vissza a főoldalra

 

 

 2014.10.10. 

Berényi: Az 1848/49-es történések is mutatják: "magunknak kell kivívni a helyünket!"

Az aradi vértanúk emléknapjának előestéjén Ógyallán az MKP szervezésében tartott rendezvényen bemutatták A költő visszatér című rockoperát. Ünnepi beszédet mondott Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke.

Berényi József MKP-elnök ünnepi beszédében rámutatott, hogy az 1848-as forradalomban ott volt a magyar lélek, a magyar szív és akarat.  A vágy a szabadságért és a nemzeti függetlenségért, erre pedig ma is büszkék lehetünk. Az akarat ilyen megnyilvánulása nem maradhat eredmény nélkül, még akkor sem, ha a szabadságharc a kitörése után elbukott. Hősei egy új keretet állítottak fel, amire támaszkodni lehetett.

„Elnyomóinknak figyelembe kellett venniük ezt, és tudatosítaniuk, hogy nem fenntartható az, amit szeretnének. Minden egyes ilyen kísérletre ez igaz. Ezért tudunk emlékezni emelt fővel október 6-ra is. Olyan 13 személyről, tábornokról, fővezérről van szó, akik közül többen nem voltak magyarok, tehát abban az időben egy nagy Kárpát-medencei összefogás jött létre."

Berényi József szerint Kossuthék bölcsessége abban is megnyilvánult, hogy amikor a trónfosztást kimondták, azt alkotmányos módom, országgyűlési határozattal pecsételték meg. A katonák válaszút elé állnak, vagy visszamennek Ausztriába, vagy otthon maradnak, és küzdenek tovább egy új eskü alatt. Voltak, akik visszamentek, azonban azok, akik itt maradtak, azonosultak az eszmékkel is, a magyar szabadsággal, még akkor is, ha néhányan nem is tudtak magyarul.

"Ez az a csodálatos teljesítmény, amelyre fel kell tekintenünk, és emlékeznünk kell. Olyan embereket is tudtunk szerezni az ügyünk mellé, akik számára ez 5-10 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna." A 13 aradi hősre azért is emlékeznünk kell, mert a forradalom nagyjai közül sokan túlélték a vérzivataros időket, ők viszont életüket adták.

„Az a többletvállalás, amit számunkra útmutatóként megfogalmaztak, a mindennapjainkra is érvényes. Nekünk is többletvállalással kell Szlovákia területén érvényesülnünk" – mondta az MKP elnöke, aki a többletvállalás példái között említette a magyar nyelv használatát, a magyar iskola választását, a magyar közösség ügyének előmozdítása is.

"Voltak előttünk, aki sokat vállaltak azért, hogy mi itt ma is magyarul beszélhessünk, emlékezhessünk, legyenek magyar iskoláink, és hogy igenis, az állam felé lehessenek követeléseink" – hangsúlyozta Berényi József. Elmondta, a mai vállalások már jóval kisebbek, de embert próbálóak. A vállalások lehet, hogy nem hoznak rögtön eredményt, de úton tartanak bennünket egy elkötelezettség mellett, és ez előbb-utóbb meghozza a az eredményét.

Ehhez azonban az is szükséges, hogy ne legyenek közöttünk olyan megoszlások, eltérések, amelyek azt engedik a hatalmon lévőknek, hogy az „oszd meg és uralkodj" elvet alkalmazzák soraink között. Berényi József emlékeztetett arra, hogy Szlovákia közigazgatási elosztása olyan, hogy számunkra, magyarok számára az egyedüli lehetőség a tényleges kormányzásra és erőnk megmutatására valójában a helyi önkormányzat. Megmutathatjuk, hogy tudjuk irányítani településeinket, ahogy tudnánk irányítani megyét vagy megyei önkormányzatot is - ugyanúgy, ahogy bárki más.

„Azért is fontosak a helyi önkormányzatok, hogy rámutassunk az egyenrangúságra és egyenjogúságra. Az 1848/49-es történések is mutatják: "magunknak kell kivívni a helyünket!".

 

ON, Felvidék.ma