezői, Kovács Dávid, Nagy Ervin, Szabó Gábor és Novák Előd tevékenysége 1999-től a szemünk előtt zajlott. Nyilvánvaló volt, hogy ezek a fiatalok önállóan komoly politikai erőt nem képviselnek, elképzeléseik minden valóságalapot nélkülöznek, hovatovább nem egyszer a röhej kategóriájába tartoznak.

Novák Előd 2000 környékén például felkereste Csurka Istvánt, hogy az azóta Bolíviában agyonlőtt Rózsa-Flores Eduárdó katonai képzést tart a Novák által verbuvált csapatnak azzal a céllal, hogy majd visszafoglalják a Délvidéket.

Csurka István ebben az időszakban magánbeszélgetések alkalmával többször kifejtette: nem kizárt, hogy orosz, izraeli és amerikai titkosszolgálatok megbízottai is dolgoznak azon, hogy bekerüljenek a MIÉP-be, sőt talán már bent is vannak és megpróbálják saját céljaik érdekében felhasználni a pártot, amit ő semmiképpen sem hagy, ezért az ő félreállítása kerül a középpontba.

Ezeket a kijelentéseket akkor – most már be kell valljam – kissé félvállról vettük, amolyan elképzelhetetlen túlzásnak, regényes elemnek tartottuk.

2003-tól Novákék a későbbiek során bevetett botránykeltéssel, az idiotizmus határát is átlépő performanszokkal bomlasztották a MIÉP-et. Mivel a Jobbik párttá szervezését és egy új, fiatal radikális erő felfuttatását néhányan a MIÉP-en kívüli jobboldalról is tevőlegesen támogatták (remélem, ezek a hölgyek és urak most legalább egy pillanatra magukba fordulnak), ezért Csurka 2005-2006 környékén, legjobb meggyőződése ellenére a külső és belső nyomásnak engedve az akkori(!) Jobbikkal közösen indult az országgyűlési választásokon.

Ekkor Kovács Béláról még nem lehetett hallani. A Jobbik, a most zseniális szervezőnek eladott Szabó Gábor pártigazgató vezetésével az ország negyedében sem tudott jelölteket állítani. Képtelenek voltak összeszedni a kopogtatócédulákat, nem volt tagságuk, embereik, szervezeteik és pénzük sem. Az, hogy 2006-ban a MIÉP–Jobbik a Harmadik Út nevezetű formáció elindult a választásokon, az akkor már megtépázott MIÉP-nek volt egyedül köszönhető.

Kovács Béla állítólag 2005-ben került be a Jobbikba. A 2006-os közös indulás kudarccal végződött. Utána néhány hónappal Vona Gábor lett a Jobbik elnöke. Kovács ekkor már aktívan részt vett a párt életében, és többek egybehangzó állítása szerint igen jelentős összegeket és kapcsolatokat is hozott számukra. 2008-ban megszervezte, hogy Vona kiutazzon Moszkvába, és innentől, mintegy varázsütésre a Jobbik története sikersztorivá változott. (A sikersztori előtt a párt két korábbi meghatározó embere Nagy Ervin és Kovács Dávid kimenekült a pártból.)

A párthoz – pártonkívüliként – csatlakozott az ismert baloldali kötődésű műsorvezető Baló felesége, aki egyébként liberális jogvédőként építette karrierjét. Morvai Krisztina azonnal elképesztően széles tévényilvánosságot kapott. Megalakult a Magyar Gárda és a 2009-es EU-választások kampányában beterítették az országot óriásplakátokkal.

Novák Előd elindított egy szennyportált, mely a nemzeti radikalizmus jelképeit használva a legalpáribb surmóságokkal volt tele. A vulgárzsidózásnak és a cigányok tetvesezésének és állatozásának olyan szintjét hozták, melyet normális körülmények között azonnali elzárás követett volna. De a kuruc.info valahogy üzemelhetett, valahogy senkit sem ítéltek el, még akkor sem, amikor bírák mobilszámait és lakcímét hozták nyilvánosságra.

Az ún. nagypolitikát 1993-tól egészen közelről láttam, sőt bizonyos szintű ismereteim a nagyközönség előtt rejtett ügyletekről, így a titkosszolgálati eljárásokról is vannak. Már 2009-ben is tudtam, hogy a Jobbik történetéből hiányzik egy elem, hogy ez a történet így lehetetlen…

Lehetetlen, hogy köztudottan zsidó származású emberek alpárian zsidózhatnak, hogy Morvai Krisztina előállhat a magunkfajta, magukfajta ellentétpárral, hogy Szegedi Csanád rakamazi turulos hűtőmágnest árulhat és a rovásírás Cirillje és Metódja lehet egyszemélyben, hogy pénzekkel játszanak lebukás, börtön, megszégyenülés nélkül.

