vissza a főoldalra

 2014.10.03. 

Falakba ütközve

Az Orbán-kormány, 2010-es hatalomra kerülése után, első intézkedései között megadta a kettős állampolgárságot a határon túli magyaroknak. Válaszul a Robert Fico vezette szlovák kormány ellentörvényt hozott, miszerint az a szlovák állampolgár, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, automatikusan elveszíti a szlovákot.

Tették ezt annak ellenére, hogy Szlovákia alaptörvénye kimondja, akarata ellenére senkit sem lehet megfosztani szlovák állampolgárságától. Éppen ezért 2011-ben a szlovák parlament 30 képviselője indítványozta az alkotmánybíróságnál, hogy vizsgálják felül az ellentörvényt.

Három hosszú évet kellett várni, hogy végre foglalkozzon ezzel a szlovák alkotmánybíróság, mire múlt szerdán napirendjükre került az ügy. Az ülés után a bíróság elnöke kihirdette a döntést, mely szerint: elutasították a szlovák állampolgársági törvény alkotmánnyal való összeegyeztethetőségének vizsgálatát célzó beadványt. Nem mondták ki, hogy alkotmányellenes, de az ellenkezőjét sem. Az alkotmánybíróság döntésképtelen volt, mivel jelenleg 11 tagja van 13 helyett.

Érdekes egy munkahely. Borsos fizetést kapnak azért, hogy döntést hozzanak, aztán e helyett elnapolják az ügyet, mint annyiszor az elmúlt három évben. Júniusban még 13 tagja volt a szlovák alkotmánybíróságnak, mégis akkor került napirendre a magyarok ügye, amikor arról nem is hozhattak döntést formai okokból.

Az alkotmánybíróság egyértelműen politikai utasításra cselekedett. Szlovákia politikusait nem érdekli, hogy közel 900-an élnek jogfosztottan a szülőföldjükön, mert felvették a magyar állampolgárságot, és az sem érdekli őket, hogy a többiek nem merik felvenni saját nemzetük állampolgárságát, annak ellenére, hogy ez Európa majd minden országában lehetséges.

A felvidéki magyarság Trianon óta bűnösként él szülőföldjén. Az I. világháború után a csehszlovákok ott rúgtak bele a magyarokba, ahol tudtak, mondván, azok idáig csak gonosz módon uraskodtak. Dokumentumfilmben nyilatkozta egy szlovák férfi, aki magyar nőt vett el feleségül, hogy amíg nem házasodott meg, abban a tudatban élt, hogy Trianon előtt a Felvidéken a magyarok kizárólag csak urak, a szlovákok pedig kizárólag csak szolgák vagy parasztok voltak. Valószínűleg nem ő az egyetlen, aki így tudja.

A II. világháború után a magyaroknak kollektívan vállalniuk kellett a felelősséget a háborúért a Benes-dekrétum értelmében. Bűnösként és jogfosztottként éltek a hazájukban évtizedekig. A rendszerváltásnak már 25 éve, de a Benes-dekrétum még mindig érvényben van, és a szlovák kormány megakadályozta, hogy magyar állampolgársághoz jussanak a felvidékiek.

Fél millió magyar, aki nem lehet sem államalkotó, sem nemzetalkotó. Államalkotó nem lehet, mert a szlovák alaptörvény szerint csak szlovákok lehetnek azok, jogilag pedig nem lehet nemzetalkotó, mert Szlovákia ezt törvénnyel tiltja, saját alkotmányát sértve.

A szlovák alkotmánybírák szégyenteljes tette után Lomnici Zoltán, a felvidéki magyar jogfosztottakat képviselő Emberi Méltóság Tanácsának elnöke elmondta, hogy az igazságos döntés érdekében az Európai Unió intézményeihez fordulnak. Küzdelmüket nem adják fel, tovább harcolnak igazukért.

Szintén múlt héten történt, hogy Kolozsváron nyilvánosságra hozták az RMDSZ és az MPP székelyföldi autonómiatervezetét. Ennek tartalmát két hete ismertettem, miután az egyik román hírportál kiszivárogtatta, és ettől lényegében nem is különbözik a most hivatalosan közzétett változat.

Bár Tőkés László, az EMNT elnöke, és Izsák Balázs az SZNT elnöke is bírálta Kelemen Hunor pártjának tervezetét, a legfontosabb talán az, hogy most már az összes erdélyi magyar politikai erő területi autonómiát követel Székelyföldnek.

Mint az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor elmondta, a novemberi elnökválasztás után közvitára bocsátják a tervezetet, igyekeznek megismertetni a románokkal, és támogatókat találni közöttük, majd ezután fogják törvénytervezetként a parlament elé beterjeszteni. Maga is beismerte, hogy ez nehéz lesz. Már csak azért is, mert Victor Ponta miniszterelnök kijelentette, hogy a román pártok mind elutasítják a tervezetet. Míg Nagy-Britannia megadta az önrendelkezés jogát a skótoknak, addig Románia megtagadja ezt a székelyektől.

Mintha semmit sem érne az, hogy egyre többen dolgoznak határon innen és túl a Kárpát-medencei magyarok jogaiért. Egyszer sunyi módon, lásd a szlovák példát, másszor nyíltan, lásd a román miniszterelnök nyilatkozatát, söpörnek le minket az asztalról.

Jó lenne, ha az Európai Uniótól segítséget remélhetnénk ezekben az ügyekben, de a történelmi gyakorlat sajnos nem ezt mutatja. Két útja azonban lehet, hogyan vívjuk ki jogainkat.

Csorja Gergely barátom rendszeresen a honvédség megerősítését sürgeti cikkeiben. Minden bizonnyal egy erősebb magyar hadsereg esetében a szlovákok vagy a románok is hamarabb biztosítanának jogokat a magyar kisebbségeknek.

Másik „fegyverünk” pedig az lehet, ha megáll a népességfogyás, sőt növekedésbe csap át. Márton Áron gyulafehérvári püspök már az 1930-as években a gyermekvállalásra biztatta a magyar családokat. Mint mondta, ha minden család legalább három gyermeket vállal, akkor Erdélyben újra a magyar lesz a többségi nemzet!