Sőt, a lebukás után sem történik semmi, az sem számit ha Jobbikos mandátummal Izrael érdekeit képviselik az EU parlamentjében. Lehetetlen, hogy egy párt, egy magát nemzeti radikálisnak beállító párt ebbe nem bukik bele. Hacsak…

Erre a hacsakra keddig kellett várni. Kedden jelent meg az Indexen Kovács Béla, közismertebben KGBéla és kedves felesége Szvetlana Isztosina minden képzeletet felülmúló története.

Dezső András oknyomozó írása szerint Kovács Béla és felesége múltjában vannak olyan, eddig eltitkolt momentumok és tények, amelyek arra utalnak, hogy az egyik közös pont a házaspár életében éppen a szovjet titkosszolgálat, az Állambiztonsági Bizottság, közismertebb nevén a KGB volt. Az a szervezet, amely a kommunizmus és a Szovjetunió szétesését is túlélte hálózataival, hírszerzőivel és ügynökeivel együtt.

Az Indexen megjelent cikk a következőket állítja Kovács Béla nevelőapja elmondása alapján:

1960-ban egy C névvel illetett nő fiúgyermeket szül egy orosz katonának.

A gyermeket otthonba adja, ahonnét Kovács Béla és felesége örökbefogadja

A gyermeket Béla névre keresztelik.

Kovács Béla – az apa – a Diplomáciai Testület Ellátó Igazgatóságra (DTEI), kerül, majd 1976-ban Japánba, ahol a követségen gondnokként dolgozik.

A közben felcseperedő ifjú Kovács Béla a követségről kijárhat, amerikai iskolában tanul és az egyetemen összeismerkedik egy Szvetlana nevű orosz nővel.

Az Indexben közzéteszik a Mainicsi Simbun nevű japán újság egyik 1975. nyári számában megjelent írás fotokópiáját, melyből kiderül, hogy Szvetlana ebben az időben Ómija Maszanóri felesége. (Erről Kovács, állítása szerint, nem tudott.)

Maszanóri nukleáris ügyekkel foglalkozik, az egyik japán független kormányzati ügynökség, a Japan International Cooperation Agency munkatársaként dolgozott Kazahsztánban is.

A nevelőapa 1980-ban, hazatérésük előtt tudja meg egy magyar hírszerző tiszttől, hogy Szvetlana mivel foglalkozik.

Szvetlana1983-ban – tehát amikor már négy éve együtt volt Kovács Bélával – hozzáment egy osztrák férfihez, Mario Schönhöz.

Schön egy betörőbanda tagja volt és pénzért, papíron házasodott össze kelet-európai nőkkel, hogy azok így szerezzenek osztrák állampolgárságot.

Nem zárható ki, hogy Schön kapcsolatban állt a KGB-vel, úgy is mint betörő.

Innét hosszabban idézek az Index cikkéből:

Azt, hogy Szvetlana Isztosina a KGB futára volt, Kovács Béla nevelőapja árulta el nekem. Már Tokióban feltűnt az apának, hogy fia barátnője rengeteget utazik a világban, ami egy szovjet állampolgár esetén elég gyanús volt ebben az időszakban. Végül nem sokkal a család hazautazása előtt, a tokiói nagykövetségen dolgozó magyar hírszerző mondta el neki, mi az oka ennek. Ahogy azt is, hogy a fia jövőbeni pályafutása is a szovjetek kezében van, ők intézik majd el, hogy az egyetemista fiú később Oroszországban tanuljon.

Kovács Béla felesége – Szvetlana Ómija és Szvetlana Schön néven – valóban sokat utazott, szinte mindig úton volt. Rengeteget repült Tokióból Nyugat-Európába, Skandináviába, de ázsiai országokba is. Ezek drága utak voltak, a fizetéséből nehezen tudta volna finanszírozni. Szvetlana ugyanis – Kovács Béla állításával szemben – soha nem volt állásban a japán állami televíziónál, viszont dolgozott egy tésztaboltban, egy kifőzdében és egy nyelviskolában. A Szovjetunióban élő szülei sem voltak annyira tehetősek, hogy ezeket a költséges utakat fizetni tudták volna. Az utazásokat a KGB finanszírozta.

A titkosszolgálati futárok dolga, hogy információkat, üzeneteket, eszközöket szállítsanak, adjanak-vegyenek át. A találkozókat lehetőleg mindig más helyen kell lebonyolítani, a volt KGB-sek szerint ráadásul éppen azok az országok voltak a hetvenes-nyolcvanas években a futárok kedvelt célállomásai, ahol Szvetlana is rendszeresen megfordult. Ilyen munkára csak a legmegbízhatóbb embereit küldte a KGB, mert ha kellett, akár egyéb titkosszolgálati műveletekbe is bele lehetett vonni őket. A külföldi okmányokra Kovács Béla feleségének azért volt szüksége, mert a hetvenes-nyolcvanas években feltűnt volna, ha szovjet állampolgárként utazik. A KGB futárainál bevett gyakorlat volt, hogy névházasságok révén szereztek külföldi úti okmányokat.

Persze felmerülhet a kérdés, hogy ha Szvetlana kém volt, akkor miért szerepelt a japán újságokban, ezzel is növelve egy esetleges későbbi lebukás esélyét. Csakhogy nem ő volt az egyetlen szovjet kém, aki ebben az időszakban a japán médiában szerepelt. Az újságíróként Tokióban élő, de valójában a KGB munkatársaként tevékenykedő Sztaniszlav Levcsenko és felesége is szerepelt ekkoriban az egyik japán televízióban, mint a szigetországban élő külföldi, noha senki nem tudta róla, hogy valójában kém. (Levcsenko ma már az USA-ban él, ahol megírta az On The Wrong Side, My life in KGB – Rossz Oldalon, Életem a KGB-ben című önéletrajzi könyvét. A férfi 1979-ben disszidált és terített: beszervezett ügynököket, a szigetországban dolgozó KGB-sek neveit adta át az amerikaiaknak, miközben a távollétében egy orosz bíróság halálra ítélte őt.)

Itt a cikk azokat a tényeket közli Kovács Béláról, melyeket a Magyar Fórumban 2009 óta többször megírtunk. Majd eljut a következtetésig.

Amikor Kovács Bélával Strasbourgban beszélgettem, megismételte, hogy ő soha, semmilyen titkosszolgálattal nem állt kapcsolatban, ahogy a felesége sem, akit állítása szerint nagyon jól ismer. Csak ezek szerint éppen azt nem tudta, hogy a nőnek jelenleg is van egy japán férje, és miközben együtt voltak, még egy osztrák is volt.

De ha Szvetlana Isztosina el is titkolta előle ezeket az információkat, akkor Kovács Bélát miért nem érdekelte soha, hogy Szvetlana hogyan lett osztrák állampolgár? Miért mondta azt a beszélgetésünk alatt, hogy mielőtt 1986-ban összeházasodtak, feleségének már megvolt az osztrák állampolgársága, miközben a kémügy kirobbanása utáni interjújában azt mondta, hogy a nő 1988-ban lett osztrák állampolgár? Tényleg csak arról van szó, hogy ennyi év távlatából már nem emlékszik rá jól? De ha így is van, Kovács akkor is nemzetközi kapcsolatokat is tanult egy moszkvai elit egyetemen (IMO), világot járt, a politikai viszonyokat jól ismerő ember. Elhitte, hogy egy szovjet nő a nyolcvanas években „könnyített eljárással” osztrák állampolgársághoz juthat? Ha tényleg ennyire tombolt a szerelem köztük, akkor miért nem érdekelte, hogy a párja miért és milyen pénzből utazik ennyit a nagyvilágban? Puszta véletlen lenne, hogy Szvetlana másik, japán férje szintén orosz egyetemen végzett és fizikusként nukleáris témákkal foglalkozik?

Ha igaz, amit a magyar kémelhárítás állít, miszerint több nyugat-európai titkosszolgálattal együttműködve 2009 óta figyelte Kovács Bélát, és felvételekkel tudják bizonyítani, hogy a politikus olyan diplomatákkal találkozott konspiratív módon, akik valójában az orosz titkosszolgálat munkatársai, akkor ezekre a kérdésekre pofonegyszerű válaszolni.

És akkor az egyben azt is jelenti, hogy 2005-ben, két évvel azután, hogy Kovács Béla és felesége hazatért Oroszországból, a Jobbikba beépült az orosz titkosszolgálat.

Kovács Béla a cikk megjelenése után több fórumon is írt és nyilatkozott. Lapzártánkig tagadta az Index állításait és titkosszolgálati dezinformációról beszélt.

Kovács Béla ügyéből nyilvánvalóan több per is lesz, feltehetőleg büntetőperek is, melyek végén már cáfolhatatlan ítéletben tudhatjuk majd meg az igazságot.

Ezeket követhetik újabb ügyek, melyekben már nemcsak Kovács Béláról, hanem az egész Jobbikról, több Jobbik vezetőről is szó lesz.

Mert nem engedhető meg, hogy Magyarországon egy másik állam titkosszolgálata, korábbi titkosszolgálatainak maradványai, vagy egyéb nem az ország érdekeit képviselő szervezetek politikai képviselettel rendelkezzenek.

A Kovács-ügy intő példa. Ha a magyar közélet a nagyhatalmak titkosszolgálatainak játszótere lesz, akkor a magyar közélet káoszba fullad. Ezt nem engedhetjük meg, ez ellen kötelessége fellépni minden magyar állampolgárnak.

 Aktív intézkedések MIÉP-es példákkal

 Dezső András oknyomozó írása még egy fontos szempontot tár fel. Megemlíti Sztaniszlav Levcsenkót. Levcsenko és felesége szerepelt a 70-es években az egyik japán televízióban mint a szigetországban élő külföldi, noha senki nem tudta róla, hogy valójában kém. Levcsenko később megírta az On The Wrong Side, My life in KGB – Rossz Oldalon, Életem a KGB-ben című önéletrajzi könyvét. A férfi 1979-ben disszidált az Egyesült Államokba és kitálalt: beszervezett ügynököket, a szigetországban dolgozó KGB-sek neveit adta át az amerikaiaknak, miközben a távollétében egy orosz bíróság halálra ítélte. Dezső cikkében Levcsenko könyvéből a következő fontos információkat tárja elénk: Levcsenko írt arról is, ami a Kovács-ügyben is fontos szempont: a kém nem csak az, aki titkos információkat szerez meg, a titkosszolgálati munka ennél bonyolultabb és összetettebb szakma. A KGB legalább ilyen erős volt az úgynevezett aktív intézkedések területén. Pártokba való beépülés, szervezetek alapítása, szponzorálása, helyi véleményvezérek, politikusok, gazdasági szereplők befolyásolása, lefizetése, lejáratása, zsarolások – ezek mind aktív intézkedések voltak. A lényeg, hogy a KGB nem elégedett meg azzal, hogy kivitt információkat az országból, ezzel erősítve a Szovjetuniót, hanem a külföldi állam belügyeit is befolyásolni akarta. Az, hogy Oroszország – különböző csatornákon – most támogatja az európai szélsőjobboldalt, vagy az európai szélsőjobb köreiben terjeszti az orosz propagandát, nem más, mint egy aktív intézkedés.

Megbízhatónak, rendíthetetlennek hitt MIÉP-eseket is indítottak Jobbik színekben a 2010-es választásokon. Amin őszintén megdöbbentünk. Vajon miért vállalja el a jelöltséget, aki hetekkel korábban még hazaárulózta a Jobbikot? Aztán a kérdésre jött a lesütött szemű válasz: Azt ígérték, hogy semmit sem kell csinálnom, csak a nevemet kell adnom, hogy bajom lesz, ha nem vállalom. Messzire ér a kezük. Később természetesen megtörtént az önigazolás, a képviselői helyek és fizetések elmosták a kellemetlen emlékeket.

Azonban az aktív intézkedések nem csak őket érték el. Közvélemény-kutatók, újságírók, véleményalakítók emelték fel a Jobbikot, állították be tényezőnek és hallgattak el nyilvánvaló tényeket. Miért? Miért ünnepeltek még egyes mérsékelt jobboldalinak beállított szerzők is, mondván hogy végre a Jobbik legyőzte a MIÉP-et? A Jobbik legitimálása, felhasználása programszerű.

Már most látszik a Kovács-ügy veszélye. Már most a fiókokban vannak a tervek, a kirohanások, hogy Kovács ügyét hogyan lehetne orosz–magyar konfliktussá fokozni, hogyan lehetne ezzel ellehetetleníteni a gazdasági kapcsolatokat, hogyan lehetne megtorpedózni vele Paksot.

Magyarországnak ebben a nagyhatalmi és civilizációs ütközőzónában nincs lehetősége elvágnia magát a környezetétől, nem érdeke, hogy ne ápoljon jó gazdasági kapcsolatot egyik vagy másik oldallal. De érdeke, hogy erős legyen, hogy titkosszolgálata, rendőrsége és adott esetben hadserege meg tudja védeni a szükségben. Az aktív intézkedések elhárítása ilyen szükség. Minden irányból.  

Aktív intézkedések: Ezt a kifejezést az ötvenes évektől használta a szovjet titkosszolgálat, a KGB-nél később külön részleg foglalkozott az aktív intézkedéssel. Azokat a titkosszolgálati műveleteket értik ezalatt a titkosszolgák, amikor a cél egy külföldi ország befolyásolása az aktív intézkedéseket folytató állam érdekében. A módszerek sokszínűek, de abban megegyeznek, hogy teljesen eltérnek attól, amit a laikusok általában gondolnak a kémkedésről. A módszerek közé tartozik például, hogy egy befolyásoló ügynök a kiszemelt országban olyan szervezeteket alapít, pénzzel vagy egyéb módon támogat, amellyel befolyásolni tudja a másik ország belügyeit vagy akár külügyeit.